Lefeküdtem a villanyszerelővel. Egyedül voltam, éppen senki nem volt otthon, a lányom valami iskolai ügyben vagy a zenekarával, nem tudom, hol járt éppen, mindenesetre nem állt fönn a veszély, hogy hirtelen betoppan, háromszor-négyszer is rá kell szólnom telefonon, mire nagy nehezen elindul hazafelé, ha hét közben valami délutáni programja van. Tizennégy múlt, egyre kevésbé igényli a társaságomat. A férjem meg, tudod, éppen valahol vidéken, fogalmam sincs, mennyi ideig, már a múlt héten elment, minden reggel telefonál, megkérdezi, hogy vagyunk, elmondja, hogy jól van, és nagyjából ennyit tudok róla. Többre nem is vagyok kíváncsi, fölösleges volna elmesélni, mi történik, úgyis tudom előre, nagy siker, nagy lebőgés, nagyjából ez a kettő, köztes lehetőség nincs, mert olyan még sosem fordult elő, hogy a zenekar közepesen meleg, inkább langyos vagy éppen hűvös fogadtatásban részesült volna.
Ismered jól a helyzetemet, tudod, hogyan élünk, nem szükséges túlragoznom, hogy majd húszesztendős házasságunk milyenné lett az elmúlt tíz évben. Számtalanszor megbeszéltük ezt, a tied sem sokkal különb, annyival talán, hogy a te férjed legalább nem iszik, mint az enyém, hidd el, az hatalmas előny. Nem is tudod, milyen hatalmas. Gondold el, beesik éjfél után részegen, én már félig alszom, de örüljek neki, hogy megjött, és szexelni akar. Bűzlik az italtól, és nem hagy békén, egyszerűen hányingerem van tőle, minek cifrázzam, ez a nagy igazság. Nem is értem, hogy tudtam hozzámenni, illetve azt nem értem, miért nem váltam el tőle már régen. Persze tudom, rögtön azt mondod, a lányom miatt, igen, a lányom miatt, őt imádja, előtte legalább tartja magát, ha részeg, nem is megy a közelébe, előtte még részegen is szégyelli magát.
Tudod, hogy nem most kezdődött, már régóta játszom a gondolattal, mi lenne, ha feladnék egy hirdetést, ötvenes nő férfit keres, valami ilyesmi szöveggel, férfit, aki lehetne bármi, titkos szerető, beszélgetőpartner, akármi. Én is lehetnék bármi, csak nőnek tekintsen, én meg őt férfinak, ezt szeretném. Tudom, te erre egyszer azt mondtad, szó szerint, és igazad is volt, hogy ilyen nincs, ez lehetetlen, férfi és nő az férfi és nő, nincs más lehetőség, nincs barátság, lelki vonzódás, egy frászt, képtelenség, hogy férfi és nő között legalább az egyik fél részéről ne legyen valami több, valami egészen más, gondolj vissza a reménytelen diákkori szerelmeidre, mindent megtettél, hogy a fiú közelébe kerülj, még azt is eltűrted, hogy te legyél a lelki szemetesládája, neked mesélje el a bánatát, hogy becsapta az éppen aktuális szerelme, hát hogy gondolod, hogy most, ötvenéves korodra, most majd sikerülhet?, Meg amúgy is, mit akarsz, tudod egyáltalán, hogy mit akarsz?, Legyen rendben a pasi az ágyban is, meg lelkileg is?, Gondolod, ez olyan egyszerű?, Hát nem jöttél még rá, hogy egy pasi egész mást akar?, Hogy nagyjából nem akar semmit?, Még mindig nem érted?, Hányszor mondjam már el, hogy a legtöbb pasi leszarja a lelkedet! Igen, ezt így mondtad, szó szerint, leszarja a lelkedet, én meg erre csak ráztam a fejemet, hogy az nem lehet, nem mind olyan, az én férjem sem volt olyan, különben nem lett volna a férjem, de az ital, valahogy az italtól lett ilyen, amilyen, vagy belefásult az életébe, a dirigálásba, ki tudja, akkora teher már neki az élet, bizonytalan a helyzete, bármikor megvonhatják a pénzt a zenekartól, és akkor neki vége, a zenén kívül semmihez sem ért, egy szöget sem tud beleverni a falba, mondjuk meg sem kísérelte, ez a fi relé meg már régóta kellett, nehogy egyszer kigyulladjon a házunk.
Jaj, olyan rettenetes ez! Már hallom, előre hallom, mit fogsz mondani, én itt vívódok magamban, hogy mit fogok mondani, kezemben a telefon, mindjárt hívlak, és gyorsan végiggondolom, mi a legfontosabb, mit ne hagyjak ki, ötvenes nő férfit keres, szerinted ez rá van írva az arcomra? Vagy hogyhogy észrevette rajtam ez a villanyszerelő? Te, én el sem akarom hinni, de olyan érzés volt, mint diákkoromban, igen, mint amikor rám nézett egy fiú, és én rögtön elolvadtam tőle. Hát ennyire ki lennék éhezve egy kis szeretetre, hogy rögtön levesz a lábamról az első férfi, aki utamba akad, és nőnek néz? Ennyire nagy a szeretetéhség bennem? Te jóságos isten, mi lesz így velem? Szóval így kezdem majd, a fi relé miatt volt az egész.
Nem is tudom elképzelni, hogy történhetett. Másodszor járt nálunk, el kellett mennie valami vezetékért, először csak felmérte, miből mennyi kell, aztán visszajött. Nem gondoltam én semmire, megkínáltam egy kávéval, süteménnyel, mert éppen volt még otthon, valamit mindig kell sütnöm, tudod, a lányom édesszájú, nem tehet róla, én meg nem akarom visszafogni, hadd egyen szegény, mértékkel persze, mértékkel, na szóval a lényeg, hogy volt sütemény is, erre láttam, hogy mohón felcsillant a szeme, régen ehetett már házi süteményt. Túrós pite volt, pehelykönnyű túrós pite, ismered, neked is megvan a receptje.
De ez még első alkalommal történt. Másnap, amikor visszajött, láttam, hogy besandít a konyhába, ahol előző nap ette a süteményt, mintha azt lesné, maradt-e még, vagy talán hogy van-e ott valaki, nem tudom, mindenesetre mielőtt nekiállt dolgozni, megkérdezte, hogy egyedül vagyok-e itthon. Nem tulajdonítottam jelentőséget a kérdésének. Hagytam, hadd végezze a munkáját, nem álltam ott fölötte, nem lestem, mit csinál, mentem én is a dolgomra, visszaültem a papírjaim fölé, éppen a havi számlákat rendeztem, aztán egyszer csak éreztem, mintha valaki nézne.
Ott állt mögöttem, nem szólt, csak amikor megfordultam, akkor mondta, hogy végzett, befejezte, és én akkor megláttam a szemében azt a szikrát, de nem, nem is szikra volt, inkább valami tompa fény, szomorkás villanás, mintha előre sajnálkozna valamin. Fölálltam, és ahogy odaléptem mellé, nem mozdult, megfogta a karomat, de nem erősen, inkább olyan természetesen, mintha régről ismernénk egymást, és kérdezett valamit a számláimmal meg az íróasztallal kapcsolatban, hogy ugye, nem ez a fő foglalkozása, vagy valami ilyesmi lehetett, nem emlékszem pontosan, mert akkor már csak azt a zavaros tekintetét láttam magam előtt, az elsötétülő szemét, és én nem álltam ellen, hagytam, hogy vigyen magával a pillanat sodrása, mert az volt, mintha belekerültem volna valami áramkörbe, fölösleges lett volna kapálóznom, hiszen nem volt rossz érzés hagyni magamat, és a fi relé is a helyén volt már, hogy megszakítsa az áramkört, ha kell. De nem volt rá szükség.
Minden úgy zajlott, mintha réges-régen ismernénk egymást, olyan természetesen. Igen. Így fogom kezdeni. Nem tudom, megérted-e majd, amit mondani akarok, de az az érzésem, hogy e mellett a férfi mellett én újra nő lettem.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2024. márciusi számában)
