Péntek este hat órakor vette kezdetét a kétnapos PesText nemzetközi irodalmi és kulturális fesztivál, amelynek nyitóelőadásán Szél Dávid szakpszichológus, apablogger beszélgetett Davide Calì képregényíróval. A svájci születésű olasz író – főként kamaszoknak és gyerekeknek írt – képregényeit és képeskönyveit már több országban is kiadták és számos nyelvre lefordították, többek között magyarra is, így a legutóbb megjelent, Szavazz a farkasra! című könyvével már nem kevesebb, mint hat művét emelhetjük le a magyarországi könyvespolcokról.
„Mindent, amit csinálok, szenvedélyből teszem” – mondja az olasz író, amikor Szél Dávid új projektjéről, a társasjáték-készítésről kérdezi. Calì ugyanis tavaly adta ki egyik partnerével közösen elkészített első társasjátékát, amelyet idén egy újabb társasjáték követett. Elmondása szerint ez is, csakúgy, mint a dalszerzés és a képregényírás, puszta érdeklődésből indult, amelyet a műfaj iránti szeretet és az önálló alkotói munka követett. Az olasz író – mint kiderült – illusztrátorként kezdte pályafutását, ma már azonban írással foglalkozik és számos rajzoló dolgozik a keze alá. Illetve gyakorta előfordul, hogy a két alkotófolyamat párhuzamosan zajlik, rajzoló és író egyszerre, egymás munkáját követve hívja életre a művet. Calì szerint erre nincs egy fix szabály, néha a kiadótól függ, néha az országtól, ahová készül az adott képregény, de arra is volt már példa, hogy kifejezetten egy már jól ismert rajzolóbarátjának írta meg a szövegeket.
„Olyan, mint egy betegség” – meséli Calì a semmiből előbukkanó képregényötletekről. Ihletett állapotban ugyanis minden más háttérbe szorul és csak az számít, hogy ezek az ötletek papírra kerüljenek. Ennek ellenére mégis rengeteg – egyébként kiforrottnak vélt – szövege végzi a süllyesztőben, és csupán töredékük éri meg, hogy kész művé válva kikerüljön a könyvesboltok polcaira. A több mint kilencven könyvvel büszkélkedhető olasz írót azonban már nem törik le a kukába dobott (fél)kész művek; volt alkalma hozzászokni, hiszen az ikonikus olasz Linus képregénymagazin kollégájaként – amelynél 1994-től 2008-ig alkotott – még a kezdetekben meglehetősen szigorú megkötések között zajlott az alkotói munka. Készre szabott képregénykockákba kellett beszorítani a képet és a szöveget, így nagyon sokszor hosszabbak voltak a történetek, mint ami belefért a képregény kereteibe.
„A bennem élő gyereknek írok.” Mint ahogy már korábban említettük, Calì főként a gyerekeket tartja célközönségének, elmondása szerint mégsem gondol – sem piaci, sem pénzkeresési szándékból – olvasóira alkotás közben. Arról ír és azt, ami neki tetszik, amit jónak és izgalmasnak talál, persze a kiadónak is van némi beleszólása a szövegekbe, javasolhat és tanácsokat adhat, de végsősoron az olvasó mondja ki a végső ítéletet. A szerző maga is gyerekként szeretett bele a képregényekbe, a Mickey Mouse képregényváltozatának hatására döntötte el, hogy egyszer majd ő is ezen a pályán indul el. Ennek ellenére mégsem emiatt esett a választás az említett célközönségre. Egy másik szerző izgalmas és egyben rendkívül furcsa, már-már bizarr – gyermekeknek írt – szövegei alapozták meg azt a gondolatot, hogy talán ő is tud olyat mondani az olvasók legkisebbeinek, ami számukra érdekes lehet. „Nagy kihívás gyerekeknek írni” – mondja, mégis életkorukhoz igazítva olyan témákat is közölhetünk velük, amelyek alapvetően a felnőttek világából érkeznek. Így fordul elő politika, háború, diktátori uralom, szorongás és társadalmi felelősségvállalás Calì szövegeiben. De mi dolga van a politikának a gyerekekkel és a gyerekeknek a politikával? – kérdezi Szél Dávid. A szerző azt mondja, ezek a szerepek ugyanúgy jelen vannak a gyerekek életében, ugyanúgy működnek, csak kicsiben. A gyerek, kilépve a családból, már iskolai közegben elkezd megismerkedni a politikai életben is tapasztalt különféle helyzetekkel.
A Szavazz a farkasra! is egy ilyen – gyerekeknek írt, de felnőtt témát feldolgozó – történet, amelyben az állatközösség a farkas után a rókát választja meg a vezetőjének. Szél Dávid ezzel kapcsolatban kérdezi a szerzőtől: vajon létezhet-e egy olyan tudatosan gondolkodó társadalom, amelyik nem választja meg – szánt szándékkal – saját ellenségét vezetőjeként? „Jó volna, ha lenne, de sajnos ilyen a társadalom, ez a valóság” – feleli. Calì szerint a társadalom alapvető működéséből fakadóan minden áron el akarja zavarni az aktuális vezetőjét egy sokkal jobbat remélve. Ehelyett, vagy ezzel együtt – mondja – talán a sajtószabadság, a felelősségvállalás és a társadalom tudatos fellépése segíthetne.
