

Három napja távozott a nagyi, azóta várom, hogy hazaérjen. A fotel üres, nem szól a tévé, a falak kíváncsi fülükkel hallgatják, mikor veri ismét a radiátort. A horgolt terítőn – ami valójában egy bazári portéka – fekszik egy félig üres pohár, a műfogsora már nincs benne. Belelapozok a receptes könyvbe. Hullámos lapjai ropognak a kezem alatt, mint az a kétszersült, amit utoljára őröltek a fogai. A képviselőfánk receptjéhez lapozok. A nagyi szerint a nagyapa és az én kedvencem is. Bezárom magam mögött az ajtót, megállok egy pillanatra. Kopognak a radiátoron, de mire visszaérek a horgolt terítőhöz és a félig üres pohárhoz, addigra bottal üthetem a nagyi nyomát.
Három napja távozott a nagyi, véreset köhögött, azóta várom, hogy hazaérjen.
Amióta nagypapa fejfájára arany betűket gravíroztak, azóta nem sütött a nagyi aranybarna képviselőfánkot. Képzeletem összes képviselőfánkja koromfekete. Megcsörren a pohár a horgolt terítőn, mintha a nagyi fogsora beszélni akarna, de a pohár félig üres. Matatnak a bejárat előtt, egy fokossal sántikálnak, talán ő az, talán a nagyi. Kihajtom az ajtót, a busma szemöldökű szomszéd gyászos pillantást vet felém. Retteg, mert tudja, hamarosan ő következik.
Három napja távozott a nagyi, hordágyon tolták be a Honvédbe, azóta várom, hogy hazaérjen.
A horgolt terítő irányából hallom a civakodásukat. Nagypapa eldugta a távirányítót, nagyi pedig rápakolt egy köteg ruhát. A legnagyobb problémájuk a semmi volt. Nagyapa az utolsó közös karácsonyukon azzal a rágalommal illette őt, hogy valójában a nagyi kedvence a képviselőfánk. Csörgőkígyótól bujkáló fióka a tekintetem, el kell kerülnöm a gardrób látványát.
Három napja távozott a nagyi, covid-gyanús tüdőgyulladás, azóta várom, hogy hazaérjen.
A konyhából áramlik a vaníliaillat, képviselőfánk sül aranybarnára, mintha csörögnének az edények, és összetörne egy újabb herendi porcelán tányér. A fokos és a nagyi műfogsora jár a fejemben, nem akarok emlékezni. A horgolt terítő felett a félig üres pohár, de a gardróbból hiányzik a ruha, azért esett a lilára a választás, mert a nagyi szerint a fekete öregíti. Az ember adjon magára, főleg ha mindenki azért érkezik, hogy zokogjon miatta. Nagyapától kapta ezt a darabot, ha már örökkön örökké veszekedni fognak, legalább legyen csinos.
Három napja távozott a nagyi, meztelen testéről egy slaggal mosták le az emberi méltóság utolsó cseppjét, azóta várom, hogy hazaérjen.
Kiveszem a tepsit, a szabálytalan gombócokat megtöltöm vajkrémmel, és fekete dobozba teszem a képviselőfánkokat. Nem olyan, mintha a nagyi készítette volna, mert neki készítették. Kóborló tekintetem a gardróbra téved, a fogas üres. A horgolt terítő felett félig üres pohár, a műfogsorát a koporsójába helyezték, a fokos nem veri többé a radiátort, vele együtt temetik el. A járvány miatt meztelenül, egy nem lebomló zsákban helyezik el a nagyit a koporsóba, elernyedt lábánál a képviselőfánk és a lila ruha az idők végezetéig arra fog várni, hogy végre elfogyasszák, és felöltsék az ünnepségre.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. februári számában)
Egyetlen mozdulatsorral lökte be lábával az ajtót, dobta földre hátizsákját és támasztotta hátát a falhoz. Nagyot fújt a frufruja alá. Hajszálai néhány másodpercre a levegőbe emelkedtek, felvillantva a homlokán csillogó verejtékcseppek láthatatlan szálra fűzött apró gyöngyszemeit. A lépcsőzéstől még mindig zihálva lélegzett. Mindegy, kit érdekel ez most, amikor végre itt van a hétvége.
Friss tavaszi reggel volt, amikor Titánka belenézett a tükörbe, és azt mondta: eljött az idő a világmegváltásra, a dolgok nem mehetnek így tovább! Most mi jövünk, a jövő bajnokai! Az előttünk járók hibát hibára halmoztak, de most majd minden megváltozik! Új világ jön, meglássátok!
Initium finis. Vagyis tegnap történt, hogy az érintőkről kérdezte. Habár ő maga tangenseknek nevezte őket – lévén hogy mégis bennük van a „gens” szelleme, minden nemzetség összes vérvonala –, végül maradtak az érintőknél. A Szenior igazi úr volt, készségesen válaszolt: a kör számtalan pontját, elméletben, számtalan egyenes érintheti, kialakítva ezzel egy olyan szabályos területet, amely úgy világlik ki környezetéből, mint világítótorony az éjszakából.
Ebben az akciófilmben a főhős megmenti a világot egy olyan katasztrófától, ami normális körülmények között nem jöhetne létre, de mindig vannak olyan rossz emberek, akik a mások szenvedését saját javukra és gazdagságuk növelésére akarják kihasználni. A végén pedig elautózik a naplementébe egy rettentő giccses rockballada hangjaira a rejtélyes, ám rettentő szexis nővel.
Barnach néni két hete mondta, hogy a férjemmel nevet is cserélhetnénk. Nem hiszem, hogy komolyan gondolta, a névváltás nem olyan egyszerű manapság, mint egy autó- vagy egy szívcsere. Amikor Gáborral befeküdtünk a klinikára, Dr. Forinum is mondta: a név az egyetlen állandó dolog az emberen.
A lakóházban gyakran mondogatták, hogy Sándor igazán megtisztelve érezhette magát, mivel Karola kevés ember kedvéért volt hajlandó viselni a fogait, és még kevesebbre mosolygott rá. Olyan pedig, akihez akadt némi kedves szava csupán egy volt, a fia, ám ő ritkán, olyan essünk túl rajta módon látogatta.
Oszt mikor gyünnek azok a tévések? – kérdezi Orsi néni izgatottan a férjétől. Guszti bácsi ugyanis reggel egy hatalmas pontyot fogott ki a vízből, ami rendkívüli dolognak számít. Harcsát már jóval nagyobbat is akasztott, de a csaknem harminckilós ponty kivételes fogásnak számít. Barátja – miután lefényképezte és videózta őt a zsákmánnyal – azonnal felhívta a híradót, azok meg rögtön ráharaptak, ahogy a szerencsétlen ponty is a horogra.
– Anya, kopogtak! – figyelmeztet kamaszodó fiam.
– Ma már a harmadik vendég, kár volt azt a firkászt beengedni – sóhajtok. Kötényembe törlöm a kezem, és ajtót nyitok. Egy negyven év körüli nő topog az ajtóban, Armani kabát, Gucci ridikül, nehéz édeskés illat lengi körül, kezében doboz.