Fecsó Szilárd: No 26. (karton, cianotípia, vegyes technika, 70 × 100 cm, 2020)
A medve egyszerre csak ott magasodott előttem.
– Nyugi, maci, erőszakra semmi szükség – próbálkoztam. – Nem kell a málnád, gyógynövényt szedek. Különben is a Dörmögő Dömötörnek köszönhetően gyerekkorom óta medvepárti vagyok. A folyóirat három teljes évfolyamát még most is ereklyének kijáró tisztelettel őrzöm a könyvespolcon.
A medve bambán bámult rám, aztán nagyot mordult, és hatalmas mancsával annak rendje és módja szerint agyoncsapott.
Talán jobb lett volna, ha magyarázkodás helyett a futást választom, töprengtem a túlvilág kapujában, miközben a fülkében az egyenruhás angyal árgus szemmel vizslatta a halotti bizonyítványomat. Még telefonált is közben, valakivel hosszasan beszélgetett, de hogy miről, azt a hangszigetelés miatt nem hallottam. Aztán kinyitotta az apró ablakot.
– Nem érvényes – csúsztatta elém a vadonatúj okmányt a nyíláson keresztül.
– Hogyhogy nem érvényes? – makogtam értetlenül. – Hiszen minden kétséget kizáróan igazolja, hogy egy sajnálatos félreértést követően tragikus körülmények között elhunytam.
– Márpedig ez az okmány nem jogosítja föl magát a túlvilágon való tartózkodásra – rázta meg a fejét az angyal.
– Mi az, hogy nem jogosít fel?! – veszítettem el a türelmemet. – Mit képzel, jószántamból vagyok itt?! Azok után, hogy az az átkozott fenevad kurvára kicsinált, még van képe kekeckedni velem?!
– Kérem, mérsékelje magát – nézett rám megütközve a mennyei tisztviselő. – Én csak a munkámat végzem.
– A maga munkája az, hogy beengedje a túlvilágra érkezőket! – emeltem föl a hangom igazam tudatában.
– Hogy képzeli? Nem követhetek el törvénytelenséget – tiltakozott az angyal.
– Az a törvénytelenség, amit velem művel, maga szárnyas, aktatologató kukac! – üvöltöttem magamból kikelve.
– Ne rám zúdítsa a haragját, uram! – recsegte az angyal. – Nem én tehetek arról, hogy egyes földi hivatalnokok pontatlanul végzik a munkájukat.
– Mégis mi nem stimmel ezzel az okmánnyal? – böktem ingerülten a papirosra.
– Nincs feltüntetve a sorszáma – világosított fel az angyal.
– Egy számsor miatt akadékoskodik? – ámultam el a kifogáson. – Hiszen az semmit sem változtat a lényegen.
– Értse már meg, uram, hiányos vagy rosszul kitöltött halotti bizonyítvánnyal nem engedhetem be – magyarázta. – Ha szemet hunyunk az efféle hivatali mulasztások fölött, egy idő után akkora lesz a káosz az adminisztrációban, hogy az Isten sem fog eligazodni benne.
– S akkor most mihez kezdjek? – bizonytalanodtam el.
– Menjen vissza, s írassa rá a hiányzó adatot – nyomta a kezembe a halotti bizonyítványt.
A hivatali mulasztást intézményes szinten kell lerendezni, nem magánúton nekem, csóró megboldogultnak, zúgolódtam a földi bürokrácia felé menet.
A polgármesteri hivatal tisztviselője átnézte a visszautasított okmányt.
– Nahát – nézett rám a kopasz, szemüveges emberke csodálkozva, mint aki nem hisz a szemének. – Tényleg lemaradt róla a sorszám.
– Akkor megkérhetem, hogy pótolják a hiányosságot? – szóltam tiszteletteljes hangon, miközben melegebb égtájra kívántam a világ valamennyi hanyag hivatalnokát.
– Természetesen, uram – bólogatott szaporán. – Előbb azonban ellenőriznem kell néhány adatot a nyilvántartásunkban – lépett ki az ajtón.
– Sajnálom, uram – jött vissza negyedóra múlva. – Nem tehetünk magáért semmit. A születési bizonyítványa is érvénytelen. Az adatok ugyan rendben vannak, de golyóstollal töltötték ki, nem töltőtollal, ahogyan azt a törvény előírja. Maga, kérem, több évtizeden keresztül illegálisan fogyasztotta a Föld levegőjét.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. szeptemberi számában)
