2023. november 11., 10:09
Juhász Anna neve hívószó az irodalom világába vágyó embernek, és egyben garancia is. Mégpedig arra, hogy egy-egy irodalmi est, séta, előadás vagy bármely más alkalom erejéig valódi kapcsolatot teremthetünk a művészettel. Erről tanúskodik a neve alatt futó összes teltházas irodalmi és kulturális rendezvény, és erről a több mint egy évtizede működő Irodalmi Szalon is, amely idén, november 15-én ünnepelheti 13. születésnapját. Ennek apropóján beszélgettünk az elmúlt évek történéseiről, a jelen(lét)ről, erőt adó ars poeticáról és a még dédelgetett, de már egyre inkább kiforrni látszó álmokról.
Juhász Anna/Fotó: Lettner Kriszta
– Azt hiszem bátran kijelenthetjük, hogy elképesztő 13 évet tudhatsz magad mögött; a nevedhez kapcsolódó telt házas irodalmi rendezvények arról tanúskodnak, hogy az irodalomnak ma is van létjogosultsága és küldetése. De vajon mi is az tulajdonképpen?
– Az irodalom egy élő szövet, talán semmihez sem mérhető hatással az életünkre. Ez mindig lenyűgözött. Én az alkotók felől közelítek a témához – az ember felől. Édesapám, Juhász Ferenc egy ars poeticájában írta: „a művészet küldetés”. Az írókban a hitet látom, amivel a fehér papírra varázsolnak, megtöltik szavakkal, történetekkel – a saját valóságukkal. Küzdelmük, vágyuk, türelmük vagy időtlenségük az enyém, mint olvasóé. Elmondják, amit ők látnak, kapnak, hallanak a világból – és ezek a történetek, versek, regények egymás mellé és egymásra épülve bennünk folytatódhatnak. Amikor kiskoromban ezt a gazdagságot felfedeztem, úgy éreztem, már sosem leszek egyedül. Azt látom, ez sokunkban közös: a valós életünkhöz rendelünk egy olvasott valóságot, ami rajtunk áteresztve ver gyökeret az életünkben. Talán ez az Irodalmi Szalon sikere 13 éve.
– És mi a te küldetésed?
– Küldetésem, hogy a tapintható és megélt valóságunk része legyen az olvasás, a könyv és az ehhez kapcsolódó dialógus. Hogy mindannyiunk közös története íródjon a programjaimon, az ajánlott könyvek és témák által. Mivel nekem ez tényleg az életem fókusza és annyira sokat ad, élvezem, ezért ezzel a lelkesedéssel szeretem továbbadni a közönségnek az irodalom szeretetét. Ennek mentén alakult a szalon 2010-ben és minden további munkám, legyen szó a New York, a Várkert vagy a Centrál sorozatokról, az Irodalmi karavánról vagy tematikus irodalmi utazásokról szó.
– Az általad szervezett irodalmi események emberek százait, adott esetben ezreit képesek megmozgatni. Nem mindenkinek sikerülne ezt megvalósítani. A Juhász Anna Irodalmi Szalon azonban mára már branddé vált, te pedig ikonnak számítasz a szakmában. Hogyan sikerült mindezt elérni, közösséget alkotni, elnyerni az emberek bizalmát?
– Olyan nagy szavak ezek, köszönöm nagyon, de zavarba hoznak. Nagyon szeretek dolgozni és nagyon sokat is dolgozom – ösztönöz a közösségépítés, a kultúra teremtő közege. Minden sorozat, minden program más és más, ezért gyakran van szükség a megújulásra, és a közönséghez való közelségre. 2010-ben még igencsak szorongtam az első kávéházi estemen, amin nem segített, hogy ebbe az irodalmi világba születtem bele. Mert ott, először a saját utamat kezdtem lekövezni, és csak magamra számíthattam. Idővel biztosabb lettem, de ugyanolyan figyelemmel fordulok afelé, mire van igény, mi aktuális. Jó monitorozni a kortárs előadásokat, felvetett témákat, ezek is alakítják a programokat. Nekem nincs semmilyen allűröm, és remélem sosem lesz. Csak a szorgalom számít a nap végén és a valódi teljesítmény, ebben hiszek.
Juhász Anna/Fotó: Lettner Kriszta
– Mi mindenre volt szükség ahhoz, hogy ez a rengeteg irodalmi rendezvény: séta, emlékest, rendhagyó irodalomóra, könyvbemutató (és még sorolhatnánk) ilyen színvonalban és ilyen széles körben el tudja érni az embereket?
– Talán leginkább a fentiekre. Hogy hinni tudjak abban, hogy ez sokunk közös ügye. Az úton lettek partnereim, támogatóim, segítőim – a családom mellett –, akik velem együtt gondolkodnak, és ez a bázis nagyon meghatározó. Engem az életművek tényleg folyamatosan inspirálnak, most épp Babits-, Nagy László-, Szécsi Margit- és Cortázar-lázban égek, és velük vagyok éjjel-nappal – ezekből pedig remélem őszinte, erős estek születnek.
– Rendkívül intenzív életet élsz. Nem túlzás azt mondani, hogy szinte minden héten újabbnál újabb eseménnyel várod az érdeklődőket. Folyamatosan jelen vagy mindenhol. A közösségimédia-platformoknak köszönhetően pedig a jelenlét, a jelenlevés egy újabb szintre helyeződött. Neked mikor és hogyan sikerül igazán jelen lenned?
– Ez az egyik legfontosabb kérdés az életemben. Ahogy Szepes Mária mondta, a jelen az életünk egyetlen realitása, amelyet formálni tudunk – de egy ilyen gyors világban hogyan tudunk megérkezni? Vagy ne távolítsuk – én hogy tudok megérkezni? Programhalmozásban élek, és ez már nekem is feltűnt, őszinte szeretnék lenni – mindennap, akár napi két fellépéssel nehezen élem meg a pillanatot, mert rohanok tovább. Akkor, ott mindig megtörténik a csoda – a pillanat, amiben együtt létezünk a fellépőkkel és közönséggel, de utána… Átadok valamit, de nem adok lehetőséget a töltekezésre, a jelenlétre, a megérkezésre. Fogok ezen változtatni, mert szükségem van több időre. A csöndre az újabb megszólaláshoz.
– „Nekem a világirodalom a kiszabadulás, a magyar kapcsolódik szorosabban a munkához” – meséled az egyik veled készült interjúban. Az Irodalmi Szalon 13. születésnapján, november 15-én mégis egy világirodalmi szerző, Julio Cortázar argentin író kerül a fókuszba. Miért éppen ő és miért éppen most?
– Cortázar megidézése nem az én ötletem volt, hanem Henri Gonzo zenész-énekesé, akivel egy ideje irodalom kapcsán beszélgetünk versekről, szövegekről, megszülető dallamokról. Ő vetette fel, milyen jó lenne, ha együtt olvasnánk Cortázar szövegeket, és megjelenne a kapcsolódó francia és argentin zene. Azonnal megtetszett az ötlet, és újra elmélyedtem az életműben, már válogatjuk a szövegeket. Milyen élmény? Cortázar napjaink egyik legnagyobb hatású elbeszélője és regényírója. Fékezhetetlen képzelőerő, az emberi lélek rejtelmei, álom, kapcsolat-nélküliség, feszültség, és még annyi minden más. Kell ez nekünk, kell, hogy felébresszen bennünket. Vagy az ő álmába helyezzen. Remélem egy különleges, meghitt este lesz ez a születésnapi, ahol a torta és az ünnepi hangulat is adott a Mitzi kávézóban, ahol épp négy éve van jelen az Irodalmi Szalon.
Juhász Anna/Fotó: Lettner Kriszta
– Az elmúlt egy évben számos rendezvényt, „irodalmi kapcsolódásokat”, kötetbemutatókat, irodalmi beszélgetéseket és különféle zenés-irodalmi előadásokat rendeztek a neved alatt. De a két legkiemelkedőbb talán mégis a Petőfi irodalmi karaván, illetve a XX, amely minden hónapban egy-egy nagyszerű XX. századi írót/költőt helyezett a fókuszba. Mi volt a legnagyobb kihívás az előadás-sorozatok megalkotása, megvalósítása közben?
– Jól érzed, az Irodalmi Szalon mellett – amit a Szerencsejáték Zrt. támogat – ez a két munka nagy kedvencem – amik pedig a Petőfi Kulturális Ügynökséghez kapcsolódnak, ahol 2020 óta dolgozom. A XX. századi sorozat budapesti estjei folytatják azt a fókuszt, amit évek óta építek: megismerni a közeli kortársakat, közelebb lépni az életművekhez, leporolni az olvasmányokat. Kormos, Juhász, Szőcs, Petri, Csoóri vagy Nagy László – gyönyörű és megrázó költészetük szerencsére sokakat megszólít és nekem is újfajta perspektívát ad: egy láncolatban látni a munkájukat és a kapcsolódásokat bemutatni.
A karaván ötlete 2019 őszén merült fel, de a tervezett indulást eltörölte a járványhelyzet. Végül 2022 januárjában utaztunk először írókkal, zenészekkel a Kárpát-medencébe, és állíthatom: azóta megváltozott az életem. Erdély, Székelyföld, Felvidék, Vajdaság, Partium lakosságához közel menni, beszélgetni, megélni a közösséget életre szóló élmény és feladat, és úgy érzem létfontosságú. Meg kell találnunk egymást és meg kell szólítanunk a másikat: hisz közös a történelmünk, a gyökereink, az alkotóink, ugyanaz van a szívünkben. És egy a nyelvünk, ami, ahogy Tamási Áron fogalmaz – egyetlen hazánk.
– Mi az a mondat, gondolat, idézet, könyv vagy bármi más, ami erőt ad a mindennapokban?
– Az, amit fent már említettem, édesapámtól származik – aki idén 95 éve született –:
„Már kamaszkoromban tudtam és egyre inkább tudom, egész-létemmel tudom, hogy a művészet: küldetés. Küldetés a szó léttörténeti és bibliai értelmében, olyan törvény, amelyet be kell töltenünk, mindenáron meg kell valósítanunk, mindenképpen ki kell teljesítenünk.”
– Mennyire tervezel előre? Év közben az aktuális munkálataid mellett már a következő év projektjeit is szervezed? Mit tartogat az irodalomkedvelőknek a 2024-es év?
– Mindig évről évre tervezek, így igyekszem már most a sorozataim 2024-es tartalmait átgondolni, illetve az évfordulós szerzőket listázni, kivel foglalkozzam hangsúlyosabban jövőre. A Pilinszky-, Nemes Nagy Ágnes- és Petőfi-életművek bemutatása után készül a Nagy László–Szécsi Margit-előadásunk, ez most egy intenzív és építkezős folyamat rengeteg olvasással, amit nagyon szeretek. Maradok a XX. századnál, azt hiszem, de a kortárs estjeimen továbbra is fókuszálok a mai magyar irodalomra, akár utazásban, akár irodalmi esten vagy sétán – a közös gondolkodás nagyon megtisztelő és ebből mindannyian táplálkozunk. Újból lesz külföldi, tematikus irodalmi utazás, készülünk egy hatrészes filmsorozatra és több filmes munkára, míg a Sanctum összművészeti, képzőművészeket is megszólaltató sorozat is útra kel – szóval remélem ismét tartalmas év áll előttünk.
– Mindig csak egy lépést előre vagy vannak olyan merész álmaid, amiket a hosszú távú jövőben mindenképp szeretnél megvalósítani, és amiket most is folyamatosan építgetsz?
– Van egy álmom, aminek megvalósítása már nagyon alakul bennem. Illetve kettő is van – szóval mindkettő már a napjaim része. Néha, ritkán említem itt-ott, de valójában a terveim még csak az enyémek – várom azt a pillanatot, amikor a folyamat új szintre lép és valósággá válik az álom. Így indult az Irodalmi Szalon is 2010-ben, és csoda, mivé fejlődött. Hátha a jövőben is így lesz!
