Benyovszky Móric portréja - Forrás: Jókai Mór: Gróf Benyovszky Móricz életrajza, saját emlékiratai és útleírásai - második rész (Budapest, 1891)
Kezdetek
Benyovszky Móric (Mauritius Matheus Michael Joannes, tehát Móric Máté Mihály János a hivatalos egyházi bejegyzés szerint) születési éve ma is tévesen él a köztudatban, pedig a gróf Benyovszky Sándor (az utazó unokaöccse) kérésére, Kubicsek Ferenc verbói plébános által kiállított keresztlevél bizonyítja, hogy 1746. szeptember 20. a pontos dátum, tehát nem az 1741-es évről beszélünk. A gyermek édesapja Benyovszky Sándor huszárezredes, édesanyja Révay Róza bárónő. Móric is katonának szegődik, de apja halála után az örökösödési vita elfajulása miatt Lengyelországba menekül, anyja rokonaihoz. Távozásának körülményei tisztázatlanok, különböző nézetek szerint jogosan/szabálysértőn követeli jussát, illetve üldözötten és kisemmizve menekül el/indokolt büntetése a száműzetés.
1768-ban elveszi feleségül Hönsch Anna Susannát, házasságukból három gyermek születik. Lengyelországba érkezése után felfedezőutakat tervez és készít elő, de behívják katonának, és részt vesz a bari konföderáció oroszellenes harcaiban, majd hadifogolyként Kamcsatkára kerül. A fogság idejéről nagyon keveset tudunk, Benyovszky életének ezen időszakához fűződik a legtöbb feltételezés. Önéletírása szerint rabsága idején elkészíti Szibéria–Kamcsatka–Kelet-Ázsia partvidékének leírását, majd fegyenctársaival felkelést szervez és hajón megszökik.
A nagy sziget
Kisebb kitérők után visszatér Európába, és az 1770-es évek elején Franciaországban tartózkodik. Részt vesz a francia udvari életben – nem is eredménytelenül, hisz hamarosan megbízást kap a francia kormánytól egy madagaszkári gyarmatszerzési útra: 1773. május 22-én indul el három hajóval a franciaországi Lorien kikötőből. Féléves út és az Île-de-France-i (ma Mauritius) előkészületek után „1774. februárban kötött ki az Antongil öbölben. Elhatározta volt ugyanis, hogy a telepet erre a partvidékre építi, részint mert ez északi part egészségesebb volt, részint mert a kereskedelem a két franczia szigettel éppen a Tamatave és Antongil öblök közt volt legjobban szervezve. […] A mint megállapította az Antongil öböl végében a megalapítandó város határait, melyet Louisbourgnak nevezett el, megismertette szándékait a vidék minden törzsével; hála ügyességének, szelídségének, okosságának s nagy igazságszeretetének teljesen lefegyverezte az előítéleteket, melyeket ellene az ile de franceiak ébresztettek fel a bennszülöttekben s szerződésekkel magához fűzte őket.” (Jókai Mór: Gróf Benyovszky Móric életrajza, saját emlékiratai és útleírásai.)
Három expedíció
A híres magyar utazó Madagaszkár belső területeit felkutató expedíciói a legjelentősebbek mind közül, hisz első európaiként jutnak el a sziget központi térségébe, ahol a későbbi főváros, Antananarivo is fekszik. Benyovszky hű társa és megbízottja e felfedezőutak során Nicolas Mayeur. Az 1747-ben született francia fiatalember tizenöt évesen költözik szüleivel Madagaszkárra, ahol hamar megismerkedik a malgasok szokásaival és nyelvével is. Előbb kereskedelemmel foglalkozik, majd tolmácsként tevékenykedik a Kelet-indiai Társaság alkalmazásában. Mivel jól ismeri a szigetet és lakóit, partraszállásakor Benyovszkynak is őt ajánlják.
Az első expedíciót a nyugati part felé indítják, hogy felderítsék a Mozambiki-csatorna öbleihez vezető szárazföldi utat és a bennszülött népek kultúráját, de a csapatnak vissza kell fordulnia még az öböl elérése előtt, a sakalava törzs támadásai miatt. Hamarosan újabb expedíció indul – ezúttal hajóval – Madagaszkár legészakibb pontjáig, a partok és közeli szigetek feltérképezésének szándékával. E két sikeres expedíciónak köszönhetően válnak földrajzilag ismertté az Antongil-öböltől nyugatra és északra fekvő területek.
A legjelentősebb expedíció mégis a harmadik, ami Benyovszky parancsára, de már a távozása után (visszatér Európába, hogy támogatót szerezzen hosszú távú madagaszkári terveihez) valósul meg Mayeur vezetésével. A gróf utasítására a keleti parton haladnak háromszáz kilométert délre, majd behatolnak a sziget közepébe, a merinák lakta fennsíkra. Az első találkozást Mayeur így írja le egyik levelében: „Én voltam az első európai, akit a hová-k láthattak. Nem állítom, hogy én voltam az egyetlen, de az akkori generáció nem tudott másról.” Illetve visszaemlékezéseiben: „Az európaiak, akik jártak Madagaszkáron, és olvassák majd ezeket az emlékiratokat, nehezen fogják elhinni, hogy ennek a szigetnek a belső tájain több szellem, több intelligencia és hatékonyabb rend található, mint a partokon, amelyeknek lakói pedig állandó kapcsolatban állnak az idegenekkel.” Mayeur Madagaszkáron marad.
Az álom
A különböző emlék- és történetírások Benyovszky Móric emberségét és antikolonialista nézeteit emelik ki. Nem bántja és nem kényszeríti rabszolgasorba a bennszülötteket, ahogy a többi gyarmatosító, hanem orvosi segítséget, a rászorulóknak élelmet, a hadifoglyoknak kegyelmet ajánl fel és osztogat. Kereskedelmi szövetségre, illetve közös kormányra kíván lépni velük. A malgas nép hamarosan megkedveli, és elfogadja a számukra megírt alkotmányt. Benyovszky infrastruktúrát, ipart és oktatási rendszert kíván kiépíteni, de vissza kell térnie Európába, hogy anyagi fedezetet szerezzen tervei megvalósításához.
Távozását a következő szavakkal írja le: „Mikor a tengerpartra érkeztem, a vidék legtöbb törzsfőnöke és a telep egész lakossága által láttam magamat körűlvéve, a kik szerencsés útazást kívántak, a bennszülöttek pedig a Zahanhart kérték, hogy legyen segítségemre a vállalkozásomban. Végre valamennyien sírva fakadtak és életem ezen egyetlen pillanatában tapasztaltam, mennyit képes szenvedni az emberi szív, mikor szeretett és ragaszkodó környezetéből kiragadtatik. Végre a hajóra mentem, de nem a nélkül, hogy a természetnek könnyeimmel le ne róttam volna adómat, a mit kegyetlen száműzetésem legborzasztóbb szenvedései közt se tettem.”
Visszatér szülőhazájába, felveszi az osztrák katonai szolgálatot, és a bajor örökösödési csatában tett szolgálataiért 1778-ban grófi címet kap. Mindeközben csak azon tervének él, hogy Madagaszkárból modern államot hozzon létre. De sem a bécsi udvar, sem a franciák nem támogatják elképzeléseit, ezért Angliához fordul. Amikor ott sem jár sikerrel, családjával Amerikába hajózik. Végül 1784-ben észak-amerikai kereskedők segítségével ismét sikerül útra kelnie Madagaszkár felé. Az északnyugati partokon horgonyoznak le, s mivel az életkörülmények nem megfelelőek, átkelnek a keleti oldalra, és a szigetlakók segítségével kis erőd (Mauritanie) építésébe kezdenek. 1786 májusában lepi meg őket az Île-de-France-ról érkező francia csapat, mivel nem nézik jó szemmel a magyar felfedező Madagaszkár mezőgazdaságára és természeti kincseire vonatkozó kereskedelmi terveit – a küzdelemben Benyovszky Móric életét veszti, társait pedig elfogják.
Az emlékezés ambivalenciája
Benyovszky maga örökítette meg életének eseményeit. A francia kéziratot Londonban adták ki 1789-ben, majd Jókai Mór fordította magyarra Benyovszky Móric gróf életrajza, saját emlékiratai és útleírásai címen, és itthon négy kötetben, 1888 és 1891 között jelent meg. A mű 1781 és 1784 között született, az első madagaszkári út és az osztrák katonai szolgálat után, a Madagaszkáron létesítendő kereskedelmi telep tervének dédelgetése idején. Az önéletírás irodalmi kvalitásokat mutat, és inkább tekinthető tábortűznél vagy kocsmaasztalnál elmesélt kalandos élménybeszámolónak, mint történelmi kutatások alapjának. Illeszkedik a kor gazdag utazási és felfedezési irodalmába, és kétségkívül szórakoztat is. Jókai tolmácsolásában még inkább irodalmi-fikciós jelleget kap: a konfliktushelyzeteket drámai érzékletességgel, a párbeszédeket romantikus retorikával, a karaktereket hősi tulajdonságokkal felruházva mutatja meg.
De Benyovszky emlékezetét nemcsak saját műve őrzi, regényhőssé vált más magyar és külföldi írók tolla alatt is: Wacław Sieroszewski lengyel etnográfus és katona 1913–1914-ben Párizsban írt regényt életéről (Beniowski), illetve 1955-ben Rónaszegi Miklós publikálta ifjúsági regényét az utazóról A nagy játszma címmel.
A Benyovszky életét és kalandjait feldolgozó filmművészeti alkotások között találjuk a budapesti és a pozsonyi televízió 1975-ös, koprodukciós filmsorozatát (Vivát, Benyovszky!), a nyugatnémet televízió olasz és francia közreműködéssel készített folytatásos tévéjátékát és a 2012-es Benyovszky Móric, Madagaszkár királya című dokumentumfilmet. Cséke Zsolt geográfus-filmrendező 1995-ben egyszemélyes madagaszkári expedícióján emlékművet épített a magyar kalandornak – útjáról könyvet írt és hatrészes dokumentumfilmet forgatott Benyovszky Móric és a malgasok földje címmel. 2010-ben visszatért, felújította az emlékoszlopot és újabb kétrészes filmfelvételt készített (Visszatérés Benyovszky szigetére).
Doppler Ferenc zeneszerző Benyovszky címmel (de Afanázia címen is játszották) 1847-ben írt magyaros stílusú operát, ami sokáig nagy népszerűségnek örvendett a 19. században. Majd 2008-ban Szarka Tamás zenész is színpadi művet szerzett a kalandorról, a Benyovszky című táncjátékot a Szegedi Szabadtéri Játékok részeként mutatták be.
Tudományos berkekben is megemlékeznek időről időre a magyar grófról: 1986. május 22–23-án a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézete és a Magyar Földrajzi Gyűjtemény tudományos konferenciát rendezett Benyovszky Móric halálának 200. évfordulója alkalmából. A konferencia anyagait a Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 1987-es évfolyamának 3. száma közölte. Huszonöt évvel később, 2011-ben az Országos Széchényi Könyvtárban szervezték meg a Benyovszky tudományos ülés és konferencia című rendezvénysorozatot, melynek középpontjában a nagy utazó kultusza állt.
A Magyar–Madagaszkári Baráti Társaság 2002-ben alakult Benyovszky Móric emlékének fenntartása és felfedezéseinek további kutatása céljával. Tiszteletbeli elnöke a Benyovszky család egyenes ági leszármazottja, id. Benyovszky Móric, illetve tagjai közé tartozik Cséke Zsolt filmrendező is. A társaság megalapította Budapesten a Benyovszky-emlékkertet, ahol szobrot is emeltek a híres magyarnak, és intenzív tudományos-szakmai kapcsolatot tart fenn madagaszkári társszervezetével.
A magyar utazó életéről, izgalmas felfedezőútjairól és külpolitikai (illetve madagaszkári tartózkodása idején belpolitikai) működéséről még sok mindent nem tudunk, s hogy valaha megismerhetjük-e igazán, az a történészeken és a szerencsén (például Mayeur többi, magánhagyatékokban szétszórt kéziratának napvilágra kerülésén) múlik. Minden tekintetben kalandor volt, az bizonyos: vakmerő katona és bohém forradalmár, örök lelkes világjáró, mester intrikus, ambiciózus történetmesélő és Madagaszkár „királya”.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. február 2-i számában)
