

Reggel elindultam sétálni, ki a folyópartra, ahogy szoktam. Sárgán virított a táj, meleg augusztus, ahogy kell, jó kis búzaföldek. Szerettem a parton sétálni, felüdített a hűs szellő. Mentem, mentem, erre látom, hogy száll fel a füst. Odanézek, valaki ül egy csónak mellett a parton, tűz is van, az füstöl, az alak meg integet felém. Ilyen beesett arcú, sovány fekete fickó volt. Szerecsen, vagy mi. Odamentem hozzá, hellyel kínált. Mondta, hogy levese már nincs, meg nem is szokott ő enni olyan gyakran. Beszélgettünk az életemről, elmeséltem neki, mit is csinálok itt, meg úgy amúgy. Mikor eluntuk a dolgot, azt mondta, játsszunk valamit. S hogy van-e nálam pénz. Hirtelen azt gondolom, ez a rosszarcú szerecsen megöl itt, hát senki nem fogja megmondani, hogy valaha is éltem, elás ide a homokba, aztán ennyi volt. De erőt vettem magamon, meg néztem is azért, hogy ha verekedés adódna, hát megverem én, olyan kis szikár. Mondta, hogy nimezzünk, én meg lestem rá, aztán azzal jött, hogy vegyek elő tizenhat pénzérmét. Előszedtem a garasokat, nem lopsz meg te szerecsen fattyú, gondoltam. Vagy ha megfognád, és elinalnál, hát vidd, semmit nem ér. Mondta, hogy tegyem le őket a homokba, de úgy, hogy az egyik sorban hét érme legyen, a következőben öt, aztán három, és végül egy. Na, leraktam a pénzeket, és azt mondja, most játszunk. Amikor kimondta, jött egy madár az égből, olyan szénfekete volt, mint ez az ember, és rászállt a vállára, és elkezdte nézni, ahogy játszunk. Azt mondta az ember, hogy akinek egy marad, az veszít, én meg szedjek el tetszőleges sorból bármennyit. Felkaptam a leghosszabb sort, mind a hetet, gyorsan zsebre is vágtam, hogy el ne tudjon inalni. Erre elvett egyet abból a sorból, amiben öt garas van, majd odadobta az érmét. Erre felkaptam az egész sort. Ugyanezt csinálta az utolsó előtti sorral is, én meg felkaptam a maradékot. Ketten néztük az utolsó érmét, még a varjú is csak pislogott, én is, hogy mi van, erre az alak kezébe vette a pénzérmét, rámmosolygott, és azt mondta, hogy ezt elrakja, mert ez neki a jussa, és hogy most aztán ideje indulnunk. Kérdeztem, hogy hová mennék én veled, te fekete ember, de nem válaszolt, igazgatta a csónakot, a varjú megint rászállt a vállára, láttam én már ilyet. Jött egy nagyobb hullám, aztán megemelte a csónakot, és elindult lefelé a folyón. Erre megfogta a szerecsen, majd mondta, hogy na, szálljunk be, ez itt ennyi volt. Hát, én nem akartam beszállni, mert már biztos voltam benne, hogy belefojt abba a vízbe, de a lábaim nem engedelmeskedtek. Szépen beültem a csónakba, amiben a holló meg a szerecsen ült, aztán elkezdett ott evezni. Meg kérdezgetett, hogy elégedett vagyok-e, meg hogy boldog voltam-e, meg ilyeneket. Így rabolt hát el a fekete ember, uraim.
(Karantének)
Egyetlen mozdulatsorral lökte be lábával az ajtót, dobta földre hátizsákját és támasztotta hátát a falhoz. Nagyot fújt a frufruja alá. Hajszálai néhány másodpercre a levegőbe emelkedtek, felvillantva a homlokán csillogó verejtékcseppek láthatatlan szálra fűzött apró gyöngyszemeit. A lépcsőzéstől még mindig zihálva lélegzett. Mindegy, kit érdekel ez most, amikor végre itt van a hétvége.
Friss tavaszi reggel volt, amikor Titánka belenézett a tükörbe, és azt mondta: eljött az idő a világmegváltásra, a dolgok nem mehetnek így tovább! Most mi jövünk, a jövő bajnokai! Az előttünk járók hibát hibára halmoztak, de most majd minden megváltozik! Új világ jön, meglássátok!
Initium finis. Vagyis tegnap történt, hogy az érintőkről kérdezte. Habár ő maga tangenseknek nevezte őket – lévén hogy mégis bennük van a „gens” szelleme, minden nemzetség összes vérvonala –, végül maradtak az érintőknél. A Szenior igazi úr volt, készségesen válaszolt: a kör számtalan pontját, elméletben, számtalan egyenes érintheti, kialakítva ezzel egy olyan szabályos területet, amely úgy világlik ki környezetéből, mint világítótorony az éjszakából.
Ebben az akciófilmben a főhős megmenti a világot egy olyan katasztrófától, ami normális körülmények között nem jöhetne létre, de mindig vannak olyan rossz emberek, akik a mások szenvedését saját javukra és gazdagságuk növelésére akarják kihasználni. A végén pedig elautózik a naplementébe egy rettentő giccses rockballada hangjaira a rejtélyes, ám rettentő szexis nővel.
Barnach néni két hete mondta, hogy a férjemmel nevet is cserélhetnénk. Nem hiszem, hogy komolyan gondolta, a névváltás nem olyan egyszerű manapság, mint egy autó- vagy egy szívcsere. Amikor Gáborral befeküdtünk a klinikára, Dr. Forinum is mondta: a név az egyetlen állandó dolog az emberen.
A lakóházban gyakran mondogatták, hogy Sándor igazán megtisztelve érezhette magát, mivel Karola kevés ember kedvéért volt hajlandó viselni a fogait, és még kevesebbre mosolygott rá. Olyan pedig, akihez akadt némi kedves szava csupán egy volt, a fia, ám ő ritkán, olyan essünk túl rajta módon látogatta.
Oszt mikor gyünnek azok a tévések? – kérdezi Orsi néni izgatottan a férjétől. Guszti bácsi ugyanis reggel egy hatalmas pontyot fogott ki a vízből, ami rendkívüli dolognak számít. Harcsát már jóval nagyobbat is akasztott, de a csaknem harminckilós ponty kivételes fogásnak számít. Barátja – miután lefényképezte és videózta őt a zsákmánnyal – azonnal felhívta a híradót, azok meg rögtön ráharaptak, ahogy a szerencsétlen ponty is a horogra.
– Anya, kopogtak! – figyelmeztet kamaszodó fiam.
– Ma már a harmadik vendég, kár volt azt a firkászt beengedni – sóhajtok. Kötényembe törlöm a kezem, és ajtót nyitok. Egy negyven év körüli nő topog az ajtóban, Armani kabát, Gucci ridikül, nehéz édeskés illat lengi körül, kezében doboz.