2022. április 16., 06:57
Dimény Levente és Tóth Tünde, a nagyváradi Szigligeti Színház művészei 25 éve házasok, és négy gyermeket neveltek fel. Közös megegyezéssel választottak többször is színházat, vállvetve támogatták egymás elképzeléseit, legyen szó táncszínház alapításáról, előadások rendezéséről, játszásáról, koreografálásáról. Legújabb tervük egy egyetemi színház létrehozása.
– Az egyetemi színháznak Erdélyben komoly hagyományai vannak, mi a helyzet manapság? Miért tartjátok fontosnak, hogy létrehozzatok egy egyetemi színpadot Váradon?
– Hagyományok tényleg vannak, de amiből most éppen kiindultunk, az a hiány.
Mivel a színháznak szüksége van aktív, őszintén reagáló és véleményező, friss agyú nézőpartnerekre ahhoz, hogy fejlődni tudjon, célba vettük az egyetemistákat mint jövendő szellemi partnereket és nézőbázist. Ez a közeg nagyon vegyes, különböző helyekről érkeznek Váradra a diákok, így segítenünk kell nekik, hogy megtalálják és megszeressék a színházat. Másrészt a Partiumi Keresztény Egyetem művészeti karának is fontos a tervünk. Reméljük, hogy az egyetemi színpad valamiféle integrátor szerepet fog betölteni, ahol a művészeti szekciók (opera magánénekes, képzőművészet, grafika, zene, művészeti menedzsment) diákjai tudnak találkozni egy közös térben, vagyis a színházi alkotásban.
– Gondolom, a nyereség kölcsönös, hisz az énekeseknek és mindennemű előadóművészeknek mindenképpen hasznukra válhat, ha a színpadi létezést és mozgást megtanulják.
– Igen, erre külön hangsúlyt fektetünk az operaénekes és magánénekesi szakon tanulóknál. Nagy áldás, hogy Molnár Levente, a világhírű tenor a vezetője, atyja és a gyámja a magánénekesi szaknak, mely két éve indult el. Beszélgetéseink során rájöttünk, hogy színházi tapasztalatainkat átadva sokat tudunk hozzáadni a magánénekesi gyakorlati oktatás minőségéhez. Ez pedig visszahat a város színházi életére is, mert ezek a képzett énekesek majd szerepelhetnek az előadásainkban. Ugyanakkor reméljük, hogy így megteremtünk egy olyan fiatal közönségréteget, amely aktívan, értőn reagál, nem csak tetszik vagy nem tetszikkel, mert az a színház halála.
– Az, hogy Nagyváradon létezik énekesi egyetemi képzés, elvezethet-e oda, hogy a meglévő színházat bővítsék egy operett- vagy operarészleggel?
– Nemcsak a Partiumi Keresztény Egyetemen, hanem az állami egyetemen is van énekes és hangszer szak. Nagyon sok zenész van a városban, de jelen pillanatban Váradon intézménybővítés szóba sem jöhet, ugyanis a városi és megyei vezetés mostanában majdnem kizárólag megszorításokkal és leépítésekkel foglalkozik a kultúra minden terén.
– Evezzünk személyesebb vizekre: a művész házastársak gyakran elválaszthatatlan partnerek a művészetben is. Hogy van ez nálatok?
– Igen, mi Tündével együtt gondolkodunk a színházról, és elkerülhetetlen, hogy társak legyünk az alkotásban és a szakmában is. Az egyetemi színpadot is ketten indítjuk, aminek előzménye volt, hogy eddig is rengeteget foglalkoztunk gyermekekkel, óvodáskorúaktól nagydiákokig. Valahogy ez folyamatosan jelen volt az életünkben. Szóval együtt vagyunk hol előadás-létrehozóként, hol rendezőként, vagyis rendező–színész elosztásban. Ez többször úgy történik, hogy Tünde rendez és én játszom, vagy én koreografálom az előadást, ahol ő színész. Sokféle kapcsolatunk van, igyekszünk ezeket a saját helyükön kezelni, és persze az alkotásainkba bevonni egymást, vagy részt kínálni egymásnak.
DIMÉNY LEVENTE 1999-ben végzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Színművészeti Szakán. 1999-től a Szigligeti Társulat tagja, 2009–2011 között a Szigligeti Társulat művészeti igazgatója, 2012-től a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatója. Számtalan színházi szerepe mellett koreográfusként is elismerést szerzett. Fontosabb díjai: a Román Kulturális Minisztérium Kiválósági Díja (2010), a Szigligeti Társulat legjobb mellékszereplőnek járó nívódíja (2012, 2018), a Magyar Színházak XXVI. Kisvárdai Fesztiváljának legjobb alakításért járó különdíja (2012), a Szigligeti Társulat legjobb férfi főszereplőnek járó Nívódíja (2014, 2017), Magyar Ezüst Érdemkereszt (2018), az EMKE Bánffy Miklós-díja (2020) stb.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. áprilisi számában)
