

Úgy felbukott egy vakandtúrásban Cseszneki uram, hogy meszelyes orrát majd belékólintotta kuvasz kutyájának méretes excrementumába.
– Ej, hogy a bánáti bazsarózsa virágozzék bele ennek a kutyának a fülibe! – mondotta nem kis haraggal, és föltápászkodott, mint akit kemény hasrágás gyötör.
– Tiszteletem! –köszönté őt Tekeri sógor nagy tápászkodása közepette.
– Mit akar kend? – kérdé Cseszneki uram.
– Hát – vakaródzott Tekeri sógor – a kedves hitvesit keresném, neki hoztam az új szakajtókat.
– A konyhán van – jött rá a transzspiráció hirtelen Cseszneki uramra –, bent keresse.
Bement Tekeri sógor, majd fél óra múlva, mint aki béresnek szegődött, oly tiszta örömmel jött elő.
Hetek múlva Cseszneki uram kazalrakásra adá a fejét, tekintve, hogy az aratás végbe ment. Jött is néki segítség Szabó sógor személyében.
– Szabó sógor, én menek a kazal tetejibe, maga meg adogassa a szalmát – mondá Cseszneki uram és felmászott a lábtón.
Szabó sógornak sem kellett több, elhúzta a rétolyát, és bément Cseszneki uram hitvesihez cseverészni. Amikor megtörtént az egzekúció, Cseszneki uramat a fene majd megeszé, és még ennek tetejibe majd behugyozá. Szabó sógor kikullogott az ajtón, a lajtorját a kazalhoz támasztotta, így Cseszneki uram le tudott rajta kullogni. Mire leért, Szabó sógor sehol se vala.
Ezt a történetet mind elmesélé a csapszékben, de senki sem hitte neki a szót. Csak a Kis-Kovács hallgatá végig. Erre Cseszneki uram csak annyit mond:
– Te vagy egyetlen komám nékem, sajnos a többi mind csak sógor.
Egyetlen mozdulatsorral lökte be lábával az ajtót, dobta földre hátizsákját és támasztotta hátát a falhoz. Nagyot fújt a frufruja alá. Hajszálai néhány másodpercre a levegőbe emelkedtek, felvillantva a homlokán csillogó verejtékcseppek láthatatlan szálra fűzött apró gyöngyszemeit. A lépcsőzéstől még mindig zihálva lélegzett. Mindegy, kit érdekel ez most, amikor végre itt van a hétvége.
Friss tavaszi reggel volt, amikor Titánka belenézett a tükörbe, és azt mondta: eljött az idő a világmegváltásra, a dolgok nem mehetnek így tovább! Most mi jövünk, a jövő bajnokai! Az előttünk járók hibát hibára halmoztak, de most majd minden megváltozik! Új világ jön, meglássátok!
Initium finis. Vagyis tegnap történt, hogy az érintőkről kérdezte. Habár ő maga tangenseknek nevezte őket – lévén hogy mégis bennük van a „gens” szelleme, minden nemzetség összes vérvonala –, végül maradtak az érintőknél. A Szenior igazi úr volt, készségesen válaszolt: a kör számtalan pontját, elméletben, számtalan egyenes érintheti, kialakítva ezzel egy olyan szabályos területet, amely úgy világlik ki környezetéből, mint világítótorony az éjszakából.
Ebben az akciófilmben a főhős megmenti a világot egy olyan katasztrófától, ami normális körülmények között nem jöhetne létre, de mindig vannak olyan rossz emberek, akik a mások szenvedését saját javukra és gazdagságuk növelésére akarják kihasználni. A végén pedig elautózik a naplementébe egy rettentő giccses rockballada hangjaira a rejtélyes, ám rettentő szexis nővel.
Barnach néni két hete mondta, hogy a férjemmel nevet is cserélhetnénk. Nem hiszem, hogy komolyan gondolta, a névváltás nem olyan egyszerű manapság, mint egy autó- vagy egy szívcsere. Amikor Gáborral befeküdtünk a klinikára, Dr. Forinum is mondta: a név az egyetlen állandó dolog az emberen.
A lakóházban gyakran mondogatták, hogy Sándor igazán megtisztelve érezhette magát, mivel Karola kevés ember kedvéért volt hajlandó viselni a fogait, és még kevesebbre mosolygott rá. Olyan pedig, akihez akadt némi kedves szava csupán egy volt, a fia, ám ő ritkán, olyan essünk túl rajta módon látogatta.
Oszt mikor gyünnek azok a tévések? – kérdezi Orsi néni izgatottan a férjétől. Guszti bácsi ugyanis reggel egy hatalmas pontyot fogott ki a vízből, ami rendkívüli dolognak számít. Harcsát már jóval nagyobbat is akasztott, de a csaknem harminckilós ponty kivételes fogásnak számít. Barátja – miután lefényképezte és videózta őt a zsákmánnyal – azonnal felhívta a híradót, azok meg rögtön ráharaptak, ahogy a szerencsétlen ponty is a horogra.
– Anya, kopogtak! – figyelmeztet kamaszodó fiam.
– Ma már a harmadik vendég, kár volt azt a firkászt beengedni – sóhajtok. Kötényembe törlöm a kezem, és ajtót nyitok. Egy negyven év körüli nő topog az ajtóban, Armani kabát, Gucci ridikül, nehéz édeskés illat lengi körül, kezében doboz.