

A tisztaszoba szélében, bal oldalon, vastag dunnák között magasra polcolt fejjel feküdt a haldokló Kázmér, mellette a széken ült áldott jó felesége.
– Semmi gyöngeség, Mari. Az ilyen embernek, mint én, ez a sors jut, de, hogy legalább fiaink életét megkönnyítsük, hallgasd meg utolsó szavaim, s arra kérlek, ne engedd el a füled mellett, mint máskor szoktad.
A nő bólintott.
– Három gyermekkel áldott meg az ég, s hogy ez áldás vagy átok, nem tudom. Legidősebb fiunk, ki ferde hajlamairól híres, ne engedd haza, maradjon csak a falu határában, s tán letesz majd a tehenek között furcsa szokásairól. Richárd fiunk, kinek hiába adtunk előkelő nevet, hagyd a lovak között. Hogy lovas lesz tán belőle, vagy lófasz, idővel elválik az is.
Legkedvesebb fiam, Jenő, kapargassa csak tovább a baromfiudvarban a piszkot, ott majd megtanulja, hogyan kell minden lépcsőfokot megjárni, hiszen a tyúk is elcsúszik rajta.
S magácska, Mari? Fiatal még, s kell a pénz, hiszen három anyámasszony katonáját eltartani nehéz, ön tegyen meg mindent, hogy az ifjak semmiben se szenvedjenek hiányt. Ah, Mari! Ha ön tudná, hogy az én kőszívem mily fájdalmat él át! Nem, ne gyógyszert adjon! Nyúljon mélyen a kabátom zsebébe, s a jóféle pálinkát még utoljára töltse ki nekem. Mari, ígérje meg! Ígérje meg nekem, hogy e titkot megtartja! A körte fenséges nektárját minden évben ugyanúgy fogja elraktározni, mint eddig. Esküdjön, Mari!
A nő bólintott.
És íme, annak elébb lezárt ajkai most nyitva voltak, lecsukott szemei elmeredve a távolba néztek.
– Kázmér, maga holnap már megint nagyon másnapos lesz.
Egyetlen mozdulatsorral lökte be lábával az ajtót, dobta földre hátizsákját és támasztotta hátát a falhoz. Nagyot fújt a frufruja alá. Hajszálai néhány másodpercre a levegőbe emelkedtek, felvillantva a homlokán csillogó verejtékcseppek láthatatlan szálra fűzött apró gyöngyszemeit. A lépcsőzéstől még mindig zihálva lélegzett. Mindegy, kit érdekel ez most, amikor végre itt van a hétvége.
Friss tavaszi reggel volt, amikor Titánka belenézett a tükörbe, és azt mondta: eljött az idő a világmegváltásra, a dolgok nem mehetnek így tovább! Most mi jövünk, a jövő bajnokai! Az előttünk járók hibát hibára halmoztak, de most majd minden megváltozik! Új világ jön, meglássátok!
Initium finis. Vagyis tegnap történt, hogy az érintőkről kérdezte. Habár ő maga tangenseknek nevezte őket – lévén hogy mégis bennük van a „gens” szelleme, minden nemzetség összes vérvonala –, végül maradtak az érintőknél. A Szenior igazi úr volt, készségesen válaszolt: a kör számtalan pontját, elméletben, számtalan egyenes érintheti, kialakítva ezzel egy olyan szabályos területet, amely úgy világlik ki környezetéből, mint világítótorony az éjszakából.
Ebben az akciófilmben a főhős megmenti a világot egy olyan katasztrófától, ami normális körülmények között nem jöhetne létre, de mindig vannak olyan rossz emberek, akik a mások szenvedését saját javukra és gazdagságuk növelésére akarják kihasználni. A végén pedig elautózik a naplementébe egy rettentő giccses rockballada hangjaira a rejtélyes, ám rettentő szexis nővel.
Barnach néni két hete mondta, hogy a férjemmel nevet is cserélhetnénk. Nem hiszem, hogy komolyan gondolta, a névváltás nem olyan egyszerű manapság, mint egy autó- vagy egy szívcsere. Amikor Gáborral befeküdtünk a klinikára, Dr. Forinum is mondta: a név az egyetlen állandó dolog az emberen.
A lakóházban gyakran mondogatták, hogy Sándor igazán megtisztelve érezhette magát, mivel Karola kevés ember kedvéért volt hajlandó viselni a fogait, és még kevesebbre mosolygott rá. Olyan pedig, akihez akadt némi kedves szava csupán egy volt, a fia, ám ő ritkán, olyan essünk túl rajta módon látogatta.
Oszt mikor gyünnek azok a tévések? – kérdezi Orsi néni izgatottan a férjétől. Guszti bácsi ugyanis reggel egy hatalmas pontyot fogott ki a vízből, ami rendkívüli dolognak számít. Harcsát már jóval nagyobbat is akasztott, de a csaknem harminckilós ponty kivételes fogásnak számít. Barátja – miután lefényképezte és videózta őt a zsákmánnyal – azonnal felhívta a híradót, azok meg rögtön ráharaptak, ahogy a szerencsétlen ponty is a horogra.
– Anya, kopogtak! – figyelmeztet kamaszodó fiam.
– Ma már a harmadik vendég, kár volt azt a firkászt beengedni – sóhajtok. Kötényembe törlöm a kezem, és ajtót nyitok. Egy negyven év körüli nő topog az ajtóban, Armani kabát, Gucci ridikül, nehéz édeskés illat lengi körül, kezében doboz.