2023. július 04., 07:50
Interjú Mokos Attila Jászai Mari-díjas színművésszel
Mokos Attila segédszínészként került a kassai Thália Színházhoz 1984- ben, majd 1989-ben felvették a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Rövid időn belül meghatározó színészegyéniséggé vált a Komáromi Jókai Színházban, és a filmes szerepek is megtalálták. Majd az idén, márciusban átvehette a kiemelkedő színészi tevékenység legmagasabb elismerésének számító Jászai Mari-díjat. A sikersorozat folytatódott, ugyanis a Nap a hálóban (Slnko v sieti) díjátadón az Ivo Trajkov rendezte Piargy is sikert hozott számára. A filmben nyújtott szerepéért a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, majd a Fehér lovon fekete (Čierne na bielom koni) című filmben nyújtott alakításáért a legjobb férfi mellékszereplőnek kijáró díjat is átvehette.
– A 12. Nap a hálóban elnevezésű filmes díjátadón számított ekkora sikerre?
– Bárdos Pecháček Judit díjazására számítottam, szinte biztos voltam benne, az enyém meglepetésként ért. Talán azért, mert előtte már kétszer kaptam Nap a hálóban-díjat. Igaz, Judit is. Az is sikertörténet volt a számomra, hogy újra jelöltek, a díj pedig hab volt a tortán. Hirtelen nem is tudtam mit kezdeni a helyzettel. Szinte sokkolóan hatott rám, hogy egy díjátadón kétszer is szólították a nevemet. Magyar színészként három elismerést is elhoztunk Judittal. Nem emlékszem olyanra a díj történetében, hogy valakit két kategóriában is jutalmazzanak. Régóta játszom szlovák filmekben, néha a magyarországi filmesek is megtalálnak. Azzal, hogy annak idején sikerült bekerülnöm a szlovákiai filmgyártás világába, sikerült bejutnom a köztudatba is. Elfogadtak, s talán szerettek is. Innentől kezdődően teljesen természetes volt számomra, hogy szlovák filmekben játszom.
– Hogyan élte meg a díjak örömét?
– Átmelegítették a lelkemet. A díj számomra is visszaigazolás, mint mindenki másnak. Visszaigazolása azoknak az éveknek, amelyeket a pályán töltöttem, ami természetesen nem azt jelenti, hogy innentől kezdve az ember másként kezd el gondolkodni, játszani. A színészi pálya hullámvölgyekkel van teli. Amíg a jót könnyen megszokja az ember, azt is fel kell tudni dolgozni. amikor kevésbé megy a szekér. Szerencsésnek gondolom magam, mert ha valami nem úgy működött körülöttem a szakmában, ahogy vártam, akkor a másik oldalon mindig kaptam valamit. Az egyensúly mindig megvolt, így hosszú távon elkerült a mélyrepülés.
– A tavaszi díjeső után hogyan telnek a napjai?
– Vannak új felkérések, régebbi projekteken is dolgozunk. Az egyik nap még Selmecbányán ér, ahol Bandor Évával házaspárt alakítunk. Ivan Ostrochovský Forrás (Prameň) alkotása is, tele kihívásokkal. Körforgásban vagyok. Van még két-három felkérésem, júniusban is forgatunk. Nem mindig játszom főszerepet, ami természetes, így kisebb szerepekben is megjelenek. Ez is része az életemnek. Kicsit bonyolult, és egyeztetést igényel, ha egyazon időben színházban is játszom, és forgatunk is, de mindent meg lehet oldani.
– A komáromi Tatra mozi előtt, Ivan Reitman és Kaszás Attila után harmadikként az ön neve is felkerült a sétányra, vagyis csillagot kapott.
– Az, hogy csillagot kaptam, megtisztelő, egyben zavarba ejtő. Hogy miért? Mert újszerű helyzet állt elő, ugyanis ezentúl nem tudok úgy elmenni a sétányon, hogy ne látnám ott a nevemet. Rengetegen gratulálnak az utóbbi időben, jóleső érzés, bár engem ez zavarba is ejt. Az életben ilyen vagyok, a színpad és a film viszont teljesen más.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. júniusi számában)
