Hamvas Béla valószínűleg teljesen rosszul lenne ettől a titulustól, és a maró gúny pengéjével szaggatná szét Maja fátylának ezt a személyi kultusszá csomósodott szövetdarabkáját. Ahogy minden igazi mesternek tennie kell. Ilyen mesterek természetesen csak mirákulumokban, koanokban, példabeszédekben és sagákban léteznek. Olyan emberek, mint Hamvas Béla, igazából nincsenek a történelmi valóságban. Azok az alkotók és gondolkodók, akik a valóság ilyen mértékű, átfogó sűrítését végzik egész életművükben, automatikusan egész életüket tömény példázattá alakítják. És nem kell elolvasnunk a három méter Hamvas Bélát a polcon, nem kell tanulmányoznunk a lassan, de biztosan gyarapodó, vonatkozó irodalmat, elég föltennünk magunknak a kérdést: vajon végig tudnánk élni életünket soha, még a pihenés, a szemlélődés óráiban sem lankadó, folyamatos éberségben? Képesek lennénk tekintetünkkel folyamatosan keresztülfúrni a fátyolt? Képesek lennénk akkor is látni és figyelni, ha éppen nem teremtünk, szeretkezünk, Isten-élményben részesülünk vagy más rendkívüliségben veszünk részt? Képesek lennénk akkor is látni és figyelni, ha épp rutinszerűen haldoklunk a mindennapok, az élet úgynevezett „dolgai” között? Úgy is a fátyol mögé tudunk látni, ha minden újabb befizetett adónkkal, minden végigdolgozott napunkkal, minden elpletykált titkunkkal, minden be nem vallott vágyunkkal és minden el nem engedett halottunkkal egyre sűrűbbre szőjük a fátylat?
Az egyik legalapvetőbb hamvasi (természetesen nincs ilyen, hogy hamvasi, szerzőnk ugyanúgy kompilált évezrednyi tudást és hagyományt, ahogy előtte is tették a legnagyobbak – Hamvas is tehette, hisz olyan holt nyelveken is tudott, mint az ógörög meg a szanszkrit) tanítás: hétköznapiság nem létezik. Illetve létezik, úgy hívják, hogy lefokozott létezés, létromlás vagy létkorrupció, hiszen a valódi létezés – mi más lenne? – ünnep, karnevál, létforgatag. Nagy tragédia, nagy boldogság – mindenképpen nagy. Nagyszerűség. Emberi mivoltunk nagyszerűsége. Majd a szemlélődés – a nagyságról való lemondás.
Ahogy mesélik (tényleg mesélik, mert ilyesmire leírva még nem akadtam): amikor Hamvas Béla A bor filozófiáját, ezt a bölcs, derűs, életigenlő, egyben gyilkos humorú és valamiért legtöbbet idézett s hivatkozott munkáját írta – ahogy ő fogalmazott, imakönyvet ateisták számára –, nemhogy szőlőt nem látott, de még normális ételt sem nagyon, hiszen egy lebombázott, fölperzselt, meggyalázott országban próbált épp túlélni. A bor filozófiájában szereplő, érett szőlőfürtöket termő tőkék, lugasok, aranyló délutánok és bölcs naplementék ott és akkor kizárólag az írói fantáziában létezhettek, hiszen 1945-öt írtak.
Mást is mesélnek (leírva ez sincs): 1951 és ’64 között Hamvas az Erőműberuházási Vállalatnál volt raktáros, segédmunkás, gondnok, Tiszapalkonyán, Inotán, illetve Bokodon. Ekkor a fióknak és a fiókban írt, ami azt jelentette, hogy munkaideje alatt is az örökkévalóságnak dolgozott, ha pedig hallotta az elvtársakat közeledni, gyorsan becsukta az asztalfiókot, és próbált úgy csinálni, mint aki nem író, hanem tényleg raktáros meg gondnok.
Van ebben a történetben valami kamaszos báj is, hiszen mindnyájunknak van hasonló története. Csak éppen nem ötven- és hatvanéves korunk között esett meg velünk, hogy a vakok országában titkolni kellett a látásunkat. És a mestert mégsem tudták megtörni, mégis idillt tudott teremteni, olyan idillt, amely évtizedek, évszázadok múlva is gyógyítani képes a könyvlapokról.
1951-ben írja Hamvas Inotán: „Itt benne vagyok a templomtalan tömegben. […] Az őrültség, a nevetségesség és az erkölcsi sötétség teljesen egyforma. Mindez eszeveszett iramban, hogy fel se lehessen rá eszmélni.”
Minden egyszerre történik. A „templomtalan tömeg” nem a kommunista diktatúra terméke, nem egy korabeli állapot, hiszen ma is ebben a tömegben botladozunk, pedig minden templom nyitva áll.
Hamvas Béla számára egy szentendrei kert jelentette a normalitást – a kert még ma is megvan, ahogy a szentendrei piac is, ahová minden titkok tudója, a XX. század egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb magyar beavatottja) piacnapokon levitt némi gyümölcsöt meg zöldséget eladni. Meg néha cigarettát is kért – így beszélik.
„A szentendrei kert életrendjének fel kellett bomlania, mert túl keveset akartam. Aki képességén alul választ, válságba kerül” – hátborzongató ez a szintén ötvenes évek elejéről származó mondat, különösen, ha figyelembe vesszük, mi történik ma Szentendrén, a különböző géniuszoknak eme Duna-parti, hegyektől ölelt bölcsőjében, ahol Hamvas Béláról könyvtárat neveznek el és tiszteletére emlékműsorokat rendeznek. Ha ma sétálna le a Kő-hegyről a piacra terményeivel, bizony eltipornák a „festők városát” jó pénzért fölvásárló újgazdag istentelenek belvárosi terepjárói. Ha az erdőben sétálna tűnődve, teljesítménytúrázók és mindenféle, szabadidő-kulturális időtöltésben tobzódó, karjukon digitális vérnyomásmérőt viselő droidok útjában lenne, akik még a teremtett világban sem képesek megállni, csak rohannak-rohannak, amíg mindent föl nem zabáltak és el nem pusztítottak maguk körül az öngyilkos életvágy és halálfélelem tomboló mámorában.
Milyen pontos látleletet ad ezekről az öngyilkos gyilkosokról az 1962-ben született Titkos jegyzőkönyv egy részlete! „Az új faj neve csirihau. […] Amit lehet, felfalni, amit nem lehet, a többi elől eldugni s ami ereje ezenfelül marad, párzani és horkolni. A létezés egyetlen lehetősége azonnal mindent bekapni és a nőstényt lerohanni, aztán vijjogni és verekedni. Vezetésről szó sem lehet. Egyik se hisz a másiknak egy szót sem. Így valósul meg a teljes egyenlőség. Csak az él meg, aki éppen olyan kegyetlen, komisz, zsivány, aljas, vérszomjas, alattomos, kéjsóvár, sunyi, mohó, erőszakos, mint a többi. […] ürüléküket egymásra kenik. […] A csirihau józanságával igen meg van elégedve. Azt hiszi, hogy sikerült az életet tökéletesen leegyszerűsíteni a maga teljes realitására. […] Ez a létezés kvint- esszenciája, minden fölösleges szentimentalizmus nélkül. Ez az úgynevezett létért való küzdelem, mindenki csak magára gondol, magát biztosítja, önmagának szerez annyit, amennyit tud, mindegy, milyen áron és milyen úton. Ez az ésszerű, a józan, az okos, a praktikus. […] Náluk nem lehet hazudni. Mindegyik amúgy is tudja a másikról, hogy zabálni akar, zabálni és párzani és horkolni, a többi tökéletesen érdektelen.”
De mivel Hamvas Béla nemcsak az apokalipszis (elsősorban kinyilatkoztatást jelent a szó), és nem is csak az idill látnoka, hanem a beavatásé és az aranykoré is (itt az aranykort ne valami letűnt, atavisztikus képként értsük, hanem egy mindnyájunk életében nagyon személyes és nagyon intim beavatási fokozatként), álljon itt néhány részlet az 1947–48 között írt Arlequinből: „A költő mámora az élet természetes állapota? Igen. A szerelem szenvedélye az élet természetes állapota? Igen. Az enthuziazmus az élet természetes állapota? Igen. Miért? Mert a létezés logikája paradox. A bolond bölcs? A bölcs bolond? Igen. Milyen kár, hogy a bolond egy okos szót sem mondhat, mikor az okosak olyan bolondok. Nincs okosabb lény, mint a bolond. Az élet normál állapota az őrület. A kristály örvénylik. Tulajdonképpen csak az beszél helyesen, aki félrebeszél. Ezért van, hogy akit a hatalmi ösztön elkap és az életre veti magát, az egészet elveszti. S ezért van, hogy aki leül az országút szélére és szundikál, az egészet megnyeri. Csak akkor kezdődik az élet, ha az ember nem tudja, mi lesz. A létezés nem hat megnyugtatóan. Ezért Isten megalkotta trónusát, de esze ágában sincs beleülni. Ezért Arlequin az egész világkomédián vigyorog. […]
A tarot huszonkettedik fokának, a csörgősapkás bolondnak titkát nem lehet megtanulni. A legmagasabb fokot elérte, felszabadult és félelemtelen. Arlequin misztériuma nem adható át, mindenkinek magának kell megszereznie, ha hozzá elég ereje és bátorsága van. S ha a szellemre elég éhes és szomjas. Sem Pantagruel, sem Till Ulenspiegel, sem Hodzsa Naszreddin, sem Diogenész, sem Szent Ferenc tudását nem lehet tanítani. Miért? Mert ez a világ itt teljes egészében a hatalmi ösztön s így a birtoklás körében van. Szent Ferenc pedig a létezés körében él.”
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. november 3-i számában)
