Rakovszky Zsuzsa könyvbemutatója a 28. Nemzetközi Könyvfesztiválon/Fotó: Antal Dani/PKÜ
Rakovszky Zsuzsa legújabb, Vita élő időben című verseskötetének bemutatójára látogathatott el az érdeklődő közönség szombat délután a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, ahol Szegő János, a kötet szerkesztője beszélgetett az alkotóval.
– Zsuzsának ez a verseskötete gyakorlatilag mintha két kötet volna, ami összeforrt eggyé – hangsúlyozta Szegő János; a festmények képverseiből összeálló ciklusokat ugyanis egy sokkalta hagyományosabb ciklus kerekíti le, melyeknek találkozása mintha magában az életműben is egyfajta fordulópontot jelölne. Szegő elmondása szerint a szerző igencsak termékeny – mind költői, mind epikusi – alkotói éveket tudhat maga mögött, számos rendkívüli kötettel örvendeztette meg ugyanis olvasóit az elmúlt néhány évben. – Az alkotás igencsak kiszámíthatatlan, különösen a versírás; általában hullámokban szokott jönni, s ez a kötet is egyetlen hullám tulajdonképpen – emelte ki Rakovszky.
Az említett hullám időrendi betájolása azonban alapvetően két versre vezethető vissza, melyeket aztán a Vita élő időben című követett. Rakovszky azt is elárulta, hogy az alapvető inspirációs forrás az afganisztáni menekülések televíziós közvetítésének képkockái voltak, melyeket később a képversek, illetve az utolsó ciklusban található vegyes stílusú versek egészítettek ki, melyekről Szegő a következőképp vélekedett: – Egészen különleges ahogyan Zsuzsa ezeket a képeket nem alapanyagnak használja, de úgy írja át, hogy nem is akarom mindig megnézni magukat a festményeket a vers olvasása után, mert kiépül az emberben egy saját kép, és utána nem is biztos, hogy az izgalmasabb, de autentikusabb lesz, mint maga a festmény.
Rakovszky életművét jelentősen meghatározza az úgynevezett kisvárosi miliő, melyben ő maga is nevelkedett, s amely legújabb kötetében is több ponton érzékelhető; mindezt pedig ellensúlyozza a biztonság hirtelen elvesztésétől való örökös félelem. „Belőlem alighanem hiányzik az, amit a pszichológusok ősbizalomnak hívnak; hogy ha van egy nyugodt, békés, boldog környezet, akkor mindig ott lappang bennem, hogy sosem lehet tudni, hogy mikor történik valami, ami ezt a békességet földúlja, akár magánéleti, akár történelmi katasztrófa. És sajnos azt láthatjuk, hogy a történelmi katasztrófák nem a múltéi.” Mindemellett – Szegő vélekedése szerint – Rakovszky valami olyasmit közöl verseiben, ami mintha a kollektív tudattalanunkhoz szólna, olyan ősélmények kelnek tehát életre a versekben, amelyek valami előttre utalnak, s közben mindannyiunkhoz szólnak.
Rakovszky Zsuzsa a beszélgetés végéhez érve a Louvre-ban tapasztalt élményéről is beszámolt a hallgatóságnak, ahol épp egy olyan festmény volt hatással rá, melyen többnyire puszta hétköznapi tárgyak sorakoztak fel. – Sokat gondolkodtam azon, hogy ezek miért vannak olyan elemi hatással az emberre, és akkor sütöttem ki, hogy azért, mert az, hogy vannak ilyen tárgyaink, nem teljesen magától értetődő dolog, a hétköznapi tárgyak képesek arra, hogy eufóriát okozzanak, és szerintem a festészet arra való, hogy ezt az érzést fölébressze – összegezte gondolatait a szerző.
A Rakovszky Zsuzsa legújabb kötetében megjelent verseket Tóth Ildikó színművész adta elő.
