Szerző |

Murányi Sándor Olivér

Békelovasok szabadnapja

Négyen négy napon át lovagoltunk Częstochowától Zamarskiig. A háború irányába tartottunk a békéért zarándokolva. A napi átlag, harminc kilométeres táv embert–állatot próbáló, ezért szünnapokat is iktattunk programunkba. Lóháton olyan eseménydús volt az idő, hogy szinte féltem, nem fogok tudni mit kezdeni szabadidőmmel. A lovak pihentek. Logisztikai emberünkkel együtt öten kísérleteztünk, hogy interneten szállást keressünk az előttünk álló újabb egyhetes szakaszra.

Erdély - Novella

Murányi Sándor Olivér

Szarvasbőgés

– Ha a vadért dolgozol, az embereknek addig tetszik, amíg önnön hasznukat látják – kezdi Lukács vadőr. Közben megszólal a telefonja. – Gyere! Megvan… – mondja bele egy férfi hang. – Mi van meg? – kérdem önkéntelenül hangosan. Majd elszégyellem magam, amiért kéretlenül beleszólok beszélgetésükbe. Amikor leteszi a mobilt, rám néz: – Peszkár meglőtte a nagy szarvasbikát…

Erdély - Novella

Murányi Sándor Olivér

Neznamé-völgye

– Hiúzt akarsz látni? Kérdés, hogy ő akarja-e – nevet Lukács vadőr, aztán megsajnál, és elindulunk a helyre, ahol a legtöbbször találkozott ezzel a gyönyörű csúcsrejtőzködővel. Tudatában vagyok, hogy nem tettem fel mindent egy lapra az ügyért. Vadon és város közt csapongok, néha érkezem nagy lelkesedéssel, hogy a hiúz nyomába eredjek, de nem szánok rá napi tizenöt, csupán két-három órácskát, ami a számok nagy törvénye szerint is kevés.

Erdély - Novella

Murányi Sándor Olivér

Babos

– Nem rogyott le! – Áll! Sántálni kezd!

– Nem fut el! – jegyzi meg István a hőkamera mögül. – Add meg a kegyelemlövést!

Lukács céloz, és másodszor is meghúzza a ravaszt. Újabb villanás és dörrenés.

Erdély - Novella

Murányi Sándor Olivér

Bánk Bán és a házi buddhista (regényrészlet)

– Hova mész?! – kiált valaki a sötétből, amikor romániai rendszámú, hargitai jelzésű autómból kiszállok, hogy megvizsgáljam a vízállást, mielőtt harcsára dobok. Válaszra nincs időm. Harsány operaénekes-hangú hahotát hallok, amibe csodálkozás vegyül: – Nem hiszem el!

Erdély - Novella

Murányi Sándor Olivér

Siketfajd Kecskeszálláson

Az elején nem értettem, Lukács vadőr miért Kecskeszállást kedveli a legjobban. Mivel jómagam csak a nagyvadak iránt rajongtam, nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget annak, hogy az erdő embere, töprengvén a jelenségek összetettségén, a titkos összefüggéseket keresve jár a vadonban. A Bucsin-tetőn levő vadászház az erdélyi élővilág igazi keresztmetszete. Nem csak a medve, a farkas és a hiúz is átvonul előtte. Sok madárfaj él vagy húz itt messzire. Most dürög a siketfajd.

Számla – medveles után

A medve már várt. Ahogy belépünk a les ajtaján, mindenki lázasan veszi elő a mobiltelefonját vagy a fényképezőgépét. Utóbbit egy híres természetfotós kezében pillantom meg. Mellette meghívottaim foglalnak helyet. Nem kell fizetniük a lesért, mert akit én hívok, ingyen nézheti a barna bundásokat, pedig nincs itt semmi részvényem, a nagyvonalúság Medvepásztornak köszönhető, aki most is csöndes mosollyal enged előre minden vendéget, ő hátul foglal helyet, és körbenéz, miféle pálinkák maradtak tegnapról, majd mindenkit megkínál.

Zolika bakja

– Ma meg kéne lője. Elkísérsz minket? – kérdi Lukács vadőr, miközben táskájába teszi távcsövét. – Persze – felelem gondolkodás nélkül. Betesszük a Pinin terepjáróba a lőbotot, és indulunk. – Puskát az hoz magával, aki lő – jegyzi meg Lukács vadőr, majd rágyújt egy cigarettára. Sokan kérdik tőle, miért cigarettázik. Mindenkinek ezt feleli: – Annyi friss levegőt szívok az erdőn, hogy senki többet, ezért muszáj ellensúlyozni valamivel.

András

– Medvepásztor megy már fel a helyszínre pár emberrel, mindjárt visszajön értetek – ﬁgyelmeztet András, a sepsibükszádi vadőr engem és a mellettem álló angol úriembert, aki egy gyönyörűszép román lánnyal és egy csontos arcú román ﬁúval érkezik. Állunk és várunk autóinknál. Mivel András nem tud sem angolul, sem románul, kéri, hogy tolmácsoljak. – Medve annyi van itt, mint a rosseb, lőni kéne kifelé az egészet.

Vizes vágta

Ábel író akar lenni. A debreceni ﬁlozóﬁa tanszéken tanított óraadó tanárként. Állítólag már ott vadászott minden egyetemista lányra, később be kellett érnie a férjes asszonyokkal. Örök kalandor, amolyan vérbeli ragadozó, aki nem élhet feszkó nélkül – akkor sem, ha néha elpanaszolja nekem, hogy a tizenegy képben levő foglalt harmincas nő közül mindennap más tetszik neki, de a ma legjobban tetsző kifejtette neki, hogy lehetetlen vele normális életet élni. – Miért várják el valakitől, hogy egyszerre legyen normális és zseniális? – próbálom kérdéssel vigasztalni.