2020. november 24., 02:00
Vadas László szabadúszó színházi rendező nem új fiú, húszéves pályafutása alatt 80 előadást készített Erdély kilenc magyar és Románia 25 román társulatánál. A világjárvány miatt most megbízás és jövedelem nélkül maradt ő is. Kérdésemre, hogy elszegődne-e egy biztonságot nyújtó kőszínházhoz, azt felelte, hogy nem. Nem, mert megszokta a szabadságot, amit most már nem adna fel semmi áron.
– Erdélyben még egy szabadúszó színész is ritka madár, nemhogy egy színházi rendező. Mert a kőszínházaknak megvannak a főrendezői, időnként még egy-egy baráti vendégrendező is megfordul, így el lehet mondani, hogy alapvetően minden hely foglalt. Szóval te alapvetően bátor ember vagy… Ám kezdjük az elején: hogyan lettél rendező?
– Véletlenül. A gyergyói Figura Stúdió színészeként hazautaztam Kolozsvárra, ahol Bréda mester (Bréda Ferenc író, a kolozsvári szellemi élet meghatározó személyisége 1990 után – szerk.) rávett egy fogadás folytán, hogy felvételizzek egyetemre. Bejutottam a dramaturgiára, amivel párhuzamosan aztán elvégeztem a rendezői szakot is. A dramaturgiát magyar nyelven, a rendezőit románul.
– Mondj néhány példát arról, hogyan tanítottak titeket a rendezői szakon.
– Minden héten legalább kétszer jelenetet kellett írnunk, amelyben a szereplőket részletesen elemeztük: hogyan van felöltözve, milyen anyagból van a ruhája, hogy néz ki a cipője, milyen a fülbevalója. Felolvastuk a műveket, majd jöttek a kérdések: hány karátos a fülbevaló? Gondolom, 18. Honnan származik? Mondom, hogy az isztambuli bazárból. OK, mínusz egy pont. Az isztambuli bazárban tizennégy karátos az arany. Vagy egy másik példa: milyen bőrből van a cipője? Kecskebőr, válaszoltam. Fordított, vagy sem? Mondom: fordított. Mínusz pont. Fordított kecskebőrből nem csinálnak cipőt.
Nagyon tetszett nekem az, hogy a diákokkal csak vizsgaidőszakban próbálhattunk, és ők nem voltak kötelesek játszani nekünk. Te kellett meggyőzzed azt a színis kollégát, aki reggel tíztől bent volt este tízig, hogy maradjon még utána este egy másik próbára. Ha sikerült meggyőznöd, vizsgázhattál. Ebből kiderült, mennyire tudsz hatni a kollégákra.
– Az, hogy románul és Kolozsváron végezted a rendezői szakot, megszabta a későbbi szakmai lehetőségeidet is. Rendezni többnyire a volt iskolatársaid, kollégáid hívtak.
– Igen, ezek a színészek különböző színházakhoz kerültek, ahová meghívtak engem is, mert jó volt újra találkozni, újra együtt dolgozni, hiszen hasonló művészi nyelvet beszéltünk. Legelőször a temesvári magyar színháznál rendeztem, aztán alkalmazott lettem a váradi színháznál jó pár évig. A stabil rendezőnek a csapatépítés is dolga a színháznál, de mivel én Kolozsváron éltem, tehát a családom ott volt, ingázással ez nagyon nehezen ment. Aztán szabadúszóvá váltam teljesen.
– Számodra mit jelent a színház?
– Játék és varázslat. Játszunk az érzelmekkel. Ki tudjuk számítani, hogy hol fog elérzékenyülni a közönség, vagy hol fog kacagni. Ez egy tudatosan felépített rendszer. Nem mindegy, hogy milyen hangerővel megy be a zene, és nem mindegy, hogy milyen zene. Nem mindegy, hány másodpercig szól és mikor jön be a fény. Ezért szoktak a rendezők általában idegbajt kapni, amikor nincs precizitás, mert tudják, hogy csak pontossággal érik el azt a hatást, amit elképzeltek.
– Most, hogy a járvány miatt nincs megbízatásod, félsz-e a bizonytalanságtól?
– Nem. Elvégre bármilyen más munkát is végezhetnék, ha elfogy a pénzem. Például jól tudok csempézni. De komolyra fordítva a szót: színházat sem csináltam soha kényszerből, csakis szeretetből. És mindig volt munkám, annak ellenére, hogy a visszautasítás jogát is fenntartottam magamnak, sőt gyakoroltam is, ha nem tetszett valami. A szabad úszásnak az a szépsége, hogy saját magad ura vagy.
VADAS LÁSZLÓ (Kolozsvár, 1969) a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház Tanszékének színháztudomány szakán diplomázott 1999-ben, majd ugyanott rendező szakon 2003-ban. 1990–93 között színész, 1993– 1996 között rendező a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színháznál, ugyanott 1996–1998 között külső munkatárs. 2004–2010 között rendező a Nagyváradi Állami Magyar Színház Szigligeti Társulatánál, 2011-től szabadúszó.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. novemberi számában)
