2023. augusztus 30., 08:46
Beszélgetőpartnerem nemrég adta ki legújabb verseskötetét. Ennek apropóján kérdeztük őt a hétköznapok folyásáról, a kötet összeállításáról, valamint arról, miként látja a fiatal kortárs költők versírási szokásait.
– Hogyan telnek a napjai manapság? Mivel foglalkozik a hétköznapokban?
– Hétköznap, ünnep: nálam egy. A hétköznapokban is ott lehet a kivételes, az ünnepi, s az ünnep sincs meg hétköznapi teendők, gondo(lato)k nélkül. Mi történik mindeközben a lélekben s a lélekkel? Ez itt (számomra) a kérdés.
– Legutóbbi kötete a Rossz napok – Új versek és rátalálások 2018–2023 címet viseli. Hogyhogy egy gyűjteményes kötettel jelentkezett az idén?
– Ritkán és kevés verset írtam eddig, s az évek múlásával egyre ritkábban és egyre kevesebbet. Ötvenkét éve jelent meg az első verseskötetem, azóta a válogatott köteteimen kívül e mostani csupán a kilencedik. Azt lehet mondani tehát, hogy mindegyik új verseskötetem „gyűjteményes” is egyben. Így, bár a Rossz napokban az utóbbi öt évben írt opusaim olvashatók, azért ebbe is bekerült néhány, esetenként a megírása óta elfelejtett korábbi versem is. A szó valódi értelmében vett, egész eddigi pályámat átfogó gyűjteményes kötettel tulajdonképpen a jövőre esedékes 75. születésnapomra készülnék, amennyiben a kiadóm támogatást is kapna rá.
– Milyen tematika szerint rendezte kötetbe a verseket?
– Nézzük talán inkább a kötet verseinek néhány kérdését: mitől vannak/lehetnek rossz napjai mostanság az embernek? Mit gondolhatunk a legújabb háborúról? Hogyan készült a halálra Márai Sándor San Diegóban? Miről társalog a költő a krakkói Rakowicki temető mókusaival? S hogyan idézte meg a nagy cseh író emlékét a pécsi Hrabal-sörözőben? És miként esett meg utolsó találkozása a tragikus sorsú Hervay Gizella költővel? Lehet-e még reménye az embernek a Kiűzetés után? S a Paradicsomkert elvesztése után adhat-e számára némi vigaszt a saját kertje?
– Ön szerint a fiatal költők részéről milyen irányba változik a költői hagyomány?
– Nem tudom. A hagyomány majd úgyis eldönti, hogy mitől változzék, és mitől ne. Mindenesetre én rábíznám. A költők pedig azt döntik el, hogy melyiket követik. De az sem árt, ha szembefordulnak egyikkel-másikkal.
– Lát hasonlóságot az ön pályakezdő évei és a mostani fiatalok versírási szokásai között?
– Hogy ki mitől s hogyan ír verset, szerintem mindig személyiségfüggő volt, s nem a mikor döntötte el a „hogyan” kérdését. A kor csak a stylust (eredetileg íróeszköz, íróvessző volt ez is), az irónt, írónádat vagy madártollat, ceruzát, palavesszőt, lúdtollat, töltőtollat, golyóstollat, írógépet, illetve egy ideje már a számítógépet vagy az okostelót adja a kezünkbe. Rothadt almára viszont sosem volt szükségem az íráshoz, mint Schillernek, s gimnasztikázni sem gimnasztikáztam meztelenül írás előtt és után, mint az Kafkáról hírlik, a párizsi Diadalív pedig kissé messze van Dunaszerdahelytől, ahol élek, hogy minden reggel elsétáljak oda és megegyek egy almát, úgy várva az ihletet, ahogy állítólag Dumas mesternek volt szokása. Igaz, nem is írtam olyan remekműveket, mint ők. Lehet, hogy én hibáztam el valamit, amikor lemondtam mondjuk a rothadt almáról?
– Milyen könyvet ajánlana olvasásra az érdeklődőknek?
– Ha csak egyet lehetne, az mindenképpen Visky András Kitelepítése, egy erdélyi magyar református lelkész és családja 1956 utáni meghurcoltatásának (a szlovákiai magyar olvasók számára különösen tanulságos) regényballadája lenne. S az egyhez legyen még egy: Grendel Lajos Összegyűjtött elbeszélések című, szintén sok tanulsággal járó kötete az MMA Kiadó jóvoltából.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. augusztus számában)
