Némethy Alexandra: Ördöglakat

Lakatos Palit egész Nemeszsákvég ismerte. Kiváló mesterember hírében állt, ő készítette a legpontosabb, legmívesebb lakatokat.

– Egyszer még a királyi kincstárhoz is elhívták! – dicsekedett Rozi néni a sarokban álló kerek asztalka mellől a kis boltban várakozó vendégnek, mintha bizony az egész falu dicsősége lenne.

– Valóban? Meséljék el – kérte a vászoninges inaslegény.

– Mesélje el, Pali – unszolta a néni a mestert. A lakatos felnézett a szögre akasztott furcsán gabalyodó fémszálakra, majd legyintett.

– Úgy bizony – biccentett az ősz hajú néni jelentőségteljesen. Lesimította rakott szoknyáját, helyreigazította babos kendőjét, majd belekezdett a történetbe. – A hírek szerint a kincstárnok be akart menni a kincstárba megcsodálni a gyűjteményt, ám mielőtt kinyitotta volna az ajtót, őrök jöttek, mire ő úgy becsapta, hogy beletört a kulcs. A palotában senki emberfia nem tudta kinyitni a zárat. Csakhogy másnapra elő kellett készítenie a koronázási ékszereket. Ijedtében végül a komornyiktól kért segítséget, aki innen származott a palotába, így került a mi Palink is oda. Játszi könnyedséggel kinyitotta a zárat. Állítólag a kincstárnok a csillagokat is leígérte, igaz-e?

Pali megszemlélte legújabb munkáját: ezüst sárkánymintás lakatot, a kulcs a kitátott szájába illett. Lefújt művéről egy fémforgácsot, csak utána felelt:

– Mégsem teljesítette a kívánságom, csak egy zsák pénzt adott.

– Abból készült az új templom – dicsekedett Rozi néni.

Pali kipróbálta frissen elkészült művét, majd átadta a vevőnek. Távozása után ismét a falra akasztott trükkösen hajlított szerkezetre nézett. Felsóhajtott.

Új vevő érkezéséről csilingelt az ajtócsengő. Fehér sujtású zöld bársonykabátos uraság lépett az apró helyiségbe, udvariasan kerülgette a fémforgácskupacokat, majd megállt a pult előtt.

– Miben segíthetek? – kérdezte Pali. Az úr inasáért intett, mire az egy nehéz utazóládát hozott és nagy puffanással letette a fa pultra.

– Elvesztettem a kulcsát, ki tudja nyitni? – kérdezte a kuncsaft. Pali avatott szemmel megvizsgálta a zárat, beledugott egy vékony drótot, megforgatta, majd bólintott. – Kulcsot is tud bele készíteni?

– Igen, tíz perc az egész.

– Olyan hamar? Megvárom.

Az inas finom fehér kendővel leporolt egy háromlábú széket Rozi néni mellett, az uraság pedig leült. Időtöltésképp a berendezést mustrálta, mígnem tekintete megakadt a szögre akasztott összegabalyodott fémszálon.

– Mi az ott a falon? – érdeklődött udvarias hangon.

– Az első mestermunkám – felelt Pali.

– Sosem láttam ilyet. Miféle mestermunka ez?

Pali ujjai maguktól oldották meg a zárat, a lakatos figyelme nagy részét az úrnak szentelte.

– Volt egy remek mesterem, folyton arra biztatott minket, találjunk ki új dolgokat. Érezzük meg a fém lelkét és hozzuk ki belőle a legtöbbet, így halad előre a szakma, és általa a világ is.

Pali súlyos sóhajt eresztett meg. Válogatott a kulcsnak való fémek között, s amikor megtalálta a megfelelő összetételű ötvözetet, nekiállt a csiszolásának.

– Öt év után eljött a mestervizsgánk. Mindenki díszesebbnél díszesebb, de szerkezetében ugyanolyan zárat készített. Én azt hoztam.

Leemelte az összekapcsolódó fémet a falról, és megforgatta a kezében.

– Nem kell hozzá se kulcs, se széfkód, csupán a csínját kell ismerni. Aki azt nem tudja, a végtelenségig is bíbelődhet vele.

Amíg elmondta, a két fémdarab szétvált a kezében, mintha ez volna a világ legegyszerűbb dolga.

– Érdekes újdonságnak tűnik – ismerte el az uraság.

Pali felhorkantott és visszaakasztotta művét a falra. Köszörűjével finomra csiszolta a sablonra készült új kulcsot, majd átnyújtotta a kuncsaftnak. Ő felkelt a székéről és átvette a darabot.

– A mestere hogyan fogadta a munkáját? – érdeklődött az uraság.

– Ülj le, megbuktál – idézte Pali csalódottan. – Nem kellett az ördöglakat a kutyának se.

Az uraság megszemlélte a sértetlen zárat, a tökéletesen beleillő kulcsot, majd a fizetséget leszámolta a pultra.

– Szép munkát végzett. Látja, a mestere az életre nevelte.