Aki ismeri a József Attila-díjas költő líráját, nem lesz idegen számára az új kötetre is jellemző kimunkált formakultúra, az átgondolt és pontos struktúra, a tudatos építkezés, amely Farkas Wellmann Éva költészetének védjegye. Ahhoz, hogy erről a könyvről érdemben tudjunk szólni, érdemes a korábbi versekre és kötetekre is reflektálni. Már az Itten ma donna választ című kötete az első könyvesekre nem jellemző kiforrott költészetet mutat be, ami a későbbiek során új témákkal és kötött formai bravúrokkal bővül. Jó példa erre az első kötet címadó darabja, a Válasz a Donkihótnak vagy a Gonosz csak véle voltam.
Mostani kötete, a Magaddá rendeződni Hamvas Béla Karneválját juttatja eszünkbe, ahol szintén az énkeresésről, a magunkhoz vezető utakról, belső tájakról van szó. A versek öt ciklusba tömörülnek, öt különféle témát körüljárva.
Az első ciklus, a Születések nyitóverse, az Új száztizedik szonett egy Shakespeare-szonett kezdősorát gondolja tovább, a szépséget, az eszményit próbálja a vers költői képei révén elénk tárni. Ugyanakkor a kezdősorok, akárcsak a kötetcím, köthetők az Isteni színjáték közismert soraihoz is.
Pál-Lukács Zsófia | Ez az igazi utam - Interjú Farkas Wellmann Évával
Tökéletes formavilág jellemzi Farkas Wellmann Éva költészetét, a forma és tartalom szerves egymásra hatása pedig a megszólalót is képviseli. Ezt a világot az értékek szentségébe vetett hit tartja össze. Munkásságát több díjjal tüntették ki, verseit a Kaláka és az Evilág együttes is megzenésítette.Az élet szeretetéről, az irodalom iránti szenvedélyéről és a változás lehetőségének a felismeréséről is beszélgettünk.
„Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém” – írja Dante.
Farkas Wellmann Évánál pedig:
„Ó, jaj, igaz: sokfele kóboroltam,
s útjaim arca, teste most is itt ég;
az úti tervek szövőjét, ki voltam,
telefonpóznák, tények messze vitték”.
A költő finoman utal arra, hogy ez valaminek a lezárása és egyben újnak a kezdete, metafizikai értelemben összegzés, az élettel való számvetés, a Fennvalóval őszinte „beszélgetés”, a korábbi kötetekre visszatekintés. A Túlhajszolt lelkek balladája párhuzamba állítható a debütkönyvében olvasható A kegyvesztett balladájával, de hasonló összefüggés és közös jelképrendszer fedezhető fel a Parancsolatok című versciklus – amely korábban önálló kötetben is megjelent, két kiadást érve meg – Az elcsukló ritmus, Máriának című, szintén az első kötetében olvasható verssel, és nemkülönben a születés szimbólumával, amelyet az új kötet nyitóciklusában bont ki a költő.
A kötet két legkegyetlenebb verse a Ki nem beszélni és Túlhajszolt lelkek balladája. Utóbbi a kiüresedést, a felgyorsult, örömtelen életet, a félelmet, az elvárásoknak megfelelést, az elidegenedett, gépiesedett mindennapokat, a fásult emberi pszichét verseli meg, s felteszi a kérdést, hogy az örök száguldás közben megérkezhetünk-e valahová, magunkba tudunk-e rendeződni.
Kétpólusú világ, hol fagyhatsz, izzhatsz,
gyűlölsz, imádsz; derűd csak talmi ékszer,
ábrázatod savmarta gyenge rézkarc –
és elveszett az áldott, szép középszer.
De éppen ez a jó, hogy ... néha járj át
tisztaszobádba – hétköznap se vétek;
vedd takarékra rajongásod lángját
A vers ezzel a sorral zárul: „Mit csináltál, miközben mások éltek?” Ezt a kérdést sokan és sokszor feltehetjük magunknak…
Kíméletlenül őszinte hang jellemzi azokat a verseket is, amelyek látszólag játékosak, ám dallamosságuk csupán a tragikumot oldja (Bánat utca vagy a szerelmes versek).
„Ne válaszolj a gyűlöletre”
A Parancsolatok ciklus a mózesi törvényeket, azaz a tízparancsolatot bontja ki, korábban megjelent már önálló kötetben, és írtunk is róla lapunkban. A mostani kötet részeként azonban többletjelentéssel bír, kiegészíti, emelkedettebbé teszi a többi istenes verset. Az Amit embertársadról szólnál című vers záróstrófáját érdemes idéznünk a ciklusból:
„mit rád adott a földi ittlét,
gyűretlenül s mielőbb vedd le.
Esetleges ki merre mit lép –
ne válaszolj a gyűlöletre.”
Sokszor eszembe jutnak e sorok, ha igazságtalansággal szembesülök, és valószínűleg az olvasót is elgondolkodtatja, amikor jól beolvasna egyet a rosszakarójának, írna egy cirkalmas Facebook-kommentet…
Az Örökségek ciklus Unus est Deus című verse, amely egy modern hiszekegy, ima a mindennapi emberért, ezt a vallásos-istenes vonalat folytatja, de fontos megjegyezni, hogy a költő egészen korai verseiben is megtalálható volt az Istennel való kapcsolat. A Nagycsütörtök – húsvéti héten: szerda vers az első kötetéből ennek a témának mondhatni az „előhangja”.
Ebben a ciklusban találjuk a kötet címadó sorát is, az Infernóban, és olyan fontos verseket, amelyek irodalmi, kulturális és történelmi örökségről szólnak (Tamási Áron, Dávid Ferenc, 1989-es forradalom, erdélyiség stb.).
Az Adatmentések ciklust is érdemes figyelmesen olvasnunk, a kortársainak dedikált költemények minden valószínűséggel felkérésre született versek, születésnapokra vagy más alkalmakra írhatta a költő. Találunk benne az Ady Endre-emlékévhez kötődő verset is, amely a Spanyolnátha folyóirat felkérésére született, illetve költőversenyekre írott műveket. Magaddá rendeződni, áll a kötet borítóján, és a Dante Isteni színjátékára utaló szókapcsolat azt sugallja, nem könnyed esti lektűrrel lesz dolgunk: mi, olvasók „öltözzünk” ünneplőbe, figyeljünk, jegyzeteljünk, ezek a versek ugyanis közelebb visznek hibáinkhoz, mulasztásainkhoz. Most, húsvétkor ez a szigorú önvizsgálat hasznunkra is válhat.
Sirató a földi pokolban
Miután az alkotó megmutatta, hogy minden formai bravúrnak képes eleget tenni, hibátlan rímei, kifogástalan szonettjei és balladái vannak, a metafizikától az alkalmi, felkérésre írt versekig sokféle „sötétlő erdőt” bejárt, a kötetet egy egészen meglepő ciklussal zárja. A Tüskékben olvashatjuk a fájdalmas alanyi verseket. A nyitóvers, az Amőba egyértelműen köthető a Születés ciklushoz, ezzel keretes szerkezetet ad a kötetnek. Ebben az emberi élet, a születés sokkal kézzelfoghatóbb, fájdalmasabb, és korántsem emelkedett, misztikus, mint a korábbi írásokban, hanem inkább a földi pokolra hasonlít.
A sorok dallamosak, de ez a dallam nehézkes, inkább lágy sirató, halk, csendes szomorúság, húsig hatoló fájdalom szüremlik át a sorokból, egy nő fájdalmas imája. Tüske, mely ott marad a bőr alatt, és ha be is gyógyul a seb, semmi nem lesz ugyanolyan.
Ebben a ciklusban a záróvers kivételével rövidebb, szikárabb verseket találunk. Tömörségük, szaggatottságuk az erősségük. Farkas Wellmann Éva ezzel egy új irányba mozdul el, sejtésem szerint a következő kötetben valami egészen más, szokatlan dologgal rukkol elő a rá jellemző gondossággal és formai precizitással.
Farkas Wellmann Éva: Magaddá rendeződni. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2020
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. áprilisi számában)
