„Van egy fontos idea, melynek Hamvas Béla életművében betöltött szerepe szinte felmérhetetlen fontosságú, mégis alig áll az értelmezések középpontjában, vagy – kevés kivételtől eltekintve – műkedvelő módon közelítenek hozzá egyes szerzők. Ez az idea a Hagyomány” – olvashatjuk Az isteni eredet tudata című tanulmánykötet hátoldalán. A balatonfüredi ősbemutató után május 8-án Budapesten is megismerkedhetett az érdeklődő közönség a Horváth Róbert vallásfilozófus és Stamler Ábel vallástudós által szerkesztett könyvvel, melynek centrumában a hamvasi hagyományértelmezés áll.
„Nagyon kevés olyan író van a magyar irodalom történetében, akit valóban minden érdekelt, és ez nem egy egyszerű érdeklődés volt, hanem egy szívbéli nyitottság.” Horváth Róbert ezen gondolatával arra is választ próbált adni, hogy a Hamvas Béla Asztaltársaság gondozásában megjelent könyv miért épp a magyar filozófus és Kossuth-díjas író fogalomértelmezéseit vizsgálja. „Mi a jelentősége egy olyasféle kötetnek, ami Hamvas Béla hagyományaival foglalkozik?” – tette fel a kötet szerkesztője is a kérdést. A válasz alighanem magától értetődő az író műveit olvasók számára, ám két újabb Hamvas-kifejezés – az univerzális orientáció és a transzparens egzisztencia – is rávilágított a filozófus nagyszerűségére.
Az est során Az isteni eredet tudata szerkesztői azt is kiemelték, hogy a tanulmánykötet nem a Hamvas-rajongás jegyében született: „ez a könyv nem a Hamvas-fanatizmus apropójából jött lére, hiszen elég komoly és kemény kritikai szempontok is felmerülnek a kötetben szereplő írásokban.” Így – említette meg Horváth Róbert –, a könyv egy olyan szerző értelmezéseit, gondolatait veszi górcső alá, aki számos önreflexióval rendelkezik, aki önmagát folyamatosan kijavító utat jár be. „Nemcsak beszél a szellemről, hanem jár egy szellemi úton” – hangsúlyozta.
„Tanulmánykötetünk legfontosabb célja, hogy Hamvas Béla és a Hagyomány, a hagyományok, illetve tradicionális tematikák kapcsolatát, az ő forráshasználatát és ebből a szempontból intellektuálisan meghatározó előképeit, a rá nagy hatást gyakorló szerzőket és írásokat, valamint fordításait filológiailag, eszmetörténetileg és filozófiailag megfelelő felkészültséggel rendelkező szerzők feltárják, a hamvasi életmű szélesebb kontextusát a hagyományok szempontjából megvilágítva” – jelzik a szerkesztők a kötet fülszövegében. Stamler Ábel a kötet alcímének választását is megindokolta, melynek munkacíme ugyan Hamvas Béla és a hagyományok volt, ezt végül a Hamvas Béla hagyományaira cserélték. Ez az alcím érzékelteti azt, „hogy igyekeztünk olyan szerzőket felkérni az egyes tanulmányok megírására, akik familiárisak a Hamvas-életműben, de mellette megfelelő filológiai, teológiai ismeretek birtokában vannak, éppen azért, hogy ne menjünk lépre újra és újra annak a tekintetében, hogy mi az, ami a személyes egyéni megélésének a verbalizációja a Hamvas-szövegekben, és mi az, ami az adott hagyománykörnek a doktrinális sajátja” – magyarázta.
Darabos Pál háromkötetes monográfiája szerint Hamvas Béla tizenegy nagy szellemi tradícióval, vallással foglalkozott az életművében. A négyszáznyolcvan oldalas kötet pedig ezek közül nyolchoz való viszonyát vizsgálja behatóan: a kínai és a hinduizmus hagyományainak egyes ágazatait, a buddhizmust, az amerikai indián hagyományokat, a judaizmust, a görögséget, a kereszténységet és a hermeneutikai hagyományt. A két szerkesztő Hamvas Béla irodalmi, képzőművészeti és művészetelméleti törekvéseiben felfedezhető hagyomány fogalmát is számbavette. A tizenhárom szakavatott szerző alkotta úttörő kötet viszont nem egy lezárt és megmerevedett álláspontot képvisel, Stamler Ábel szavaival az írásokból összeállt könyv a hamvasi hagyományértelmezésekről csupán egy pillanatkép, amely egyszerre egy kísérletnek is számít, próbál megnyitni újabb lehetséges utakat a hamvasi életművet vizsgálók számára. Az isteni eredet tudata könyv szerzői a Hamvas által is fontosnak tartott kérdéseket emelték be tanulmányaikba, olyan kérdéseket, amelyekkel „folyamatosan foglalkozni kell” – nyomatékosították a szerkesztők.
