2020. május 15., 07:53
Bármennyire is fiatal, lapunk régi munkatársának számít Polgár Kristóf, akinek tavaly jelent meg a debütkötete Hamlet retúr címmel az Előretolt Helyőrség Íróakadémia kiadójánál. Aktív ember, aki mindig is hatékonyan tudott egyszerre több dolgot művelni, a költészet mellett a színház az ő világa. Tavaly fejezte be Kolozsváron a színészképzést, most mester szakos hallgató ugyanott.
– Két hónap karantén annyi, mint száz év magány?
– Nem éreztem annyira megterhelőnek ezt az időszakot. Természetesen nem volt könnyű, de ahhoz képest, amit olvastam és hallottam a barátaimtól, szerintem jól kezeltem a bezártságot. Rengetegen panaszkodtak arra, hogy ingerszegény környezetben az alkotás teljesen elképzelhetetlen. Talán csak a szerencsének köszönhetem, de egészen termékeny időszakom volt. Nagyon változó napok voltak. Egyik reggel tele voltam tervekkel, ötletekkel, úgy éreztem, hogy ma megváltom a világot. Más napokon pedig nehezemre esett kikelni az ágyból, aztán ha mégis rávettem magam, semmittevéssel teltek az értékes órák. Izgalmas önismereti tanárom volt a karantén. Megtanította, hogy egy ilyen változatlan légkörben hogyan tudok alkotóállapotba kerülni. Megmutatta, hogyha leáll minden és kétségbe kellene esnem, mert a karrierem még el sem kezdődött, és már az elején befagyott, akkor is vannak új utak és új ötletek.
– Fiatal költőként és frissen végzett színészként elmondható, hogy kettős alkotói kényszerhelyzetbe kerültél?
– Semmiképpen nem akartam, hogy ennyi szabadidő kárba vesszen. A legveszélyesebb, ami ilyenkor történhet, az ellustulás. Ettől próbáltam megóvni magam. A karantén előtti időszakot, mikor még Kolozsváron voltam, sok munkával töltöttem. Szinte mindennap be kellett járni próbákra, és ezzel együtt jár a mindennapi bemelegítés mind fizikailag, mind szellemileg. Most ezek híján saját magamnak kell erre odafigyelnem, nincs az a külső ösztönzés, amit eddig megkaptam. Mindig volt igényem az alkotásra, akár költőként, akár színészként, és szerencsére ez nem lankadt a karantén idején sem.
Polgár Kristóf | Olyan nő
Aki vacsorára koszorúból
bájitalt főz és ital helyett kínálja.
Néha Medeia, néha Desdemona.
– Mi volt a személyes válaszod a karanténra? Hogyan telnek a napjaid?
– Az első napokban, amikor még nem volt annyira szigorú a korlátozás és egyedül voltam itthon, egy YouTube-csatornát vezettem. Kortárs költők verseit vettem fel és azon a csatornán tettem nyilvánossá. Fontos volt abban a munkafolyamatban az egyedüllét, de egyszerű praktikus okai voltak. Valamennyire tudtam tompítani a külső zajokat és bizonyos mértékben sikerült megteremtenem a stúdiókörnyezetet, de ehhez nagyon fontos volt, hogy rajtam kívül senki nem tartózkodott a házban. Nem volt főzés, mosogatás, járkálás, amit utólag nehezebb lett volna kiszűrni a hanganyagból. Szerettem volna, ha videót is tudok hozzá forgatni, de ahhoz nem volt megfelelő technikai hátterem. Amikor szigorodtak a korlátozások, sokat olvastam, ennek köszönhetően gyakran ihletet kaptam versírásra. Rövid időn belül összeállt a fejemben egy új költői hang. Azt pedig egy új kötet tematikája követte és azon dolgoztam.
– Mi hiányzik a legjobban?
– A személyes közösségi élet. A színházba vagy moziba járás. Az előadásokat egyáltalán nem olyan jó felvételről nézni, mint élőben. Csak töredékében adja vissza a hangulatot, és hiányzik az, ami a színháznál talán a legfontosabb: hogy egy légtérben történik minden és hogy az előadás jelen idejű. A mozi élményét könnyebben helyettesíti az itthoni filmezés. Talán még ezeknél is jobban hiányzik, hogy a számomra kedves társasággal lehessek. Az online beszélgetések különböző platformokon nagyon hasznosak, és részben pótolják a találkozást, de már unalmas és kényelmetlen is állandóan egy képernyőt nézni. Az előnye az, hogy legalább tényleg egymásra figyelünk. Nem az üzeneteinket böngésszük, nem másokkal chatelünk közben, mint egyébként ez szokás. Talán ezután jobban fogjuk értékelni azokat a pillanatokat, amikor egy asztalnál ülünk és nem a telefonozás lesz a legfontosabb.
– Mi lesz az első dolgod, ha vége lesz a vészhelyzetnek?
– Remélem, úgy hozza az élet, hogy castingokra fogok járni és különböző rendezvényeken olvashatom fel a friss verseimet. Mindezek mellett bepótolom azokat az elmaradt előadásokat, amelyeket szerettem volna megnézni. Kis szerencsével bekerülök új produkciókba vagy egy forgatáson lesz szerencsém dolgozni.
Polgár Kristóf | Versek
A poharat se célzásként
hagyod az éjjeli szekrényen
és félreértésből írsz indigóval
mozaikszerű leveleket.
