– Nemrég jelent meg az első versesköteted, A csupaszodás gótikája címmel. A kötet elején láthatjuk, hogy Kopriva Nikolett költőtársadnak ajánlod a könyvet. Mesélj kérlek egy kicsit az ismeretségetekről és arról, hogy miért döntöttél így az ajánlásról.
– Nikolettel 2018 júliusában ismerkedtem meg a Börzsönyben szervezett Versek Szódával alkotótáborban. A kötetet azért ajánlottam neki, mert a benne szereplő versek jó részét ő ihlette. Nem tudtam volna csupán egy vers mellé odaírni, hogy neki ajánlom, ennek apropóján született az a döntés, hogy övé lesz a teljes kötet.
– A kötet elején két mottót is olvashatunk, egyet Pilinszky Jánostól és egyet Muszka Sándortól. Az írásművészeted mennyire áll közel ehhez a két költőhöz?
– Pilinszky meghatározó figurája költői alakulásomnak. Harmadéves bölcsészhallgató voltam, amikor behatóbban megismerkedtem művészetével, az idő tájt körvonalazódott bennem az első kötet gerince is. Rezonálni próbáltam arra, amit Pilinszky Magamhoz című versében megfogalmaz. Tetszett az a gondolat, amit az említett alkotásban az állatokról megformál, és úgy éreztem, hogy talál ahhoz, ahogy én is vélekedem élőlénytársainkról.
Emberként sokszor félünk a kegyetlen titkokkal való találkozástól, az állatoknak – azt hiszem – nincsenek titkaik.
Számunkra azért válhatnak titokzatosakká, mert tanuljuk a nyelvüket.
A Muszka-idézetet a szerkesztőm, Varga Melinda ajánlotta, mert kortárs költők közül ő az, akinek a munkássága a leginkább hatást gyakorolt rám akkoriban, mikor a debütkötetem darabjai létrejöttek. Több versem hangulata rokonítható azzal, amit Muszka a Szégyenben megír.
– Ha jól tudom, középiskolás korodban színésznek készültél. Mi tántorított el ettől a szakmától és ennek van-e bármilyen befolyásoló tényezője abban, hogy végül a költészet felé mozdultál el?
– Éveken keresztül színésznek készültem, majd középiskola végén volt egy beszélgetésem a tanárnővel, aki az iskolában versesteket, színdarabokat rendezett. Ő mondta, idézem: „Kicsi fiam, te túl »széplélek« vagy ahhoz a világhoz. Te ott nem bírnád ki.” Én meg hittem neki, hiszen ismert színészi minőségemben. Épp ezért nem mentem el felvételizni.
A bölcsészkar hirtelen döntés eredménye volt. Nem azzal az elhatározással iratkoztam be, hogy szépíró, hanem hogy magyartanár legyek. Korábban elsősorban magamnak írtam, de nem rendszerszeresen. A Kortárs hangon nemzetközi irodalmi pályázat hozta meg az áttörést. Két verssel pályáztam, második lettem. Ekkortól számítom a szépírói indulásomat. 2017 tavaszán kezdődött az az út, amin a mai napig járok.
A költészet számomra kicsit az, ami a tanárság: hivatás, amelyet nem unsz meg, mert mindig van hova fejlődnöd és mindig van mit elsajátítanod.
– A kötetben szereplő versek legtöbbje állatmetaforákból építkezik, de az olvasó nem egy idilli képet lát kibontakozni, sokkal inkább tragikus, az ember keze által elrontott állatsorsokról verselsz. Van-e bármilyen különleges oka annak, amiért épp az állatokon keresztül, az állatok hangján szólalsz meg a verseidben?
– Ez az idők kezdetéig vezethető vissza. Ízig-vérig városi fickó vagyok, de nagyon sokat jártunk nyaranta vidékre barátokhoz, akik állattartó emberek. Ezek a székelyföldi nyarak nagyon jó fórumok voltak arra, hogy közel kerüljek az állatokhoz: kommunikálni tanuljak velük, megfigyeljem őket. Az évek során (a teljesség igénye nélkül) nekem is volt díszhalam, hörcsögöm, tengerimalacom, teknősöm, sőt fehér egerem is. De nem tudnám megmondani, hogy miért az állatok azok, amelyek sok esetben alkotásra késztetnek; ez egy anyaméhből jövő szerelem.
– Számomra nagyon érdekes, hogy van egy feszültség a kötetben, ami fokozatosan nő. Az állatvilág egyre drasztikusabb szegmenseit tárod fel a verseidben. A Trapézművész című ciklusban a cirkuszi élet belső hangját szólaltatod meg. Milyen élményeid vannak a cirkusszal?
– Jártam gyerekkoromban cirkuszba, de akkor még a csillogás varázsolt el. Az, amit a Trapézművész című ciklusban megírtam – most már látom – igen radikális állásfoglalás. Nem biztos, hogy minden cirkuszban szenvednek az állatok. Dokumentumfilmeket néztem, olvasgattam ebben a témában és ez nyitotta fel a szememet arra, hogy nagyon sok helyen mi is történik; ezekből a forrásokból merítettem ihletet.
– A kötet egy erős koncepcióról árulkodik, a szerkezeti felépítése nagyon céltudatos. A megvalósításában biztosan a szerkesztőd, Varga Melinda is sokat segített, de a könyv szisztémája végig a te ötleteid, meglátásaid alapján állt össze?
– A szerkesztésben Melindának oroszlánrésze van. A ciklusokat közösen építettük fel, ő javasolta, hogy melyik vers hol szerepeljen, hogyan kövessék egymást a ciklusok. A kötetet is nézve ez profi szerkesztői attitűdre utal. Ő volt ennek a kovácsa, az én munkáimat összerakva, szortírozva, engem is kérdezve, bevonva.
– Te most általános iskolában is tanítasz magyartanárként. A kortárs irodalom időben is közel áll hozzád. Hogyan próbálod közelebb hozni az irodalmat a diákjaid számára?
– A tankönyvek úgy épülnek fel, hogy a kortárs irodalom is szép számban képviseltetik. Balázs Imre József-, László Noémi- és Lackfi János-verseket is találunk a könyvekben. Úgy próbálok tanítani, hogy mindig magamat adom, ezáltal igyekszem az irodalmat is közelebb hozni a fiatalokhoz. Nem rejtőzöm álarcok mögé, az illető alkotásnak az értékeit igyekszem előtérbe helyezni. Sokszor rukkolok elő olyan párhuzamokkal, ami reményeim szerint közel áll a diákokhoz.
A mesei tér és a csodás elemek állandó jelenléte kapcsán a számítógépes játékokat hoztuk szóba, hiszen sárkányok, trollok, fantasztikus lények a virtuális terekben is bőven akadnak, és ennek analógiájára a népmesékben ugyanúgy megtalálhatjuk ezeket az alakokat.
János vitéz az ötödikes tananyag része; egy diákomnak annak nyomán kell elkészítenie egy képregényt, hogy János vitéz Iluska mostohaanyjával kerül egy csapatba egy számítógépes játék során, a fő kérdés: hogyan egyezik ki ez a két karakter egymással? Miként eszelnek ki győzelmi stratégiát? Remélem, az ifjú megbirkózik vele!
– Ha nem tévedek az Újszászy nevet te magad vetted fel. Miért pont Újszászy? Művésznév ez?
– Az anyai szépnagyanyám Újszászon, az Orczy-kastélyban volt szolgáló, az ő emlékére vettem fel a nevet. A művészvilágban futok Újszászy néven. A hétköznapokban Kovács Péter vagyok. Nem tudathasadásos állapot ez. Egyszerűen szükségem van rá, hogy el tudjam választani az egyik Pétert a másik Pétertől.
– Az újonnan írt verseid beleilleszkednek a kötet struktúrájába? Milyen úton szeretnél tovább haladni; esetleg gondolkodsz azon, hogy más műfajban alkoss?
– Igen, nagy mértékben beilleszkednek. Következő kötetemben szeretnék egy teljes ciklust szánni például a bárányoknak.
Nem érzem magam elég érettnek ahhoz, hogy drámai vagy epikus alkotásoknak kezdjek neki. Ugyan vannak dolgok, amiket versben nem lehet elmondani, de nem biztos, hogy mindenki regényírásra született.
