

– Szándékosan mennek szembe a zeneipari slágeríró árral vagy csupán zavartalanul akarnak fiatalok maradni azzal, hogy tökéletesen rádióidegen dalokat írnak? Miközben, mondjuk, a Quality Controlban vagy az albumnyitó Prométheuszban is hemzsegnek az olyan remek gitártémák, riffek, amilyenekért sokan még fizetnének is…
– Kétségtelen, hogy számaink nem rádiókompatibilisek, de mondjuk a Tiloson szívesen játszanak akár hosszabb kompozíciókat is. A szerzeményeink hosszú, mitikus történeteket szeretnének elmesélni. Ez egyben egy állítás is: zenét figyelmesen kell hallgatni és időt kell hagyni rá, hogy átformálja a hallgatóját.
– Koncepció vagy csak egy váratlan ötlet a név és albumcím sugallta ősvilági miliő, ami például a Giant Lizard organikus intrójában rá is játszik a fülledt, krétakori dzsungelatmoszférára?
– Gyerekorom óta szeretem a dinókat, és ez valószínűleg beleszólt a névválasztásba. Az első lemezen több ilyen utalás van, akár a madárcsicsergés vagy a koncepcióhoz igazodó zenei megoldások. A Pangea cím utalhat az ősállatok hajnalának tekintett földtörténeti korszakra, az egységre. A dinós analógiákról ezzel le is válik a zenénk. „Nehéz átfogó koncepcióról beszélni, hisz ezek a szerzemények a zenekarként való egymásra találás kicsit szertelen, de őszinte örömében születtek. Első két évünkben több lehetséges zenei út jelent meg előttünk. Azonos kozmoszból jönnek a dalok, de egészen különböző, néha nagyon személyes történeteket látunk bennük. Ez a sokféleség koncepciónak is tekinthető, a zenekar első nagyobb korszakának lenyomata” – idézem magam egy korábbi interjúból.
– Koncerteken lehetett látni és hallani, ahogy hegedűvonóval csal ki szokatlan hangokat az elektromos gitárból. A lemezen is hallunk hasonlót – ez ugyanaz a technika? Illetve milyen eszközöket használ a lemezen hallható különleges effektekhez?
– Koncerten, improvizatív helyzetben szoktam használni inadekvátnak tűnő eszközöket, mint a vonó, minirádió vagy különböző hangszerpreparálási módszerek, de a lemezen ezek nem jelennek meg. Továbbra sem zárkózom el a zajzenei megoldásoktól, azonban ezek a kompozíciók más hozzáállást követeltek meg a zenekartól. Ami az anyagon hallható gitárt illeti, nincsenek ennyire extravagáns megoldások, csak az effektekből kiszakadó hangorkán.


– Amikor zenész barátaimnak mutattam lemezük, többen emlegették a Barbarót zenetörténeti előzményként. Mennyiben érzik ezt érvényesnek, illetve milyen más hatásoktól kapott ihletet a Sauropoda?
– Szeretem a Barbarót vagy a Naprát, de nem tekinteném közvetlen előzményünknek őket. Az orientális zenék, a népdalok és a különböző, talán soha nem létezett kultúrák zenéi évtizedek óta szövődnek át és fuzionálnak a rockkal, az avantgárd zenékkel és a jazzszel. Ez a zenei trend szinte mindenhol megfigyelhető. Ha hatásokról beszélünk, nem hagynám ki a nagyszerű amerikai zeneszerző és szaxfonos, John Zorn munkásságát, és az ő kiadójához tartozó Les Rhinocéros zenekar munkáit. Hazai viszonylatban pedig úgy tűnik, hogy az elmúlt években kialakult egy zenei közeg, szinte iskola, amely elképesztő művészeket foglal magába, akikkel hasonló világokat fedezünk fel és kölcsönösen inspiráljuk egymást. Közvetlen és baráti viszonyunkat a Deus ex Quartettel, Gentry Sultannal, Bujdosó Trióval vagy a viszonylag új Decolonize Your Mind Society zenekarral inkább érzem zene- és szemléletformáló erőnek.
– Első klipjükön dolgoznak Juhász Gergő Kaska képzőművésszel, akinek, elmondása szerint, több mint kétezer rajzából vágja össze a felvételekre valót. Mit kell tudnunk még a klipről?
– Erről nem árulhatok el sokat, de terveink szerint hamarosan a közönség is láthatja majd. A klip egy életmű bemutatása, elvont és nem szokványos videó. Szeretem azt hinni, hogy emberközpontú, már-már humanista zenét játszunk és ez a gondolat megjelenik a képeken is. A videó elfogadásról, toleranciáról, emberszeretetről és alapvetően az emberséghez való viszonyunkról kíván mesélni, de számos értelmezési lehetőséget nyitva hagy. A megfejtést a nézőinkre bízzuk.
– Mit terveznek a közeljövőre, hol hallhatjuk legközelebb a Sauropodát?
– Tavaly, tizenkét további szerencsés zenekarral együtt, nyertünk három napot Lovasi András stúdiójában, a La Gardensben, ahol felvesszük a következő lemezünket. Természetesen nagyon várjuk a pandémia végét és a koncerteket, alig várjuk, hogy megmutassuk a hallgatóinknak új számainkat.
Hogyan ismerszik meg egy alternatív rockegyüttes? Hogyan változott meg az underground szcéna a 80-as, 90-es évek óta? Milyen lehetőségei voltak egy alternatív rockbandának annak idején? Milyen minőségű dalszövegek kerülnek ki a mai fiatal zenekarok kezei közül? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettünk fel a már több mint negyven éve működő Pál Utcai Fiúk együttes frontemberének, Leskovics Gábornak.
„Továbbra is megyek az intuitív partizánság útján, most is új lemezen dolgozom, és a nosztalgiavonattal óvatosan bánok, nehogy a kerekei alá kerüljek” – meséli Szűcs Krisztián, az egykori Heaven Street Seven frontembere. Mi történik ma Magyarországon a kultúrában, és milyen volt a 90-es években zenélni? Az énekessel a dalszövegírásról, a jelenben való létezésről és a zenei műfajok kérdéseiről is beszélgettünk.
Az irodalomelméleti vonatkozásokat nem tisztem megítélni, nem is értek hozzá, szóval azt a kérdést, hogyan lehet a posztmodern után hagyományos regényt írni, meghagyom másoknak. Inkább a késő modernitás társadalmi változásai érdekelnek, a civil mesterségem is ehhez köt: szociológiát végeztem. A kötetet megelőző munka leginkább annak végiggondolását jelentette, hogy ha a társadalmi valóság legfontosabb elemeit – mint a közös idő- és térérzet – elkezdjük kiütni, mint a cölöpöket a falu lakói alól, hogyan fognak reagálni.
„Úgy hiszem, hogy az alkotónak igazából az tesz jót, ha az intuícióira hallgat. Semmi másunk nincs. Ennek a mentén tudunk építkezni” – meséli Likó Marcell, a Vad Fruttik frontembere. Az énekes folyamatos létértelmezésben él, ezt pedig a dalszövegei is rendre visszaigazolják. Likó Marcellel az önazonosságról, az útkeresésről és a célokról is beszélgettünk.
„A semmiről nem lehet írni” – mondja Szekeres András, a Junkies zenekar frontembere. Az énekes fiatalkorában ismerkedett meg a zene világával, kisgyerekként hegedülni tanult, kamaszként pedig az országosan turnézó Onix együttes tagjaként figyelte a történéseket. Mára viszont a hosszú utat bejárt énekes legfontosabb célja, hogy boldog legyen. Szekeres Andrással a pályaindulásról, a lázadásról és a jövőbeli tervekről is beszélgettünk.
Szerintem a veszteség univerzális, egyben az egyik legmeghatározóbb emberi tapasztalat. Az életnek természetes része a kisebb-nagyobb dolgok elmúlása: a tárgyak összetörnek, elkopnak, elvesznek, az élőlények meghalnak, a szokások megváltoznak, elfelejtik őket, és így tovább a végtelenségig. Aki képes szeretni vagy értékelni valamit, az nem kerülheti el, hogy veszteséget és gyászt éljen át. A mitológiai eseménysor talán szélsőségesnek tűnik, de az érzelem olyasmi, melyben valamilyen mértékben mindnyájan osztozunk.
A Sarló citerazenekar tavaly ünnepelte 50 éves jubileumát egy nagyszabású kultúrműsorral egybekötve. Repertoárjában a népzene mellett komolyzenei művek is megtalálhatók, nem hagyományos játéktechnikai megoldásokkal, mint például a Klapka- és a Radetzky-induló, vagy a magyar Himnusz. A zenekarnak jelenleg nyolc tagja van. Számos kitüntetésben részesültek, több alkalommal voltak a Tavaszi szél, illetve a Bíborpiros szép rózsa fődíjasai.
„Nincs túl nagy igény a versre…” – állítja Z. Németh István, a márciusban Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett felvidéki költő. S talán az idézett sornak köszönhető mindaz, ami a beszélgetésünk egyik alappillérévé vált: a versalkotás mint létélmény, illetve a fiatal pályakezdő írók, költők mentorálása is fontos szerepet játszik a szerzői életpálya kialakulásában. Z. Németh István már harmadikos korában megmutatta verseit tanítónőjének, ekkor pedig el is döntötte, költő lesz belőle. Azóta persze írt már prózaszövegeket, meséket, és a rejtvényszerkesztés sem áll távol tőle.
„Szerintem a mai körülmények között nehezen elkerülhető, hogy az ember ne magas szellemi felkészültséggel fogjon hozzá a versíráshoz” – mondja Gál János, amikor a versírás mögött megbúvó szakmai képzettségről kérdezem. Ő maga is csupán 18 éves kora után, verstant tanulva és különféle műhelyeket látogatva kezdte el érezni, hogy végre megérkezett a felkészülési folyamat startvonalára.