Dardzsilingbe érve Kőrösi Csoma Sándort orvul betegség támadta meg. Egyre gyengült, érezte, hogy közeledik az utolsó órája. Már látta is a Halált, ahogy komoran megjelenik az ágya végénél. De még nem vitte el, várt valamire. Talán arra, hogy a híres nyelvész szóljon vele is pár szót.
Kőrösi Csoma Sándor akkorra már annyi nyelvet ismert, hogy lassan érteni kezdte a földön járó állatok és az égen szálló madarak nyelvét is, mint egykor Salamon király. De a Halál nyelvét nem beszélte, nem is akarta. Nem szép nyelv az az élők számára. Muszáj volt hát, hogy a Halál szóljon Kőrösi Csoma Sándor nyelvén. Tud beszélni a Halál minden élő nyelvén, de szinte mindig ugyanazt mondja. Most sem cifrázta, egyből a lényegre tért:
– Azért jöttem, hogy elvigyelek – mondta zordan a Halál.
De Kőrösi Csoma Sándor nem félt a Haláltól, így annak nem volt hatalma rajta. Elvinni ugyan elvihette, mert egyszer minden élőnek távoznia kell. Ám aki nem fél tőle, az nem riadt fogolyként követi, hanem derűs és kíváncsi utazóként megy vele. Fura ingyenes idegenvezetőnek tekinti, aki útikalauz helyett kaszával jár.
Kőrösi Csoma Sándor annak azért örült, hogy élete utolsó órájában beszélhet az anyanyelvén. Nemigen adódott alkalma erre Indiában, igyekezett hát, amennyire lehet, húzni az időt. Ha már úgyis meg kell halni, legalább élvezze még kis ideig a magyar nyelv ízeit.
– Életem végére úr lettem? – kérdezte csodálkozást tettetve Kőrösi Csoma Sándor – Eddig saját lábamon kellett menjek, ha el akartam jutni valahova. Most meg készen vinni akarnak.
– Ahova én viszlek – felelte gőgösen a Halál –, oda nem juthatsz el a magad lábán.
– Aztán hova lesz a fuvar? – érdeklődött Kőrösi Csoma Sándor – Csak azért, hogy nem lehetne-e közben útba ejteni a magyar őshazát?
– Ne feszítsd a húrt, Sándor! – túrázta fel magát a Halál – Hogy hova lesz az út, az az eddigi életedtől függ: lehet, az Isten elé, s lehet, az Ördög elé.
– A Fennvalónál már jártam egyszer – vette számba Kőrösi Csoma Sándor –, nem kellett vinni, a magam lábán mentem fel a Himalája tetejére. Ami pedig az Ördögöt illeti, ő maga keresett meg egyszer Kalkuttában. Tudta, én nem fogok utána kajtatni. De valamiért nem tetszettem neki, hamar faképnél hagyott.
Meghökkent ezen a Halál, ilyen válogatott társaságban jártas kliense nem gyakran akadt. Még meg is gondolta, nem kéne-e életben hagyja Kőrösi Csoma Sándort, s menjen tovább kevesebb relációval rendelkező személyekért. De ezt mégsem merte megkockáztatni, a listán, amit kapott, rajta volt Kőrösi Csoma Sándor neve is, nem tehette meg, hogy átugrik rajta. Nem szabad a Halál sem, afféle végrehajtó csak, a rengeteg megbízatástól sokszor azt sem tudja szegény feje, melyik világon van.
Azért annak sem esik jól, ha érte jön a Halál, aki nem fél tőle. Még ücsörögne darabig az életben mindenki, matatgatna ezzel-azzal. Kőrösi Csoma Sándor különösen fájlalta, hogy véget ér az útja, mivel még nem érte el a célját. Vigaszként szolgálhatott, hogy némi útközben felszedett mágikus ismeretet kevéske székely furfanggal összevegyítve, egy ízben megkettőzte önmagát, hadd legyen tartalék belőle. Ha meg találna halni, maradjon valaki, aki folytatja a magyar őshaza felkutatását. Nemigen lehet átejteni a Halált, de az ember próbálkozik.
Ám még ha egészen olyan is a hasonmása, mint ő, mégsem egészen ugyanaz. Vagy mégis? Ha épp haldoklik az ember, félreteheti a vívódást, jobb dolga is akad. Vagy mégsem? Emberi dolog a tusakodás, az elme fokozott igénybevétele. Vagy csak tökölődés. Kőrösi Csoma Sándornak nem kellett sokat vívódnia életében, szépen és világosan állt előtte a cél. Ment is feléje eleget, nem tehet róla, hogy olyan nagy a földgolyó. Keserűen gondolt az akadályoztatásokra, melyek miatt nem kelhetett útra előbb. Ha korábban elindulhatott volna, akkor most Dardzsilingben a Halál bottal üthetné a nyomát.
Közben a Halál kicsit türelmetlen lett, nem volt szokva, hogy megvárassák. De visszafogta magát:
– Még sok helyre el kéne ma jutnom – célzott tapintatosan arra, hogy ideje lenne indulni
– Nem is gondolnád, Sándor, mekkora területet kell bejárnom nap mint nap.
Nemhogy erőszakos nem volt a Halál, sőt igen finom hangnemre váltott a Kőrösi Csoma Sándorral való diskurzusában. Ezt teszi, ha az ember ismeretséggel rendelkezik nagyon magas vagy nagyon mély körökben.
– Életemben megfordultam pár helyen én is – mondta Kőrösi Csoma Sándor a Halálnak – és sokféle emberrel találkoztam. Persze közel sem jártam annyi helyen, mint te, s jóval kevesebb emberrel akadt dolgom nálad – tette hozzá szerényen.
Jólesett a Halálnak, hogy elismerik az érdemeit. Ha jövés-menésről van szó, ő a bajnok, s több embert volt alkalma megismerni bárkinél: mindenki, aki élt, ügyfelévé lett. Meg is enyhült Kőrösi Csoma Sándor irányába, s szinte kedvesen mondta:
– Ha te is úgy gondolod, Sándor, akkor talán indulhatnánk.
Nem akarta Kőrösi Csoma Sándor sem túl hosszan húzni-halasztani a dolgot, megpimpósodik az elhalálozás is, ha sokáig nyújtják. Mondani kívánt pár szót székely-magyarul, megtörtént. Kíváncsi volt, milyen a szavajárása a Halálnak, megtudta. Hát mehetnek.
– Jól van, kezdhetünk eregelni. Annyit mentem életemben, hogy járás közben egészen otthon érzem magam – mondta a Halálnak.
El is indultak. A barátságossá vált Halál nem vitte, pláne nem hurcolta Kőrösi Csoma Sándort, hanem mint két útitárs, szép egyetértésben bandukoltak egymás mellett felazon. Ami köztudottan reményteljesebb, mint leazon.
Mintha még ezután is váltottak volna pár szót, de nem lehetett érteni, hogy miről, halkan beszéltek. Csak egyszer hallatszott tisztán, mit mond Kőrösi Csoma Sándor, amikor kissé felemelte a hangját, ahogy felkunkorodik minden, amit feszeget belülről valami, hiába próbálják erővel lelapítani:
– Nem lehetne mégis tenni egy kerülőt a magyar őshaza felé?
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. márciusi számában)
Molnár Vilmos | Kőrösi Csoma Sándor Egyiptomban
Kőrösi Csoma Sándor Egyiptomban felkereste a Szfinxet és beszélt vele. Akkoriban a Szfinx még valamicskével fiatalabb volt, jobban tartotta magát, nem volt egészen lebénulva, mint ma. Ha olyan valaki kereste fel, akit érdemesnek talált rá, megesett, hogy szóra méltatta, jótanáccsal látta el. Nem a szájával beszélt, abból sokszor csak baj származik.
Molnár Vilmos | Kőrösi Csoma Sándor a másvilágon
Az Úristen eleinte ódzkodott visszaengedni őket a Földre, nem volt szokás elkéredzkedni a mennyországból. De a két Sándor mindegyre csak járt a Fennvaló nyakára, folyton rágták a fülét, eressze el őket. Az Úr értékelte, hogy tiszta szívvel járulnak eléje, nem holmi önző szándékból nyaggatják.
