2020. november 23., 03:05
Knut Odegard norvég költővel
– Repül és másokat tanít repülni. Ahogy egyik versében írja: „a világ vihart kavar, saját vitorláját dagasztva, hogy ne rostokoljon a történelem kába kikötőiben, nemzedékeket visz új nemzedékek felé, az értelmetlen értelem irányába.” Hogyan lett belőled költő?
– Óvodás koromban igyekeztem megismerni a betűket, izgalmasnak tűnt az a világ, érdeklődve hallgattam a négy évvel idősebb bátyám felolvasását, és türelmetlenül részese akartam lenni a csodának, amely jelek által közvetíti a tudást. Ahogy megtanultam írni, és szavakat kezdtem olvasni, felfigyeltem azok ritmusára, dallamára, és a gyermekversek rímelésére. Olyan gyerkőc voltam, aki szereti kipróbálni magát mindenben, ez nagy kihívás volt, de 14 éves koromban már megjelent első versem a bukaresti Jóbarát című gyermeklapban. Később rockegyüttesben basszusgitároztam, táncoltam népi- és modern tánccsoportban, színjátszócsoportban tevékenykedtem, rajzoltam, s az írást sosem hagytam abba. A középiskolában irodalmi kört szerveztem, amelynek rendszeres látogatói lettek a tanáraink is. Aztán az irodalmi lapoktól is pozitív visszajelzések jöttek, és elkezdtek közölni. Sosem voltam termékeny író, amit írtam, az mind megjelent. Az erdélyi irodalomban a tankönyvekben szereplő nagy öregek mellett két nagyon erős nemzedék biztosította az irodalom folytonosságát, ám az én verseimet nem lehetett egyetlen irányzatba se besorolni. Bevallom, ez nem zavart akkor sem, most sem. Első kötetemet Markó Béla szerkesztette meg, a megyei pártbizottság jóváhagyására várva egyik évről a másikra halasztották a Kriterion Kiadó szerkesztői, amit nem kaptak meg. Így miután áttelepedtem az akkori Csehszlovákiába, a pozsonyi Madách Kiadó gondozásában jelent meg kétezres példányszámban, és Madách-nívódíjas lett. Így kezdődött a felvidéki pályafutásom.
– Kiket olvastál akkoriban? Ki volt rád nagy hatással?
Balázs F. Attila | Visszaszámolás
arra az évszakomra gondolokvalóság és ábránd mezsgyéjénamikor forró érintésemmint kozmikus szikrapattintgatta rügyeidet
– Szilágyi Domokos és a beatköltők tettek rám nagy hatást, olyannyira, hogy az akkoriban népszerű költők versei unalmasnak tűntek a kedvencekhez viszonyítva. Később természetesen nagy hatással volt rám a román költészet is, amelyet fordítani kezdtem.
Mend Ooyo Gombojav, a Mongol Akadémia elnöke társaságában
– Első köteted megjelenését követően hogyan alakult a pályád?
– Gyorsan megjelent első novelláskötetem is, aztán nagy fába vágtam a fejszémet. A Dobos László vezette Madách Könyvkiadó menedzsereként szerzett tapasztalattól felbátorodva megalapítottam a saját kiadómat, amely rövid időn belül felküzdötte magát a felvidéki magyar kiadók élvonalába. Emellett még kiadtuk az akkori fiatal írónemzedék folyóiratát, a Szőrös Kőt. Ez a megfeszített munka, miközben sok sikerélménnyel járt, elvonta az energiáimat az írástól. Egy évtized telt el így, már azt hittem, sosem fogok többé írni. Aztán megjelent a Meztelen lovagok című második verseskönyvem, és ez újra felébresztette írásvágyamat, ambícióimat. Ezt követően rendszeresen jelentek meg könyveim egyre több nyelven. Ma már 24 nyelven olvashatók írásaim több mint 30 országban. A világ minden részébe kaptam meghívást költészeti fesztiválokra. Ezek az utak, a barátok, idegen kultúrák inspiráltak, témát szolgáltattak, írásra serkentettek. De ahogy addig sem, továbbra sem lettem túl termékeny író. Megelégedtem a 4-5 évente megszülető új kötetekkel.
BFA, Dante Maffia és Bill Wolak
– Olyan költő vagy, aki híresebb, ismertebb a nagyvilágban, mint idehaza. Minek köszönhető a nemzetközi ismertség?
– A világirodalom végtelen tenger, bárki meríthet belőle. Az, hogy valaki ismertté válik nemzetközi téren, sokféle tényező és a véletlen műve is lehet. Egyik román költő, akit fordítottam, hálából javasolt az egyik legjelentősebb latinamerikai költészeti fesztiválra, a nicaraguai Granadába. Egyhetes országos rendezvény, a költőket csoportokban elviszik vidéki városokba, intézményekbe, ahol felolvasnak, dedikálnak, megismertetik velük a helyi pazar népviseleteket, táncokat, népművészetet. Itt volt lehetőségem találkozni kamaszkorom hősével, Ernesto Cardenal bíborossal, akinek költészete és élete nagy hatással volt rám. Aztán évente 2-3 országba kaptam meghívást, ismerkedtem, barátkoztam, fordítottam, fordítottak, díjakat kaptam. Egy idő után más magyar költőket is javasoltam a fesztiválokra, így aztán a hosszú utazásokon társaim voltak Zalán Tibor, Turczi István, Halmosi Sándor és mások is. Verseink bekerültek antológiákba, köteteink jelentek meg.
– Lassan harmincéves lesz a kiadód, az AB ART. Ejtsünk szót a könyvkiadásról, az irodalomszervezésről, és természetesen a kiadói tervekről is!
– A kiadót Pozsonyban jegyeztettem be. Voltak termékeny évek és hullámvölgyek is, de 28 év alatt közel 900 kiadványt sikerült megjelentetnünk. A legszebb versek sorozatban Csoóri Sándortól, Parti Nagy Lajosig, Orbán János Dénestől Tolnai Ottóig a kortárs magyar költészet nagyjai jelentek meg. A Kenguru Könyvek sorozatban a magyar prózaírók mellett európai írók művei is helyet kaptak a kiváló műfordítóink tolmácsolásában. A Kortárs Költők sorozatban igyekeztünk a magyar mellett ízelítőt adni a világ költészetéből is. Felvidéki képzőművészeket is népszerűsítettünk albumsorozatunkban. A szlovákiai magyar népviseletek gazdag képanyaggal méltán lett az egyik kiadói sikerünk. Folytathatnám, de egy interjú kerete szűk egy komolyabb leltár vázolására. Jelenleg Budapestre költöztettem a kiadót, és Halmosi Sándor barátommal osztozunk jóbanrosszban. Ezúttal nagyobb figyelmet fordítunk a világirodalomra. Kiadványaink kétharmada műfordítás. A Lyra omnis sorozatban a világ költészetét mutatjuk be, a Prosa omnis sorozatban a prózáját.
Ernesto Cardenallal Granadában
– Miközben a kiadó ügyeit intézed, fordítasz, fesztiválokra jársz, találsz időt és kedvet arra, hogy továbbra is megszólaljon benned a verselő ember?
– A könyvhétre időzítette a Hungarovox Kiadó újabb verseskötetemet, amely az utóbbi tíz év legjobb versei mellett tartalmaz újakat is. Kenyában szuahéli nyelven jelent meg könyvem. Olaszországban két könyvem is megjelent idén, egyik Cinzia Demi, a másik Laura Garavaglia fordításában. Készül újabb angol nyelvű kötetem, amely az Egyesült Államokban jelenik meg, újabb román nyelvű kötetem moldáv fővárosban készül, ukrán nyelvű kötetem Kijevben. Szóval írok és publikálok. De a nagy tervemhez, egy nagyregény megírásához még nem tudtam elég erőt és időt gyűjteni. Remélem, rövidesen nekifogok. Ez az év a fordításokról szólt. A vietnami háború költőit fordítottam, Dmitri Csisztiak ukrán, Bill Wolak amerikai, Chrisopher Okemwa kenyai, és Horia Dulvac román költőt. Az időm nagy részét ez a munka kötötte le. Az év hátralévő részében sem fogok unatkozni. Úgy érzem, van még mondanivalóm, van még feladatom.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2020. novemberi számában.)
