– Milyen hatások terelgettek a költészet útjára? Kislányként szépirodalmi művek megalkotójaként képzelted el későbbi önmagad?
– Kislányként az első tervem az volt, hogy titkosügynök leszek (hála a Született kémek 2001-es animációnak), a második pedig, hogy régész. Mivel történelem szakon fogok most végezni, legalább picit közel jutottam az akkori terveimhez, ebbe jó így utólag belegondolni. Körülbelül harmadik osztálytól kezdve olvasok rendszeresen, első olvasási élményem Francesca Simon Rosszcsont Peti könyvsorozata volt… Viszont az első gondolat, hogy én is szeretnék írni, akkor jött, amikor 2011-ben először olvastam Jane Austen Büszkeség és balítéletét. Ő volt az első olyan író, aki miatt elkezdtem hinni abban, hogy az írás valami egészen más is lehet, mint általában hinné valaki.
– Az első kötetedet Paraszomnia címmel adták ki. Ez, az alvási zavarra, magatartási és vegetatív jelenségekre használt fogalom, amely az alvás és az ébrenlét közti stádiumot érinti. Te történelem szakot végzel, a paraszomnia viszont a pszichológia szakterületéhez tartozik. Mennyire olvastál utána, ástad bele magad ebbe a témába?
– Személyes vonatkozás miatt kezdtem el olvasni a témában, általában ilyenkor nagyon mély részletességgel szoktam kutakodni. Most például a féltekei aszimmetria izgat, és szabadidőmben rengeteg koponya MR-vizsgálatról készült felvételt bújok, ami idegsebészeti téma, szóval elég sokrétű az érdeklődésem.
– Az első recenzióim között szerepel a Paraszomniát vizsgáló írásom is. Főként arra a kérdésre kerestem a választ, hogy miért az álom és a nyelv megragadhatóságával, illetve pont hogy a megragadhatatlanságával próbálod elénk tárni, azaz felmutatni a szubjektum lebénultságát a mai világban. Nagyon sok esetben az emberi test megkérdőjelezhetősége felé irányítod ezt az aspektust. A testem valóban én vagyok?
– A testünk mi vagyunk, de mi mégsem vagyunk a testünk. Úgy gondolom, minden megkérdőjelezhető, önmagunk és a minket körülvevő világ is, alakítható, semmi sem stabil, minden múlandó, ami igazából szép. Az álmok nyelve pedig hasonló, de mégis más anyagú, mint a mindennapjaink, az agy állandó hétvégéje, vakációja, szelektál, miközben kiegészíti az általunk elméletben teljes mértékig ismert fizikai világot. Így minket is megváltoztat, viszont nehéz megérteni az indokait. Az álomén egy különös ikertestvér, aki többet tud nálunk, de nem tudja, hogyan mondja el. Ezért fontos, hogy megértsük és megismerjük a saját testünket, hogy közelebb tudjunk férkőzni a nem materiális lényünkhöz is.
– Voltak már visszatérő álmaid?
– Igen, rendszeresek a visszatérő álmaim, és négyéves korom óta öntudatlanul tudatos álmodó vagyok, alvászavarral megfűszerezve. De ha nem baj, nem mesélnék erről részletesebben, az előző válaszomban megfogalmazottak miatt.
– A megjelent verseid és debütköteted pozitív visszhangot kaptak, de rólad mint olvasó emberről aligha hallhatunk. Milyen témájú könyveket szeretsz levenni a könyvespolcról?
– Főleg fantasy regényeket olvasok. Az elmúlt pár évből a kedvenceim: S. A. Chakraborty Bronzváros Dévábád-trilógiája, Christelle Dabos A tükörjáró sorozata, Patrick Rothfuss A szél neve (A királygyilkos krónikája sorozat), Naomi Novik Rengeteg és Ezüstfonás című művei és Susanna Clarke Hollókirály regénye. Természetesen nem csak fantasy műveket olvasok, Milan Kundera könyvei nagy kedvenceim, vagy például nemrég olvastam Füst Milántól A feleségem történetét, óriási élmény volt, és a kedvenceim között szerepel.
– A külvilágtól viszonylag elzárkózó költőnek ismerlek. Követed a mindennapi, az aktuális eseményeket, ami a kortárs irodalomban zajlik?
– Igen, mindig figyelemmel kísérem az aktuális eseményeket, olvasom a kortársaim műveit, a műveikről szóló kritikákat is. Ténylegesen elzárkózó vagyok, de nem mint költő, hanem mint ember. Ettől függetlenül mindig igyekszem képben lenni az aktualitások terén, követni a pályautakat.
– Hogyan próbálsz aktív részese lenni ennek a közösségnek?
– Rendszeres publikálással. Úgy gondolom, hogy egy költőnek, írónak elsősorban az írással kell törődnie, a műveivel kell megmutatnia, hogy ki ő. Nem tartom lényegesnek, hogy ki áll a mű mögött, de tudom, hogy ezzel sokan nem értenek egyet, ami nem is baj, kellenek a viták. Ettől függetlenül természetesen fontosak az események, a fellépések, az irodalom népszerűsítése az olvasók és nem olvasók körében is, ami viszont nem feltétlenül jelenti egy közösségben való aktív részvétel fontosságát.
– Elvonulnál, és a térképről is kiradíroznád az általad megalkotott civilizációt, annak érdekében, hogy ne tehesse tönkre azt senki. Mi jellemezné ezt a társadalmi berendezkedést?
– Nem feltétlenül a társadalmi berendezkedésre értettem, hanem a mindennapi élet zártságára, korlátozott lehetőségeire, általános elvárásokkal szembeni fenntartásaimra, az emberekre, úgy általában.
– Zenei téren vannak közös kedvenceink. Azt viszont nem tudom, hogy téged mennyiben segít egy dallam, vagy egy dalszöveg a tollforgatásban?
– Igen, és nagyon szeretem az olyan embereket, akikkel tudunk zeneileg azonosulni. Különösen nagy hatással van rám a zene, és általában versírás közben is zenét hallgatok, segít áthangolódni és felvenni a fonalat. Jelenleg a Platon Karataev az az együttes, amelyiknek a dalai ebben segíteni tudnak.
– „Szeretnék több filozófiai, történelmi, irodalomtudományi témával foglalkozó írást kiadni a kezem közül, nem csak egy műfajban alkotniˮ – vallottad másfél évvel ezelőtt. Sikerült teljesíteni ezt a vágyat?
– Nem, vagyis nem teljesen, két recenziót is írtam az elmúlt egy évben. Viszont ezen kívül teljesen a versekre korlátozódtam, a vágy viszont nem múlt el, hogy valami más műfajban alkossak. A prózaírás például mostanában egyre jobban izgatja a fantáziám, de félve írom ezt, mert ki tudja, lehet egy következő interjúban számon kérik rajtam, és nem valószínű, hogy valaha is ténylegesen írnék prózát.
– Leadtad az újabb kötet kéziratát. Milyen mértékű különbségre számíthat Szabó Fanni olvasótábora az előző verseskönyvhöz képest?
– A versek egy sokkal konkrétabb téma köré épülnek, mint az első kötetben, főként az ismeretlen népek, rítusok, a többistenhit témája köré. Sokkal tömörebb, tisztább nyelvezet jellemzi, mint a Paraszomniát. Szerintem elég nagy a különbség a két könyv között, nagyon kíváncsi vagyok a jövőbeli visszajelzésekre.
