– Igaz a felvetés veled kapcsolatban, hogy amióta nyugdíjas vagy, megtáltosodtál?
– Csáky Pál barátom tisztelt meg ezzel a jelzővel a 75. születésnapomra írt méltatásában, amit a jubiláló írók számára Pozsonyban tartott irodalmi megemlékezésen olvasott fel. Engem is kellemesen meglepett ezzel a megállapításával. A harmadvirágzásomnak prózai okai vannak. Nyugdíjas koromig, 2007-ig, nem volt annyi szabadidőm, hogy a gyermekkorom óta bennem felgyülemlett, és feszültséget, lelki traumát okozó megélt történeteket – orvosi ajánlásra, mint az öngyógyítás egyik szükséges és ajánlott eszköze – kiírjam magamból azért, hogy lelkileg, szellemileg, és testileg is meggyógyítsam önmagam, hogy a családom és barátaim körében fizikailag is egészségesen tovább élhessek. Ezzel elsősorban a gyermekeimnek, az unokáimnak tartoztam. Így ezek az írások nekik és a korosztályuknak, óvodásoktól a főiskolásokig, íródtak és olvasásra ajánlottak. Igazából minden felvidéki magyarnak szólnak. A bennük kimondott igazságok nemcsak rám, a családomra és a rokonaimra hatnak gyógyítóan, hanem az egész Kárpát-medencei magyarságra. A mai napig háborús bűnösnek tartott felvidéki magyarság pedig ezekből szerezhet bizonyítékokat, dokumentumokat és információkat arról, hogy nem mi voltunk s vagyunk háborús bűnösök, hanem a bűnökkel minket rágalmazók követtek el ellenünk elévülhetetlen háborús bűnöket, amiért a mai napig nem kértek bocsánatot. Ez a tény azzal fenyegeti az elkövető két nemzetet, hogy egy birodalmi váltás után a győztesek rajtuk kérhetik számon az ellenünk elkövetett volt genocídium és a mai etnocídium bűneit, ami rájuk nézve súlyos következménnyel járhat. Fontos megemlíteni Edvard Benešnek a Le Figaróban 1914-ben megjelent írását, az Osztrák–Magyar Monarchia címére kimondott sarokigazságát: „Annak a nemzetnek, amely a területén élő más nemzetrészeknek az olvasztótégelye, nincs helye Európa térképén.”
– Igazságot próbálsz szolgáltatni a felvidéki magyarságnak és az ártatlanul legyilkolt leventéknek a Ballada a szülőföldről, a Szökés a haláltáborból és a Felszántott tömegsírok című könyveddel. Miért tartottad ezt fontosnak?
– Beneš kimondott sarokigazsága az eddigi munkásságom lényege, a kutatásaim legfontosabb hozadéka. Ugyanis nemcsak a matematikának vannak bizonyítható tételei, hanem a társadalom működésének is. Elég visszatekinteni az utolsó száz évre, az átélt két világháború borzalmaira, és láthatjuk, milyen megkerülhetetlen törvényszerűséget fogalmazott meg Edvard Beneš, a későbbi véreskezű politikus. Láthatjuk, hogy az 1914-ben nyomtatásban megjelent beneši tétel a társadalmakban is alapigazság: az olvasztótégelyként (genocídium) működő országok sorra megszűntek. Nemcsak az Osztrák–Magyar Monarchia, hanem Jugoszlávia, Csehszlovákia, a Szovjetunió és az NDK is. Nem nehéz megjósolni, mely országok tűnnek majd el a beneši tétel alapján Európa térképéről…
– Történelmünknek ma is vannak olyan foltjai, amelyekről nagyon keveset tudunk. Felkeltette valamelyik az érdeklődésedet?
– Az utolsó, cseh nyelven is megjelent könyvem, amit a Felszántott (tömeg)sírok – Zaorané (masové) hroby címen írok, a Szlovákia területén található 211 tömegsírról és 5 304 halottról szól. Ezek a sírok az 1944. március 3-tól 1945. augusztus 31-ig tartó időszakból származnak, az akkori Csehszlovákia területéről. A zsidó, roma faji és a náci, kommunista ideológiai üldözésről sok könyv és egyéb alkotás (film, hangjáték, dráma, költemény stb.) született. Viszont azzal, hogy valaki csupán ember akart maradni az embertelenség különböző fajtái között, csak most kezdtünk el tüzetesebben foglalkozni, és elemezni a tragédiák okait. Ilyen a magyar leventék, a keresztény egyházi vezetők és hívők sorsa, köztük az európai értékeket (Isten, család, haza) tiszteletét valló politikusok, mint Mindszenthy József vagy gróf Esterházy János háború alatti és utáni története. Én elsősorban a leventék, a 12- 17 éves magyar fiatalok sorsával foglalkozom részletesen a könyveimben, mert eddig senkitől sem kaptak egy fillér kárpótlást sem. Ideje lenne róluk tudomást szerezni, és emlékművekkel, irodalmi alkotásokkal felhívni a figyelmet a mellőzött, meggyötört és átvert 1928/33 között született nemzedék még élő tagjaira, a német kényszermunkát és megaláztatást átélt leventékre. A Szökés a haláltáborból című könyvem bevezetőjében részletesen írok a tragédiájukról, a hétszer átvert és ötször megtizedelt nemzedék sanyarú sorsáról. A beszélgetések tartalma most nem teszi lehetővé, hogy a miértekről is szóljak.
– Rengeteg előadást tartottál a ligetfalui tömegmészárlásról. Hogyan látod, mennyire érdeklődő a közönség?
– Mondjuk inkább azt, hogy sok előadást tartottam és szeretnék még tartani a kutatásaim eredményéről, mert mindenkinek tudnia kell, hogy nem mi, felvidéki magyarok, vagyunk háborús bűnösök! Végtelenül igazságtalan, hazug állítás az, amit Edvard Beneš kitalált azért, hogy a saját bűneit palástolja. Képes volt még békeidőben is gyilkoltatni, hogy a hatalmát megszilárdítsa, majd a bűnjeleket, a tömegsírokat és az erről szóló dokumentumokat megsemmisíteni, hadititokká nyilvánítani. A könyveimben nem lehetett minden eseményt a történetek kegyetlensége miatt szó szerint leírni, a tanúvallomások drámaiságát, az átélt kegyetlenségeket részletezni. Az élőszó és a magyar nyelv szókincsgazdagsága ezt érzékeltetni tudja. Ezért tartom fontosnak elmenni, ahová csak hívnak, és bármennyien is fogadnak az egyes helyszíneken. Az olvasóim közül sokan az előadás után döbbennek rá, hogy érzelmileg másképp hat rájuk a könyv tartalma, mintha csak a lapokat olvasnák. A filmmel és az élőszóval lesz kerek és teljes a könyv üzenete és igazságtartalma. Mátyusföldön és Ungvidéken még keveset tudnak arról, mi lapul a kutatásaim során feltárt írói tarsolyomban.
– Milyen a viszonyod a szülőfaludhoz, Debrődhöz? Sok szép történeted van a gyerekkorról?
– Debrőd a mai napig a család szentségének emléke és az ihlet kiapadhatatlan forrása. Hiányzik, ha sok időt kell várnom, hogy újra lássam a falu gyönyörű dombjait, a tájat, a szülői házat, a templomot és a temetőt, ahol a szüleim nyugszanak. Szeretném, ha a szülői ház egyszer falumúzeum lenne, ahol a két ősi, falusi foglalkozást, a mész- és szénégetést is bemutatnák.
– Karnagyként is elismerést szereztél, ének-zenei szakelőadó is voltál, irodalmi színpad, énekkar, népi zenekar, tánc- és esztrádcsoport megalapítása is fűződik a nevedhez.
– Hála Istennek, korábban is tartalmas életet éltem. Nincs mit szégyellnem, ha olykor egy régi fényképről, újságcikkből vagy krónikából, bejegyzésből rám köszön a múltam. Hitem és hitvallásom szerint tettem a dolgom, bárhová is sodort az élet, bármilyen feladattal is bíztak meg. Örömmel mondhatom, hogy kevés olyan feladatot rótt rám a sorsom, amiből ne tudtam volna kihozni a nekem és a környezetem számára a legelfogadhatóbb és legjobb eredményt.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. februári számában)
