2022. november 21., 09:02
Hölgyeim és uraim, ez itt a tabló! A Szent Ignác Római Kath. Főgimnázium ez évi tablója. Kérem, jöjjenek közelebb hozzá! Csodálják meg! Ne a végzős diákokat bámulják! Rajtuk nincs mit csodálni. Ők csak epizódszereplők, évenként cserélődnek. A csodálat minket, tanárokat illet. Látják, itt vagyunk mind a tablón, kivéve azokat, akiket lefelejtettek róla. Minket a város patinás főutcájában állítottak ki, hol éjszaka is csábító fényben tündökölhetünk, mint az amszterdami bordélynegyed kirakati kurvái. Ha tudnák, mennyi fáradsággal, önsanyargatással, keserves kínnal járt, hogy felragaszthassanak erre az idézetekkel kidekorált furnérlemezre, simán le is borulnának előttünk, mint buzgó zarándokok a vértanúk ereklyéi előtt. Mert az idő vasfoga minket, tanárokat sem kímél. A katedrán eltöltött, hosszú éveket a külcsínünk jócskán megsínylette, s ezt bizony felettébb nehéz korrigálni. Mi azonban mindent megteszünk ennek érdekében, mert létünk értelmét ezekben a fényképekben találtuk meg.
Amint a tanári hirdetőtábláján megjelenik, hogy a következő héttől lehet a fényképészhez menni, kitör a pánik. A kolleginák szörnyülködve számolgatják tavaly óta megszaporodott ráncaikat. A kollegák komoran tapogatják rohamosan magasodó homlokukat, melynek nyugtalanító mivoltát pofaszőrzetük tervszerű tenyésztésével sem képesek ellensúlyozni. Nosza, irány az internet csodaszerekkel kecsegtető világa! Nem számít, hogy mennyibe kerülnek. Hogy kiürül a családi kassza. Hogy zaciba jut a nagyi tizenkét személyes, ezüst evőeszközkészlete. Csak tűnjenek el azok a ronda ráncok, s legyen az arc harmatosan üde, a haj pedig sűrű és fénylő, mint a számítógép vagy okostelefon képernyőjéről biztatóan mosolygó tinimodelleké! Persze akadnak köztünk öntudatos lokálpatrióták is, akik nem kérnek a globalizmus szemfényvesztő praktikáiból. Ők az originál népi hagyományok mágikus hatásában hisznek. Ükanyáik fiatalító receptjeiben, a gyógynövényboltok natúr kínálatában, a vajákos asszonyok ráolvasásaiban. A radikális beavatkozásokért azonban, mint amilyen a zsírleszívás, az arc átszabása, a toka eltüntetése, az idő szűkös volta miatt ajánlatos egy virtuóz plasztikai sebészhez fordulni.
A felkészülés következő szakasza a fényképezkedés előtti délelőtt. Ilyenkor jó előre be kell jelentkezni a borbélyhoz, fodrászhoz, kozmetikushoz, mert ezen a napon más tanintézetek hasonló problémákkal küszködő pedagógusai is megrohamozhatják őket. Ott aztán a szépségipari szakmunkások elvégzik rajtunk a végső simításokat. Aztán mehetünk a város neves fotográfusának műhelyébe. Lehetőleg gépkocsin, mert a szeszélyes légmozgás vagy egy magasról leszaró madár tönkreteheti a világ nyolcadik csodájaként pompázó hajkölteményünket. Arról nem is beszélve, hogy egy váratlan zápor pillanatok alatt lemossa a hosszadalmas munkával felvitt sminket, s a pórul járt alany úgy fog kinézni, mint egy vámpírfilm áldozata vérvétel után.
A fényképész rendező és pszichiáter is egy személyben. Leültet, felállít, újra leültet. Aztán felgyújtja a nagy teljesítményű lámpákat. A fény elvakít, már csak a Mester eligazító hangját érzékeljük. Tartsa fel a fejét, hajtsa lennebb, forduljon oldalt, forduljon szembe, egyenesedjen ki, hajoljon egy picit előre, egy hangyányit hátra. Így, most ne mozduljon! Szent Péter instruálhatja így a Mennyország kapujában a szentséges színe előtt tébláboló lelkeket. A sokadik próbálkozás után a Mester végre elégedetten fölsóhajt. Ez az! Most pedig, drága tanárnő, tisztelt tanár úr, gondoljon valami pozitív dologra! Ezt már pszichiáterként mondja. Mert még egy pedagógusnak is lehetnek pozitív gondolatai, bár erről gyakran ő maga sem tud. Na, ezt kell megtalálni! A fényképezőgép csak akkor kattan, ha ez a gondolat az arckifejezésünkben tükröződik. Ez sokszor órákig is eltarthat. Van, amikor hajnalig. Ha azonban megjelenik az arcunkon, ideig-óráig ott is ragadhat, mint gyanútlan légy a rossz minőségű légypapíron. Ezzel magyarázható, hogy még napokkal a fényképészeti szeánsz után is önfeledten vigyorgunk az igazgató cseszegetéseire.
A jól megérdemelt parádézás után a tablót a patinás főutca elit üzletének kirakatából visszaviszik az iskolába. Felakasztják a tanári mellé, az előző évi helyére. A diákok a tanárok és tanárnők neveit eltakarva a Ki kicsoda ezen a képen? társasjátékot szokták játszani előtte. A nyertes az, aki a legtöbb képet tudja beazonosítani. Mondanom sem kell, hogy kurvára nehéz a sztárfotók alapján az elnyűtt arcokra, a kopaszodó fejekre ráismerni. A tabló a következő évben továbbvándorol, évről évre egyre messzebb, míg végső nyughelyére, egy sötét, egérszagú, földszinti helyiségbe, a tablótemetőbe nem kerül. Sic transit gloria mundi.**
* A Tanár vagyok, kérem ciklusból
** Így múlik el a világ dicsősége. (latin)
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. októberi számában)
