2022. december 22., 09:52
Polgár Kristóf hetedik osztályos korában fordult a színház világa felé. Kolozsváron tanult színművészetet, jelenleg a Szolnoki Szigligeti Színház színészeként dolgozik. A színház mellett az irodalom és a filmek világa is elvarázsolta. 2019-ben jelent meg első verseskötete Hamlet retúr címmel, kiadásra vár a következő, Porondmester naplójából című munkája is. A költővel a színjátszás fortélyairól, a színház és az irodalom kapcsolatáról is beszélgettünk.
– Milyen kisgyerek voltál? Milyen ingerek mozgatták leginkább a figyelmedet gyerekkorodban?
– Azt hiszem, tipikus problémás gyerek voltam. Figyelemzavarosnak és hiperaktívnak diagnosztizáltak már óvodában. Tényleg nehéz volt lekötni a figyelmemet, de a fantasy, a történelmi filmek és stratégiai videójátékok mindig érdekeltek.
– Hetedik osztályos voltál, amikor jelentkeztél az első castingodra, ekkor kezdett el érdekelni a színház. Milyen előadás szereplőválogatása volt ez?
– A Légy jó mindhalálig című musical. Radó Denise rendezte, és a próbafolyamat is olyan barátságos hangulatú és izgalmas volt, hogy felkeltette az érdeklődésemet az előadó-művészet iránt.
– Ekkor döntöttél úgy, hogy színész szeretnél lenni?
– Elkezdett érni bennem a dolog.
Polgár Kristóf | Levél Ampelosznak
Együtt tanultunk írást, olvasást.Abakuszon számoltunk nimfákat.Hálónkig kergettük őket, küszöbönfelejtve a szarvasbőrt.
Nálunk idősebb hatalomélt vétójogával. Úgy döntött,meg kell halnod.
– Kolozsváron a Babeş–Bolyai Tudományegyetem színművészet szakán tanultál. Miért pont Kolozsvár?
– Soha nem tántorodtam meg az utazástól és a kalandoktól. Kolozsvár pedig annyira nem is mély ugrás, mert külföld is meg nem is.
– Otthonra találtál Kolozsváron?
– Nem volt rá sok lehetőségem. Sokan kérdezték, hogy tényleg olyan szép-e a város, de nem tudtam rá válaszolni. Persze a belváros gyönyörű és a botanikus kertet szerettem, de sosem volt időm igazán elmélyülni a város szépségeiben. Elég sűrű órarendünk volt, és ha nem az egyetemen voltam, akkor otthon foglalkoztam színházzal vagy irodalommal. Illetve filmekkel, ami máig nagy szerelem az életemben.
– Igaz az, hogy egy színész minden lehet, ami gyerekkorában és az álmaiban szeretett volna lenni?
– Azt hiszem, hogy az átváltozás öröme abban rejlik, hogy a munkafolyamat elején nem tudod, mi lesz a végére. Amíg megismered azt a szereplőt és a szituációt, amelyben létezik, addigra meg is szereted. Gyerekkorban pedig pont fordítva van. Előbb eldönti az ember, hogy ki lesz ő a játékban, felruházza tulajdonságokkal a szereplőt, és nem megismeri a szereplőjét, inkább kitalálja.
– Milyen stratégiák segítenek abban, hogy jobban átadd, megmutasd egy-egy karakter jellemét a színpadon?
– Nem is stratégia, hanem az empátia. A helyzetek elemzése és az, hogy sosem egy véleményt kell játszani. Sorrentino Youth című filmjében a színész, aki Hitlert fogja játszani egy következő produkcióban, magyarázza el nagyon szépen, hogy amíg a szereplőről bárkinek megvan a maga véleménye, a színész számára csak egy ember, aki el akarja érni a céljait, és nem gondol arra, hogy az eszközei milyenek. A saját fejében az ő döntései teljesen logikusak. Itt jön az empátia, hogy megismerni kell azt az embert, aki ezeket a döntéseket hozza, nem pedig kritizálni.
– 2019-ben megjelent az első versesköteted, Hamlet retúr címmel. Ez a kötet több ízben is kapcsolódik a színház világához. Abból merítkezel, ahhoz teszel hozzá. Mennyiben más szerepverset írni, mint amikor a színpadon bújsz az adott karakter bőrébe?
– Teljesen más a két folyamat. Párhuzamosan haladnak, de segítik egymást.
– Drámaszövegek írásával is próbálkoztál már?
– Forgatókönyvvel. Drámaírással is szeretnék, de egyelőre csak inspirálódok hozzá.
– Ki vagy te? Hogyan tudnád saját magad színpadra vinni?
– A delphoi jósda felirata: „Ismerd meg önmagad!” Sajnos ez nem olyan egyszerű feladat, mint ahogy hangzik. Évekkel ezelőtt a „Ki vagy te?” kérdésre azt válaszoltam volna, Baudelaire vagy Molière. Ma is rengeteg világirodalmi alakért rajongok, de nem mondanék ilyet. Nem tudom, ki vagyok, és biztos, hogy nem tudnám magam hitelesen színpadra vinni.
– A színház és az irodalom világában is jelen vagy. Mennyiben segítik, egészítik ki egymást? Az olvasó- és a nézőközönség nagyjából ugyanaz a csoport?
– Azt tapasztalom, hogy teljesen más a két közösség. Ritka az átfedés. A fiatalabb generációk tagjai, akik járnak színházba és vevők a kortárs irodalomra is, kevesen vannak. Sajnos ez így leírva egy kihalóban lévő faj jellemzői. Felnézek azokra, akik több fronton is fogyasztják a kultúrát.
– Mit lehet tudni a következő kötetedről? Az is a színház köré fonódik majd?
– A következő kötetem már a kiadónál van és a Porondmester naplójából címet viseli. A színház is megjelenik benne, mert a kötet főszereplője Dionüszosz, és ha Dionüszoszról beszélünk, megkerülhetetlen a színházat is szóba ejteni. Egy fiktív jelenben játszódik, ahol a főhős a halhatatlanságát hibáztatja azért, mert mindenki kihal mellőle és egyre értelmetlenebbnek látja a létet.
