Díszpadot avattak Serfőző Simon Kossuth-és József Attila-díjas költő, író, drámaíró tiszteletére szombaton, a Zagyvarékasi Tájház-Faluház udvarán. Az észak-alföldi település fennállásának 700. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen adták át a költő arcképével és az Itt élnem című verséből származó idézettel díszített padot. A település elöljárói mellett ünnepi beszédet mondott, s egyben a közös irodalmi indulást idézte meg Lezsák Sándor József Attila-díjas költő, az országgyűlés alelnöke. A baráti hangvételű visszaemlékezés során felidézte A haza és a nemzeti önismeret címmel meghirdetett ’79-es Fiatal írók találkozója eseményeit, melynek Lezsák Sándor ötletgazdája, házigazdája és főszervezője volt. Mint mondta, „1979 májusában, a Fiatal írók találkozóján nemzedéki írói közösség szerveződött Illyés Gyula és Csoóri Sándor részvételével. Másfél év múlva, 1980. december elején a Hetek lakiteleki találkozója után Illyés Gyula budai otthonába fogadott bennünket” – emelte ki a ma már irodalomtörténeti értékű összejövetel, s egyben a Hetek költői csoport – amelynek tagjai között volt Serfőző Simon – szerepét. A nemzeti önismeret, a nemzet -és a történelmi tudat jelentőséget hangsúlyozó találkozót, melyet Buda Ferenc nyitott meg, jónéhányan a rendszerváltozás egyik közvetlen előzményeként tartják számon. Lezsák Sándor Serfőző Simonnak a Hetekben betöltött szerepén túl az erős gyökerekről beszélt, melyek a nyolcvanegy esztendős költőt mai napig szülőfalujához kötik, s melyekre a teljes Serfőző-életmű épül. „Költészetében kiemelt szerepet játszottak az alföldi tanyavilág mindennapjai, a szülőföld szeretete, és a régi, a megszüntetett paraszti világ eltűnése miatti bánat. Budapestről és Miskolcról hétvégeken hazajárva mindenről értesült, mi történik vidék-Magyarországon, mi a falvak, a tanyák világában. Az erőszak hogyan, milyen barbár eszközökkel kényszerítette szövetkezetbe a parasztembereket és hajtották el közös istállókba a jószágaikat” – emelte ki Lezsák Sándor, az életút mérföldköveit számba véve. Zimonyi Zoltán irodalomtörténész Serfőző Simon pályaívét megrajzolva ugyancsak a jászsági tanyavilágból származó, a magyar parasztság hányattatásait, szétforgácsolódását szépírói eszközökkel, ugyanakkor szociografikus hűséggel ábrázoló, azt irodalmi rangra emelő életművet méltatta, miközben annak prózai és lírai darabjaira hívta fel a figyelmet. Serfőző Simont a magyarság újabb kori történelmének mértékadó krónikásaként, életművét pedig korszakteremtőként határozta meg.
Szépírói munkássága mellett irodalomszervezői tevékenysége is figyelemre érdemes: a miskolci kiadású, ám országos kisugárzású Napjaink, Holnap, illetve Új Holnap folyóirat szerkesztőjeként, valamint a Felső-Magyarország Kiadó vezetőjeként elévülhetetlen értékekkel gazdagította a kortársi magyar irodalmat. A jászsági falu tájházának udvarára szervezett ünnepségen részt vett Fecske Csaba József Attila-díjas költő, valamint Kégl Ildikó költő, a Magyar Írószövetség észak-magyarországi csoportja titkára, aki ez alkalomra írt versét olvasta fel a népes közönség előtt. A hármas ünnep során – amely a 700 éves Zagyvarékas, a település híres szülötte, és az ’56-os forradalom előtt tisztelgett – megidézték a jászsági faluhoz úgyszintén igen erős szálakkal kötődő Móricz Zsigmond szellemét is. Mint elhangzott, a településen élt a 20. századi realista próza egyik legjelentősebb alakjának – ma már a hivatalos életrajz szerint is – Litkei Erzsébettől született, vér szerinti gyermeke, Móricz Imre, akihez gyakorta látogatott az író. Az alig háromezer-ötszáz főt számláló Zagyva melletti település híres szülöttei tiszteletére egy-egy díszpadot avattak. Szabó Imrefia Béla szobrász-érmeművész alkotásain Móricz, valamint Serfőző Simon portréja látható, utóbbitól egy részlet is szerepel Itt élnem című verséből. „Pillantásom már a Napé legyen. / Ébredésem a reggeleké. / Lépteimmel utak haladjanak. / Szavam legyen a másoké.”
