

– A Kor-Zár története 1989- ben indult. Mi változott azóta?
– Sok minden. Többszöri átalakuláson ment keresztül a zenekar, jöttek-mentek az emberek. Az utóbbi időben már nyolc-kilenc tagja is volt a KorZárnak, és inkább a folklór felé hajlott a hangzásvilága. Most újra megpróbáltuk visszahozni a régebbi hangzást, kihagytuk a ritmust, a dobokat, megpróbáltunk ahhoz visszatérni, ami a kezdetekben volt jellemző a zenekarra. Halkabbak lettünk valamivel, és meghittebb koncerteket adunk. Több régi dalunkat is felújítottuk, az újakat pedig áthangszereltük azért, hogy erre a formációra is működjenek.
– Mi alapján választod ki, majd zenésíted meg a verseket?
– Van, amikor célirányosan keresek, keresünk verseket, amikor bizonyos témát szeretnénk a színpadra vinni, zenés irodalmi műsor formájában. Van olyan is, amikor csak úgy megtalál egy vers. Van, hogy elolvasás után a vers annyira kifejező zeneileg, hogy önmagában is muzsikál, s azonnal megpróbálom elénekelni. Böröczki Mihály szombathelyi kortárs költő verseit zenésítem meg talán a legtöbbször, aki személyes jó barátom. Nagy kedvencem Radnóti Miklós is, tőle egész műsorra való anyagot készítettem már. Sorolhatnám a kedvenceimet, sok van, mint mindenki másnak.
– Mennyire sikeres a szólókarriered?
– Szólókarrierem párhuzamosan fut a Kor-Zár zenekarral, sőt azt is mondhatom, hogy többet zenélek egyedül, és más formációban is, mint a zenekarral. Eddig négy lemezt sikerült megjelentetni szólóban. Nagyon sok felkérésünk volt az iskolai előadásokra, s mivel mindenkinek volt munkahelye a zenélés mellett, nehezen tudtuk összeegyeztetni az időpontokat. Egyedül én voltam az, akinek sikerült függetlenítenem magam annyira, hogy ki tudjuk elégíteni az iskolák igényeit. A sorozatos kudarc után, ami a visszamondásokból fakadt, eldöntöttem, megpróbálom egyedül. Gyakorlatilag nagyon sokáig egyedül jártam az országot, és ha hívnak, ma is szívesen megyek, de most már általában formációkkal járok. Egy idő után kicsit fárasztóvá és unalmassá vált egyedül, ezért megkértem Vadkerti Imrét, társulna-e hozzám, és ő nagy örömmel igent mondott. Azóta ebből alakult a SiposVadkerty-Zsapka akusztikus trió. Ezzel a formációval is látogatjuk az iskolákat, sőt, már a triót is kibővítettük, általában négyen lépünk fel, billentyűssel együtt.
– Október 21. és 30. között Kanadában turnéztál az Énekelt versek című műsoroddal. Milyen volt a fogadtatás?
– Bede Fazekas Zsolt, aki Kanadában élő győri színházi ember, annak idején arra kényszerült, hogy a párjával együtt kimeneküljön az országból. A rendszerváltás után, amikor megnyíltak újra a határok, gyakran hazajárt. Szívügye volt a verséneklés, szereti a műfajt. Úgy találkoztunk sok évvel ezelőtt, hogy Dinnyés József daltulajdonos kérésére csatlakoztunk a Vers és Zenetársulathoz, amely a Kárpát-medence magyar ajkú dalosait gyűjtötte össze. A társulat kétévente szerepelt különböző összejöveteleken, fesztiválokon és színpadokon. Főleg magyarországi rendezvényeken léptünk fel, de máshol is. Zsolt gyakran felbukkant ezeken a rendezvényeken, és figyelte, kik azok, akik Kanadában is örömet szerezhetnek a közönségnek. Gyakran mondta, hogy szeretné, ha fellépnénk Kanadában, és sok év után, a covid idején felkeresett és meghívott. Ezúttal egyedül. A fogadtatás nagyon jó volt, pedig attól tartottam, biztos szép lesz Kanada, meg jó lesz világot látni, de engem ott nagyon nem ismernek. Nem tudtam elképzelni, ki az, aki eljön az előadásaimra. Szerencsém volt, mert az október 23-i ünnepségsorozatba csöppentem bele, vagyis voltak ilyen jellegű rendezvények is. A kanadai magyarok kulturális hónapja tartott ottlétemkor, és ennek hivatalosan is a részese voltam. Ennek köszönhetően sehol nem várt üres nézőtér, mindig szépen megtelt terem fogadott. Egy-két helyszíntől eltekintve szívélyes volt a fogadtatás, ott volt hűvösebb, ahol már nem nagyon beszélnek anyanyelvükön a magyarok. Elmondhatom azonban, hogy általában olyan volt, mintha itthon léptem volna fel.
– A VersZeneMűhely élő klubestjeidről mit lehet tudni?
– A járvány miatt egy idő után már nagyon hiányzott, hogy énekelhessek az embereknek. Bede Fazekas Zsolt úgy vette fel velem a kapcsolatot, hogy ő is indított egy karantén művészeti honlapot, ahol szobakoncerteket linkelt be, és megkérdezte, nem szeretnék-e szobakoncerteket adni a gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt, mert a honlapján szívesen terjesztené. Mivel nem volt más dolgom, csináltam nyolc vagy kilenc online koncertet. Sikere volt a műsoromnak, sokan nézték, szerettem is, annak ellenére, hogy a közönséggel mégiscsak élőben jó találkozni. Létrehoztam egy youtubecsatornát, VersZeneMűhely címmel, amire dalpremiereket töltök fel, és zenés irodalmi podcasteket, beszélgetéseket. Ezeknek a beszélgetéseknek van élő közönségtalálkozója is, minden alkalommal, és most gyakorlatilag ez zajlik, a Jókai Színházban, Komáromban Ennek a kivonata megjelenik a podcasten és a youtube-csatornán is.
– A felkérések száma növekedett azzal, hogy megszűnt a bezártság?
– Mióta a bezártság megszűnt, szépen alakul megint a programunk, sokat utazunk. A december sűrűsödik, sok fellépésünk van. Az egyik legérdekesebb felkérés számomra az, hogy a Pátria rádió készít egy sorozatot, melyben akusztikus koncerteket szeretnének élőben közvetíteni a rádió stúdiójából, és a második fellépői mi leszünk. Adventi koncertet adunk, amit az egész ország hallhat, amennyiben igénye van rá.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. decemberi számában)
Hogyan ismerszik meg egy alternatív rockegyüttes? Hogyan változott meg az underground szcéna a 80-as, 90-es évek óta? Milyen lehetőségei voltak egy alternatív rockbandának annak idején? Milyen minőségű dalszövegek kerülnek ki a mai fiatal zenekarok kezei közül? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettünk fel a már több mint negyven éve működő Pál Utcai Fiúk együttes frontemberének, Leskovics Gábornak.
„Továbbra is megyek az intuitív partizánság útján, most is új lemezen dolgozom, és a nosztalgiavonattal óvatosan bánok, nehogy a kerekei alá kerüljek” – meséli Szűcs Krisztián, az egykori Heaven Street Seven frontembere. Mi történik ma Magyarországon a kultúrában, és milyen volt a 90-es években zenélni? Az énekessel a dalszövegírásról, a jelenben való létezésről és a zenei műfajok kérdéseiről is beszélgettünk.
Az irodalomelméleti vonatkozásokat nem tisztem megítélni, nem is értek hozzá, szóval azt a kérdést, hogyan lehet a posztmodern után hagyományos regényt írni, meghagyom másoknak. Inkább a késő modernitás társadalmi változásai érdekelnek, a civil mesterségem is ehhez köt: szociológiát végeztem. A kötetet megelőző munka leginkább annak végiggondolását jelentette, hogy ha a társadalmi valóság legfontosabb elemeit – mint a közös idő- és térérzet – elkezdjük kiütni, mint a cölöpöket a falu lakói alól, hogyan fognak reagálni.
„Úgy hiszem, hogy az alkotónak igazából az tesz jót, ha az intuícióira hallgat. Semmi másunk nincs. Ennek a mentén tudunk építkezni” – meséli Likó Marcell, a Vad Fruttik frontembere. Az énekes folyamatos létértelmezésben él, ezt pedig a dalszövegei is rendre visszaigazolják. Likó Marcellel az önazonosságról, az útkeresésről és a célokról is beszélgettünk.
„A semmiről nem lehet írni” – mondja Szekeres András, a Junkies zenekar frontembere. Az énekes fiatalkorában ismerkedett meg a zene világával, kisgyerekként hegedülni tanult, kamaszként pedig az országosan turnézó Onix együttes tagjaként figyelte a történéseket. Mára viszont a hosszú utat bejárt énekes legfontosabb célja, hogy boldog legyen. Szekeres Andrással a pályaindulásról, a lázadásról és a jövőbeli tervekről is beszélgettünk.
Szerintem a veszteség univerzális, egyben az egyik legmeghatározóbb emberi tapasztalat. Az életnek természetes része a kisebb-nagyobb dolgok elmúlása: a tárgyak összetörnek, elkopnak, elvesznek, az élőlények meghalnak, a szokások megváltoznak, elfelejtik őket, és így tovább a végtelenségig. Aki képes szeretni vagy értékelni valamit, az nem kerülheti el, hogy veszteséget és gyászt éljen át. A mitológiai eseménysor talán szélsőségesnek tűnik, de az érzelem olyasmi, melyben valamilyen mértékben mindnyájan osztozunk.
A Sarló citerazenekar tavaly ünnepelte 50 éves jubileumát egy nagyszabású kultúrműsorral egybekötve. Repertoárjában a népzene mellett komolyzenei művek is megtalálhatók, nem hagyományos játéktechnikai megoldásokkal, mint például a Klapka- és a Radetzky-induló, vagy a magyar Himnusz. A zenekarnak jelenleg nyolc tagja van. Számos kitüntetésben részesültek, több alkalommal voltak a Tavaszi szél, illetve a Bíborpiros szép rózsa fődíjasai.
„Nincs túl nagy igény a versre…” – állítja Z. Németh István, a márciusban Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett felvidéki költő. S talán az idézett sornak köszönhető mindaz, ami a beszélgetésünk egyik alappillérévé vált: a versalkotás mint létélmény, illetve a fiatal pályakezdő írók, költők mentorálása is fontos szerepet játszik a szerzői életpálya kialakulásában. Z. Németh István már harmadikos korában megmutatta verseit tanítónőjének, ekkor pedig el is döntötte, költő lesz belőle. Azóta persze írt már prózaszövegeket, meséket, és a rejtvényszerkesztés sem áll távol tőle.
„Szerintem a mai körülmények között nehezen elkerülhető, hogy az ember ne magas szellemi felkészültséggel fogjon hozzá a versíráshoz” – mondja Gál János, amikor a versírás mögött megbúvó szakmai képzettségről kérdezem. Ő maga is csupán 18 éves kora után, verstant tanulva és különféle műhelyeket látogatva kezdte el érezni, hogy végre megérkezett a felkészülési folyamat startvonalára.