A Magyar Kultúra magazin hónapról hónapra nagyszerű érzékkel tapintja ki kultúránk legizgalmasabb csomópontjait, amelyekről olvasni kiváló dolog egy nyugodt délutáni teázás alkalmával, ugyanakkor meglehetősen széleskörű rálátást biztosít jelenkori problémáinkra. Így van ez a magazin legújabb, Szemét témájú lapszámával is. Bonczidai Évának, a Magyar Kultúra magazin főszerkesztőjének beköszöntőjéből rögtön kiderül, hogy mennyire többsíkú témakörről van szó: az elsősorban a tárgyakhoz való viszonyunkat vizsgáló lapszám – talán legfontosabb – kérdése, hogy mi alapján döntünk úgy, hogy valami szemét-e vagy sem. „Használható vagy megjavítható tárgyak, ehető ételek kerülnek nap mint nap a szemétbe. Ez a pazarlás elképzelhetetlen lett volna akkor, amikor az ember maga készítette az eszközeit, szőtte a ruháit, dolgozott a termésért. Mert hetek, hónapok vagy évek munkáját nem hagyta volna tönkremenni, megrohadni. (Mintha a rá szánt idő adná a tárgyak becsületét)” – írja Bonczidai Éva.
A Szemét tehát szembesít. Méghozzá az értékválasztásunkkal; keresi a választ arra, hogy miért szenved csúfos vereséget József Attila költészete – és nem csak az övé – egy ásító kismacska videójával szemben a közösségi médiában, de arra is, hogy miért töltjük minden szabad percünket szórakoztató, de igencsak üres tartalmak bámulásával a közösségi média különböző platformjain. Mindezek felderítéséért Bonczidai Éva a Ludwig Múzeum egyik aktuális tárlatára is ellátogatott, amely a kortárs művészet segítségével járja körbe a cukiság jelenségét. „A kiállítás reflektál arra is, hogyan használják a cukiságot a politikában vagy nagyvállalatok kommunikációjában, illetve hogy a cuki képek és videók tovább erősítik a képernyőfüggőséget, hiszen ezeknek az internet a legfőbb terepe” – olvashatjuk szintén a beköszöntőben.
„A paraszti kultúrában egy átlagos családnak maximum 260-300 tárgya volt, lelkileg mégis kiegyensúlyozottabbak voltak, mint mi” – írja Döme Barbara, a magazin főszerkesztő-helyettese az Újrahasznosítás a paraszti kultúrában című cikkében, mely tökéletesen megmutatja, hogy bizony egyebet sem kell tennünk, mint egymás mellé raknunk a saját és a nagyszüleink szemetesét. Rögtön ki is derül, hogy a legtöbb esetben már eleve megvalósíthatatlan a kísérlet, hiszen a nagyszülők – de a dédszülők már biztosan – kerülték vagy akár nem is igazán ismerték a szemetesek nyújtotta „kényelmet”. Hiszen amit csak lehetett, újrahasznosítottak az „egyszer még jó lesz valamire” elvén. Erről tanúskodik Benedek Csaba néprajzkutató egyik munkája is, aki egy egész könyvet szentelt ennek a témának, az Újrahasznosítás a paraszti kultúrában és napjaink társadalmában címmel.
A tudomány természetesen ismét szerves része a a szemét megközelítésének; Szabó Olivér Norton, a Svábhegyi Csillagvizsgáló bemutató csillagásza az űrszemétről számolt be a főszerkesztőnek. A PET-kupa egyik ötletgazdájával is készült egy fölöttébb izgalmas interjú, de nem maradhattak el a jobbnál jobb szépirodalmi alkotások és a Zoób Kati által vezetett divatlexikon sem, amely ezúttal a divat és a giccs viszonyát ábrázolja, illetve Bagossy-Biró Barbara ínycsiklandozó receptjei is tovább színesítik (vagy ízesítik) a magyar kultúra hasábjait.
Szívből ajánljuk ezt a lapszámot is minden olvasónak, nézzünk csak szembe bátran a Szeméttel – s aztán a sajátunkkal is –, majd vonjuk le a következtetéseket.
