Kőrösi Csoma Sándor tusakodik
Kőrösi Csoma Sándor az Olt folyó medrét követve, a Vöröstoronyi-szoroson át hagyta el Erdélyt. A kétoldalt húzódó sziklás hegyek között úgy érezte, mintha még otthon járna a Székelyföldön. Szülőfaluja, Kőrös is a Kárpátokban feküdt, hegyek lábánál. Szíve ettől nehéz lett, léptei meglassultak. Választóvonalhoz ért, és arra gondolt, akkor lép igazán idegen földre, ha elhagyja a Kárpátokat.
Kőrösi Csoma Sándor a nagy hegyekhez képest akkora volt, mint egy hangya. De ha akarta, képes volt felülről látni a Kárpátokat, az összes völgyet és hegyet, még a legmagasabb hegycsúcsokat is. A székelyföldi medencékben megbúvó falvakat meg az ott élő embereket ugyanvalóst látta. Ettől nemcsak szíve, de lába is ólomnehéz lett, néha meg kellett álljon. De elég volt az őshazára gondolnia, máris újult erővel tudta folytatni útját.
Kőrösi Csoma Sándor egyre csak gyalogolt, s pár nap múlva Havasalföldön elért a Dunához. Kompra várva ott állt a folyóparton. A szélesen hömpölygő vízfolyamhoz képest akkora volt, mint egy vízcsepp. De ha akarta, képes volt látni teljes hosszában a Dunát, forrásától a torkolatáig. Látta a tájakat, melyeken átfolyik, látta a vízen úszó csónakokat, bárkákat, s még a folyam két partján elterülő Pestet és Budát is látta. Ismét választóvonalhoz ért, és arra gondolt, akkor lép végképp idegen földre, ha átkel a Dunán. Szíve ettől újra nehéz lett, léptei ismét meglassultak. De újfent elég volt az őshazára gondolnia, megint újult erővel tudta folytatni útját.
Kőrösi Csoma Sándor egyre csak gyalogolt, s pár hét múlva elérkezett az Égei-tengerhez. Hajóra várva ott állt a parti fövenyen. Az irdatlan vízhez képest akkora volt, mint egy homokszem. Ám ha akarta, képes volt széltében-hosszában látni nemcsak az Égei-, de az egész Földközi-tengert, az összes part menti kikötőt, minden vízen sikló vitorláshajót, s ha kedve támadt, még a tenger legmélyének fenekét is látta. Megint választóvonalhoz ért, és arra gondolt, azután kezdődik igazán az ismeretlen, miután áthajózott a tengeren, maga mögött hagyta Európát. De már nem torpant meg, szíve nem lett nehéz. Megértette: választóvonal életének minden pillanata. Akkor is, ha el sem mozdul ültő helyéből. Szebb s jobb mendegélni. Kiváltképp, hogy valahol várja őt az őshaza.
Kőrösi Csoma Sándor képes volt minden irányból látni mindent, csak egyvalamit nem láthatott soha: hol található a magyar őshaza. Azt neki kellett fáradságos vándorlással megkeresnie, száz bakancsot elszaggatva, a táv minden méterét saját lépéseivel mérve le.
Aggódott is eleget, jut-e életében elég idő erre. Hogy gyorsabban haladjon, kevés útipoggyászt vitt magával. Néha mégis úgy érezte, túl sokat. Nem a vállát nyomó teher aggasztotta, hanem hogy fele poggyásszal hamarabb érhetné el célját.
Egyre vívódott Kőrösi Csoma Sándor, nem kéne-e cókmókjának felét a benne lévő elemózsiával, pár ruhadarabbal hátrahagyni valahol – nem volt könnyű döntés. Huncut dolog a pakolmány: sok, ha vinni kell, kevés, ha enni kell. Mindig az út végén derül ki, mit nem kellett volna cipelni. Addig vívódott, tusakodott, míg egy helyen szempillantás alatt megoldották a problémáját.
Kőrösi Csoma Sándorral jó darabig nem történt semmi emlékezetes ezen az útszakaszon. Örült is ennek: az emlékezetes dolgok többnyire galibával járnak, késleltetik az előrejutást. Holott véges az idő, messze a cél. De egy helyen mégis beütött az emlékezetesség. Megérkezve az egyik kis balkáni országba alig szállt meg egy fogadóban, poggyásza felének lába kelt. Láthatatlan kezek finom hozzáértéssel ellopták.
Örülhetett volna immár Kőrösi Csoma Sándor, hogy ily módon megszabadult a fele tehertől meg a tusakodástól. De valahogy mégsem örült. Pedig már lemondani készült cókmókjának egy részéről. Mégsem esett jól, hogy ellopták. Tűnődgetett mendegélés közben: nem mindegy a hogyan, mikor az eredmény ugyanaz? Egyszer úgy látta, mindegy. Máskor úgy látta, nem mindegy. Ha innen nézi, ilyen. Ha onnan nézi, olyan. Mintha fontosabb lenne a nézőpont, mint amit néz. Huncut dolog nagyon.
Végül hagyta a tusakodást a búsba. Inkább a poggyászára ügyelt, nehogy a másik felét is ellopják. Inkább az útra figyelt, nehogy bolondfelé menjen.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. januári számában)
