2020. október 09., 17:12
Ilyenkor a végponthoz érkező életmű legfontosabb kilométerköveit szokás sorolni, de Marius Tabacu pályája az átlagosnál is nehezebben ábrázolható évek és díjak sorfala között. Amit sajnos mindenképp rögzíteni kell: a kolozsvári műfordító, zongorista, dokumentumfilm-rendező, tévéstúdió-alapító és filharmóniaigazgató 2020. október 9-én 68 éves korában megtért teremtőjéhez.
Egy-egy momentum, alkotói dimenzió kiragadása rendszerint igaztalan, de hát mit tegyünk, ha Marius Tabacu neve immár egyre inkább gróf Bánffy Miklós román hangjaként kanonizálódik az erdélyi kultúrában. Különösebben ő sem tiltakozott ellene. Bonchida egykori tulajdonosának kezdetben jelentős felháborodást kiváltó könyve – a magyar arisztokrácia sok tagja ismert benne magára, vagy vélt magára ismerni –, az Erdélyi történet trilógia román nyelvre fordításának folyamatát egyre inkább úgy kezelte, mint kötelességgé nemesedő történelmi lehetőséget.
Hogy mi fogta meg leginkább a regényben? Egy 2017-es beszélgetésünk során így beszélt erről: „Sokat gondolkoztam azon – és mi tagadás, meg is hatódtam tőle –, hogy a regény írása közben vajon mi lehetett ennek az embernek a lelkében. A trilógiát, amelynek cselekménye az első világháború kitörésekor zárul, a harmincas évek végén fejezte be Bánffy, már a háború következményeinek ismeretében. És így is képes volt igazán elegáns úri távolságtartással leírni mindazt, ami Trianon után következett, ezt az egész Kelet-Közép-Európa számára súlyos kataklizmát.” Miközben természetesen aligha vonatkoztathatott el teljes mértékben attól a magyar–román párhuzamosságtól, amely az erdélyi közös történelmünk megítélését máig jellemzi. „Természetesen élt bennem a kor kettős megítélésének érzése, munka közben azonban teljesen beszippantott Bánffy Miklós nagyon demokratikus és nyitott, egyszerre kritikus és önkritikus gondolkodása, látásmódja.”
E világ megjelenítésében persze nagyban segítette, hogy élete során nemcsak bejárta, de gyakorlatilag „beélte” a könyvben is szereplő erdélyi tereket. Édesapja körorvosi kinevezése okán a Margitta melletti Tótiban született, gyerekkora azonban Szilágysomlyón, majd Temesváron zajlott a katonás apai nagymama szárnyai alatt. Miután egyre ügyesebben zongorázott, az ottani zeneiskolában végzett, a soknyelvűség is ezekben az években ragadt rá, de állítása szerint soha nem okozott benne identitászavart, mindig is román értelmiséginek tartotta magát. Hogy mégsem világhírű zongoristaként ünnepelhettük, annak több oka is van. „A legfontosabb talán, hogy eljutottam egy olyan szintre, amikor már felismertem: sokkal jobban kellene zongoráznom. Ha folytatom, a jó középmezőnyhöz tartozó zongorista lennék.” A másik ok, hogy a nyolcvanas évek elején már nyíltan ellenzékieskedett, egy idő után nem is szerepelhetett a neve a koncertplakátokon. Így gazdagodott a magyar irodalom egy románul, magyarul fordítóképes szerzővel. Magyar szempontból az első minőségi ugrást az idézte elő, hogy „illett” elolvasnia első felesége, Balla Zsófia költő írásait, verseit. Általa bekerült egy írókból, művészekből álló ellenzéki társaságba is, együtt Tamás Gáspár Miklóssal, Szőcs Gézával, Orbán Györggyel, Cselényi Lászlóval és másokkal. „Természetesen szemet szúrtunk a »kékszemű« fiúknak is, de az volt a szerencsénk, hogy nem akartak hőst csinálni belőlünk. Mi, értelmiségiek nem voltunk számukra veszélyesek, a nagyobb tömegekre hatást gyakorló munkásvezéreket vagy papokat viszont gond nélkül eltették láb alól.”
Első fordítása, Székely János A nyugati hadtest című regénye még az anyai nagyapa, Ion Tudoran neve alatt jelent meg, egyfajta erkölcsi tisztelgés az orosz fogságban elpusztult nagyapa emléke előtt. Majd jöttek sorban Bartis Attila, Bánffy Miklós, Bodor Ádám, Esterházy Péter, Lászlóffy Aladár. Marius Tabacu hangján.
A Bánffy-trilógia románra fordításának befejezése tájékán, négy évvel ezelőtt kérdeztem meg tőle, hogy elégedett-e a fordítással. Biztosan nagyon jó, válaszolta, és addig nem is derülhet ki az ellenkezője, míg meg nem jelenik a könyv. Nos, Bánffy Miklós Erdélyi történet című trilógiájának átültetéséért Marius Tabacu megkapta a Romániai Írók Szövetségének 2019-es díját. A könyv pedig újranyomásra vár.
Legutóbb azt mondta, néha még elgondolkodik, hogy még egy ciklust szívesen végigvinne a kolozsvári filharmónia élén. Igazából azonban már csak arra vágyik, hogy végre magára is jusson ideje: írásra, fordításra. Talán még olvasásra is.
