2023. március 28., 07:37
Interjú Csáky Pál politikus-íróval
Csáky Pál több száz publicisztikai írás és tucatnyi szépirodalmi könyv szerzője. Barátja, Pomogáts Béla figyelemmel kíséri és számon tartja írói munkásságát, és pár évvel ezelőtt így nyilatkozott: „Számomra ő egy olyan személyiség, akinek sikerült egyesíteni a magyar nemzet szempontjából is meghatározó két kulcsfontosságú területet, a politikát és az irodalmat.” Majd hangsúlyozta, hogy „ugyan a múltban is voltak íróknak politikai próbálkozásai, illetve politikusoknak írói ambíciói, de az egyedinek számít, ha valaki mind a két területen maradandót alkot”.
– Ismer a nagyvilág, mint politikust, hiszen parlamenti képviselő, a szlovák kormány miniszterelnök-helyettese, majd európai parlamenti képviselő is voltál. Az 1980-as évektől írsz, könyveid száma meghaladta a huszonötöt. Hogyan tudtad összeegyeztetni az írást a politikával?
– Az írás és a politika egymás mellett haladtak, nem engedtem, hogy összekuszálják egymást. A nyolcvanas években szépprózával kezdtem, majd a rendszerváltás után 1998-ig a publicisztika vált meghatározóvá. Azzal igyekeztem hozzájárulni az új, szabad felvidéki magyar gondolkodás kialakításához. 1998 és 2006 között kormánytag voltam, akkor sem időm, sem lelki nyugalmam nem nagyon volt az írásra. 2007 és 2010 között úgyszintén, pártelnökként más világban kellett élnem. 2010 után felrobbant a lelkem, évente egy kötetet adtam ki, s ez az állapot máig tart. Több mint húszezer példány került ki az olvasókhoz a könyveimből az elmúlt harminc évben.
– Hiánycikk a drámairodalom, szerencsére otthon vagy ebben a műfajban is. Drámáid a felvidéki magyarokról szólnak, bár írtál Kádárról is. Amikor a színházban adják elő a darabodat, a nézők között többen is a saját érzéseikkel találkoznak.
– A múlt század nyolcvanas éveiben nyolc évig aktív színjátszó voltam a lévai Csemadokban, én voltam a csoport dramaturgja is. Megtanultam, hogyan kell a szöveggel dolgozni, s azt is, hogy színészként hogyan kell a darab értelmét megformálni – tehát a színpadon belülről is látnom kellett a szöveg kiteljesedését. Az eddigi drámáimban főleg felvidéki magyar sorsokat igyekeztem bemutatni, azért is, mert a szlovákiai magyar dráma hiánycikk. Eddig hét bemutatóm volt, szerintem mindegyiknek volt értelme és értéke, ez összesen körülbelül kétszáz előadást jelent. Ezek talán hozzájárultak a szlovákiai magyar közösség szellemi kohéziójának megerősítéséhez is. A legjobb érzés persze azt megtapasztalni, amikor a színész szépen adja át a gondolatot, amelyért a darab készült, s a közönség megérti azt és jól reagál.
– Rendkívül kritikusan és elvi szigorral foglalkozol a szlovákiai jelenségekkel a publicisztikáidban. Volt ebből kellemetlenséged?
– Persze, több konfliktust is fel kellett vállalnom a szlovákiai magyar közélet tisztasága védelmében. Meggyőződésem ugyanis, hogy egy nemzeti kisebbség fennmaradása erkölcsi kérdés is: mi naponta a nehezebb utakat választjuk, s ez tudatos döntés eredménye, amely belső, lelki pilléreken nyugszik. Ha ezek a pillérek sérülnek, a közösség jövője kerül veszélybe. Miniszterelnök-helyettesként, pártelnökként sokszor kerültem konfliktusba Mečiarral, Slotával, Ficóval – de ez volt a helyes, ezt kellett tennem. Öt alkalommal bíróságra adtak szlovákiai magyar kollégák is, mert elmondtam róluk az igazságot. Mind az öt pert megnyertem.
– Milyen a kapcsolatod az olvasóval? Egy-egy író-olvasó találkozón az adott könyvedé a főszerep, vagy politikai kérdésekkel is bombáz az olvasó?
– A személyes találkozások szerepe pótolhatatlan, a legtöbbször nagyon jó hangulat alakul ki ilyenkor. Mindig elmondom azonban, hogy ne keverjük a műfajokat: ha egy drámámat játsszák, a színpadi alkotást kell véleményezni, befogadni. A széppróza önmagában érték, nem szabad direkt politikát belekeverni. A publicisztika esetében viszont szabad a pálya: az a közéletről szól, ott vastagon lehet politizálni is.
– Napjaink irodalmában fontos helye van szerinted a műfordításnak? S ha igen, vagy nem, akkor miért?
– Az én könyveimből néhány angol és szlovák fordításban, bizonyos részek francia és német változatban is megjelentek. Fontos ez, hogy más nemzet fiaihoz is eljuttassuk a gondolatainkat, a szlovákiai magyar történeteket. Jeleket a létünkről.
– Milyen írói terveid vannak a közeljövőben?
– Tavasszal jelenik meg a harmadik drámakötetem, Hit és illúzió címmel. Azokat a darabokat tartalmazza, amelyeket valamelyik színház bemutatott az elmúlt években. Jövőre egy elbeszéléskötetet szeretnék megjelentetni A másik én címmel, ennek is elkészült már a fele. Meggyőződésem, hogy a felvidéki magyar történeteket nekünk, az ebbe a közösségbe született alkotóknak kell felmutatnunk. Az irodalom így szellemi gerinc lehet, amelynek pótolhatatlan a szerepe. Ebben az egyre inkább elbutuló 21. századi környezetben mindenkinek van feladata, az összes olyan emberi lénynek, aki írástudónak vallja magát: olvasni kell, a saját, szlovákiai magyar dolgainkat is! Nem szabad hagyni, hogy elbutuljon a közegünk: a buta emberek ugyanis iszonyatosan manipulálhatóak.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. márciusi számában)
