Nagy Erika: A nyelvvel való foglalkozás bűvkörében – Beszélgetés a 85 éves F. Kováts Piroskával

– Egykori munkatársa, Tőzsér Árpád egy korábbi születésnapi köszöntőjében úgy emlékezett, fiatalkorában egyik megkülönböztető jegye volt félelmetes memóriája.

– Tőzsér Árpád évfolyamtársam volt a pozsonyi Comenius Egyetemen, egy szakra jártunk. Évekkel később a Madách Könyvkiadóban is együtt dolgoztunk szerkesztőként. Igen, régen valóban jó volt a memóriám, nemrég azonban átestem egy agyvérzésen, és tudjuk, hogy ez mivel jár. De nem panaszkodom, sikerült mindent újra megtanulnom, s most viszonylag jól érzem magam.

– Hosszú évekig tanított, majd, miután Pozsonyba költöztek, a katedrát felváltotta a könyvkiadói munka, vagyis a szerkesztés, műfordítás.

– Az egyetem elvégzése után egy évig Rozsnyón tanítottam, majd Komáromban kaptam meg álmaim munkáját a mai Selye János Gimnázium elődjében. 1973-ban Pozsonyba költöztünk, és a Madách Könyvkiadóban kaptam állást. A nyelv, a könyvek szeretete végigkísérte az életemet. Nagyon korán, úgy négy- vagy ötéves koromban már önállóan olvastam. Egyre többet és többet, s ezáltal bővült a szókincsem is. A magyar nyelvért mindig is rajongtam, még akkor is, amikor szlovák tanítási nyelvű alapiskolába jártam, ugyanis a Beneš-dekrétumok értelmében egyetlen (cseh)szlovákiai iskolában sem kezdődhetett el a magyar tannyelvű oktatás. A középiskolát már az anyanyelvemen végeztem el, az egyetemen pedig magyar–szlovák szakos hallgató voltam. Nagyon szerettem a szerkesztés minden egyes mozzanatát, igyekeztem a legjobbat kihozni a rám bízott anyagokból. Mindig ügyeltem rá például, hogy a szövegből kiszűrjem a fölösleges idegen szavakat. Jó volt a nyelvérzékem, sokat olvastam szlovákul és csehül is. Oroszul is elég jól tudtam. Később ezekből a nyelvekből fordítottam, sőt még ukrán nyelvű novelláskötetet is. Sajnos, fiatalkoromban más nyelvet nem lehetett intézményes formában tanulni, pedig szívesen tettem volna. A fordítás is a nyelv szeretetéből adódott, mert mindig foglalkoztatott a nyelvi kifejezések sokrétűsége, hogy hogyan tudunk egy másik nyelven hitelesen visszaadni egy szöveget, miben különbözik ez egy szóról szóra fordítástól.

– Elsőként a Cirill és Metód életéről szóló, ún. Pannóniai legendákat fordította le. Felkérésre történt, vagy önszorgalomból?

– A könyvkiadó mindig az előzetes kiadói tervben meghatározott műveket osztotta ki fordításra, így kaptam meg az első műfordítói munkámat. Fordítóként nem dönthettünk arról, mit szeretnénk lefordítani, legfeljebb a tervezett anyagok között választhattunk. Ez az első munkám komoly kihívás elé állított, hiszen egy archaikus, nem mindennapi szövegről volt szó, de mivel mindig is nagyon érdekelt a nyelvtörténet, a nyelvemlékek, nagy lelkesedéssel fogtam hozzá. A fordításom Madách-díjjal jutalmazták, és ez megerősített abban, hogy nekem való a műfordítói munka. De bevallom, a hosszú évek alatt voltak nemszeretem fordítások is, azonban nem bújhattam ki alóluk.

– Számokban kifejezve hány Ön által szerkesztett és fordított kötet jelent meg?

– Pontos számot nem tudok mondani, nagyjából 25-30 könyvet fordítottam le összesen, ebben van 500 oldalas könyv éppúgy, mint vékony gyerekkönyv. Az általam szerkesztett könyvek száma pedig 50 körül van. Úgy gondolom, hogy három gyerek mellett ez szép teljesítmény. Abban az időben még sokkal lassabban készült el egy könyv, mint manapság, hiszen a javításokat kézzel kellett a kéziratra írni, majd begépeltetni, több fordulóban. Könyvtárakban kutattunk, lexikonokat bújtunk. Az internet mára az életünk elválaszthatatlan részévé vált, segítségével a könyvkiadói munka is átalakult, hihetetlen mértékben felgyorsult. Nagyban könnyített volna a munkámon például akkor is, amikor a 320 oldalas, Ezerarcú természet című könyvet fordítottam. Nem sokkal a nyugdíjazásom előtt persze én is megtanultam a számítógép használatát. Könnyebb, egyszerűbb volt vele minden, például szöveget rövidíteni, ha szükség volt rá. Nyugdíjasként is még hosszú ideig dolgoztam, de akkor már inkább a Kalligram Kiadó felkéréseinek tettem eleget. Az utolsó fordításkötetem 11 évvel ezelőtt jelent meg, azt már a lányommal közösen készítettük.

– Mennyire követi figyelemmel a szlovákiai magyar irodalmi életet?

– Sajnos, már nem követem. 2019-ben, férjem halála után Pozsonyból Budapestre költöztem, vagyis vissza a szülővárosomba, ahol nyolcéves koromig éltünk. Mind a három gyermekem Magyarországon él, Budapesten, illetve Debrecenben, így annak idején nem volt kérdés, hogy magam mögött hagyom a pozsonyi létet. Mára már kiestem az irodalmi élet körforgásából. Sokakat túléltem, a régi ismerősökből többen már nincsenek közöttünk, a fiatalokat pedig sajnos kevéssé ismerem.

– Hogy él napjainkban a 85 éves F. Kováts Piroska?

 – Az agyvérzésem után a fiatalabbik lányom magához vett, velük élek azóta is. Olvasni ma is szeretek, bár már messze nem megy olyan tempóban, mint régen. A legkisebb unokámnak is felolvastam régebben, de mára már önállósodott az olvasás terén. Pozsony nem igazán hiányzik, nem éreztem igazi otthonomnak. Néha hallok a régi ismerősökről, kollégákról, volt tanítványokról, mindig örülök, ha felhívnak telefonon. Boldoggá tesz, hogy a családom, az unokáim körében lehetek ilyen hosszú ideig, és külön örömmel tölt el, hogy egy hónapja megszületett az első dédunokám.

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. augusztus számában)