Sz. Kárpáthy Kata: Álom

 A karantén ideje alatt minden szerda reggel áthívtam kávézni a szomszéd Juli nénit. Megvitattuk a faluban történt nem túl dús eseményeket. Juli néni édesanyám lehetne. Nagyon szeretek vele beszélgetni, amúgy is a mátocskám [1]. Ma reggel nagyot nevettem rajta, ahogy a maszkban átjött. A svájnából [2] küldték neki a régi kollégái.

– Hallja mán, olyan ebben a maszkban, mint valami orvas! – köszöntöttem reggel a mindig jókedvű Juli nénit, aki ma igencsak szürke arccal jött át.

– Hát, többet tudok, mint ezek a mai medszesztrák [3], az mán biztos – felelte.

Bementünk a konyhába, főztem egy jó erős kávét a csavarós kávéfőzőnkön. Míg lefolyt a fekete, addig a szomszédokról beszélgettünk, meg a rémhírekről, amiket összeolvastunk az interneten. Felszolgáltam a kávét, majd én is leültem az asztalhoz. Tudtam, amikor leülök, akkor kezdi meg a nap témáját. Se korábban, se később.

– Jaj, pulyám, azt álmodtam, hogy Mariska nénédet felravataloztuk a folyosójukon – kezdte mondandóját Juli néni.

– Ezért nem kell bolondokot összeolvasni – mondtam a fejemet csóválva. – Biztos látta, hogy ez a koronavírus az öregekre veszélyes, oszt’ azért álmodott ilyet. Amúgy is, Mariska nénit egyhamar úgyse viszi el innen az ördög se, még ő fog minket elkapálni, meglátja – tettem hozzá nevetve.

– Nem úgy van az, pulyám – nézett rám baljósan. – Tudod, szerda van, és én hajnalban álmodtam ezt.

Értetlenül néztem rá, amire ő folytatta tovább.

– Tudod, amit szerda meg péntek hajnalban álmodsz, az megvalósul – mondta teljes komolysággal. Láttam rajta, hogy nem viccel, tényleg hisz benne.

– Jaj, Juli néni, én ezt nem hiszem, csak úgy mondják. Mondta bábka [4] is, Isten nyugosztolja, hogy ez csak egy babona nálunk. Ennyi erővel bármit rá lehetne fogni.

– Na, csak tarts a szavamra – válaszolt, majd megitta a kávéját. – Azt mondja Feri bátyád, hogy tegnap igencsak gyengélkedett.

– Hetvenen felül van, nincs ebben semmi érdekes – intettem le tamáskodva.

– Na, várjuk ki a végét – zárta le a témát Juli néni.

Alig ittuk meg a kávénkat, amikor beszaladt hozzánk Feri bácsi. A hetvenöt éves öreg olyan fürgén rontott be, mintha az életéért futna.

– Jányok, gyertek, baj van! – fulladozott a sietségtől. – Maris nénétek meghalt.

Némán néztünk össze Juli nénivel, majd követtük Feri bácsit.

A szomszédasszonyok összegyűltek a halottas portán. Kiosztottuk egymás között a feladatokat. Nekem a fánkot kellett sütnöm a torra. Gyorsan bevásároltam a közeli boltban, majd nekikezdtem a munkának. Délben dagasztottam, estig sütöttem a fánkot, majd átmentem a virrasztóba. A kántor nem tudott eljönni. Mivel a segédje vagyok, így én énekeltem, a többiek utánam. A virrasztó után megsütöttem az utolsó fánkokat. Pár órát aludtam, majd kora reggel átvittem a süteményeket.

A temetés viszonylag hamar lement. Nem jöttek el sokan, csak a falubeliek. A torra nem mentem el, rosszul éreztem magam.

– Majd átmegyek holnap – mondta Juli néni búcsúzáskor. – Pulyám, biztos nem kell orvasság? – nézett rám aggódva.

– Biztos, biztos, csak fáradt vagyok, éccaka rosszul aludtam.

– Jaj, te szerencsétlen, csak nehogy a halottal álmodj – csóválta a fejét. – Na, erigy, feködj le.

Hazamentem, de nem tudtam elaludni. Rettentő fejfájással forgolódtam az ágyon, csak hajnalban sikerült valamicskét aludnom.

Szörnyű álmom volt. Mariska néni a ravatalon feküdt, és felém fordult.

– Na, jányom, viszlek magammal téjged is meg a Feri bátyádot is.

– Ne tessék, Mariska nénje, hadd éljek még egy kicsit, csak huszonkét éves vagyok, én még élni akarok.

A halott nevetett.

– Pulyám, a halál nem válogat. Feri bátyádat most viszem, pénteken, téged meg jövő héten.

Felordítottam. Anyám ijedten szaladt be a szobámba.

– Kisjányom, mi van? – kérdezte elfehéredve.

– Semmi. – lihegtem. – Rosszat álmodtam.

Juli néni átjött mesélni, ahogy azelőtt nap megígérte. Elmondta, hogy Juszti néni férje, Gábor bácsi úgy leitta magát, hogy a fiának autóval kellett hazavinnie, hogy elrontották a töltött káposztát, ehetetlen volt, és hogy a papnak nem fizettek sokat. Észrevette szótlanságomat, amit nem is hagyott szó nélkül.

 – Neked meg mi bajod van?

Hárítani akartam. De muszáj volt bevallanom, hogy a halottal álmodtam. Mindent elmondtam. Juli néni halálra volt rémülve.

– Jányom, menjé’ el a javasasszonyhoz.

– Csak egy álom – legyintettem.

– Azért vagy mégis leverve? Pulyám, ennek nem lesz jó vége…

Folytatni akarta, de hirtelen Sári néni szaladt be, a Feri bácsi felesége, azzal a hírrel, hogy Feri bácsi felakasztotta magát. Az asszony könnyek között mesélte el, hogy a férje álmában a halott Mariskával beszélt, és azt mondta neki, hogy elviszi őt és a szomszéd lányt is, vagyis engem.

– Ennek a fele se tréfa – mormogta Juli néni. Nem volt sok időnk morfondírozni, szaladtunk segíteni. Az asszonyok ugyanott összegyűltek, és kiosztották a feladatokat. Ismét én sütöttem a fánkokat. A szerdai napom teljes egészében megismétlődött pénteken: sütöttem, a virrasztóba megint nem jött a kántor, így én vezettem az éneklést, és újra sütöttem.

Reggel rettenetesen rosszul éreztem magam. Nem mentem el a temetésre. Egész nap lázasan feküdtem az ágyban. Délután egy keveset ébren voltam, estére pedig mély álomba szenderültem.

Hajnalban furcsa zajra ébredtem. Valaki a szobámban járkált, majd leült az ágyam mellé. Mariska néni volt az. Megfogta a kezem.

– Menjünk – mondta, majd talpra akart állítani.

– Mariska nénje, hagyjon békén, élni akarok – sikítottam ijedtemben.

– Megmondtam, hogy eljövök érted – mondta, majd megsimogatta az arcom. – Szerdán akartam, de láttam, hogy milyen rosszul vagy, ezért hamarabb jöttem. Ne félj, drága jányom, jó helyre megyünk.

Ellenkezni próbáltam. Hirtelen kihúztam a kezem a halott kezei közül, és hátraestem az ágyra.

Leizzadva ébredtem fel. Kinéztem az ablakon, fél nyolc lehetett. Kiszaladtam a konyhába, a fánkos tál, amit Juli néni hozott át este, sehol nem volt. A szennyeskosárhoz szaladtam, nem voltak benne a fekete ruháim.

– Csak álmodtam – mondogattam magamban –, álmodtam mindent: Mariska nénit, Feri bácsit, a temetéseket…

Ziháltan néztem a telefonomra, Juli néni írt, hogy jön át mesélni valamit. Mielőtt letettem volna, megnéztem, hogy milyen nap van. Szerda volt.

[1] keresztanyám
[2] varroda
[3] ápolónők
[4] nagymama

(Karantének)

Előretolt Helyőrség | Karantének – Pályázat

Az Előretolt Helyőrség szerkesztősége a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával nyílt pályázatot hirdet írók, költők számára. A szerkesztők által közlésre elfogadott pályaműveket a lehető leghamarabb kifizetjük, így segítve a magyar szerzőket. A felhívás 2020. május 31-ig érvényes.