

A mély dekoltázsú, miniszoknyás, vélhetőleg csak egy lotyó zavart tekintettel, hajnali egykor, zárás előtt nem sokkal lépett a pulthoz. A pultos, bár már a márványozott padló felmosását végezte, de megértő mosollyal a láthatóan szomjas nőhöz lépett, aki a markában szorongatott tömérdek aprópénztől talán csak még szomorúbb látványt nyújtott, mint első pillantásra. A helyzetet tetézendő, kicsit megszeppent, elfúló hangon megkérdezte:
– Már nagyon zártok?
A csapos elnéző mosollyal visszaállt a söntés mögé, és baráti hangot ütött meg, látható fáradtsága ellenére:
– Még egy kis italt tudok adni, hisz mégiscsak a Balkánon vagyunk, nem igaz?
A nő mohón megmarkolta a pult lapját, és tüzetesen vizsgálni kezdte az itallapot, hosszú körmeit végigszántva a lapon. Végül hunyorogva, szájába harapva, alázatosan szólalt meg:
– Ne haragudj, nincs férfitestízű pálinkátok?
Rövid döbbent csönd után a pultos azt mondta, még csak nem is hallott ilyesmiről.
– Akkor esetleg egy kis fenékcsapdosó likőrötök? – szólt a következő, reménykedő kérdés.
– Ne haragudj, édikém, nincs ilyesmink, nem is tudom mire gondolsz. Felizgatott abszintunk van, ha esetleg…
A nő megcsóválta a fejét, és láthatóan leplezni igyekezte a csalódottságát.
– És esetleg nem tartotok egy kis nedvesítősört?
A csapos megcsóválta a fejét és felhúzta a szemöldökét, jelezve, hogy nagyon sajnálja, de ez nem az a hely, ahol ilyesmiket mérnek. Erre a hajnali, mély dekoltázsú nő egyértelmű és átütő csalódottsággal lehorgasztotta fejét, majd mintegy hirtelen mentőötlettől vezérelve a miniszoknyája zsebébe túrt, és egy kis zacskó mellsimogató ánizst húzott elő.
– Akkor legalább egy kis rumot tudnál löttyinteni az ánizsomra?
A pultos hitetlenkedve nézett egy darabig, mint akivel szórakoznak, aztán, mivel a lotyó szemében egy csepp tréfát sem látott, megtette, amit kért. A nő fizetett, és vidáman, kielégülten indult útnak.
(Karantének)
Egyetlen mozdulatsorral lökte be lábával az ajtót, dobta földre hátizsákját és támasztotta hátát a falhoz. Nagyot fújt a frufruja alá. Hajszálai néhány másodpercre a levegőbe emelkedtek, felvillantva a homlokán csillogó verejtékcseppek láthatatlan szálra fűzött apró gyöngyszemeit. A lépcsőzéstől még mindig zihálva lélegzett. Mindegy, kit érdekel ez most, amikor végre itt van a hétvége.
Friss tavaszi reggel volt, amikor Titánka belenézett a tükörbe, és azt mondta: eljött az idő a világmegváltásra, a dolgok nem mehetnek így tovább! Most mi jövünk, a jövő bajnokai! Az előttünk járók hibát hibára halmoztak, de most majd minden megváltozik! Új világ jön, meglássátok!
Initium finis. Vagyis tegnap történt, hogy az érintőkről kérdezte. Habár ő maga tangenseknek nevezte őket – lévén hogy mégis bennük van a „gens” szelleme, minden nemzetség összes vérvonala –, végül maradtak az érintőknél. A Szenior igazi úr volt, készségesen válaszolt: a kör számtalan pontját, elméletben, számtalan egyenes érintheti, kialakítva ezzel egy olyan szabályos területet, amely úgy világlik ki környezetéből, mint világítótorony az éjszakából.
Ebben az akciófilmben a főhős megmenti a világot egy olyan katasztrófától, ami normális körülmények között nem jöhetne létre, de mindig vannak olyan rossz emberek, akik a mások szenvedését saját javukra és gazdagságuk növelésére akarják kihasználni. A végén pedig elautózik a naplementébe egy rettentő giccses rockballada hangjaira a rejtélyes, ám rettentő szexis nővel.
Barnach néni két hete mondta, hogy a férjemmel nevet is cserélhetnénk. Nem hiszem, hogy komolyan gondolta, a névváltás nem olyan egyszerű manapság, mint egy autó- vagy egy szívcsere. Amikor Gáborral befeküdtünk a klinikára, Dr. Forinum is mondta: a név az egyetlen állandó dolog az emberen.
A lakóházban gyakran mondogatták, hogy Sándor igazán megtisztelve érezhette magát, mivel Karola kevés ember kedvéért volt hajlandó viselni a fogait, és még kevesebbre mosolygott rá. Olyan pedig, akihez akadt némi kedves szava csupán egy volt, a fia, ám ő ritkán, olyan essünk túl rajta módon látogatta.
Oszt mikor gyünnek azok a tévések? – kérdezi Orsi néni izgatottan a férjétől. Guszti bácsi ugyanis reggel egy hatalmas pontyot fogott ki a vízből, ami rendkívüli dolognak számít. Harcsát már jóval nagyobbat is akasztott, de a csaknem harminckilós ponty kivételes fogásnak számít. Barátja – miután lefényképezte és videózta őt a zsákmánnyal – azonnal felhívta a híradót, azok meg rögtön ráharaptak, ahogy a szerencsétlen ponty is a horogra.
– Anya, kopogtak! – figyelmeztet kamaszodó fiam.
– Ma már a harmadik vendég, kár volt azt a firkászt beengedni – sóhajtok. Kötényembe törlöm a kezem, és ajtót nyitok. Egy negyven év körüli nő topog az ajtóban, Armani kabát, Gucci ridikül, nehéz édeskés illat lengi körül, kezében doboz.