2020. március 29., 09:30
A magyar kultúra napján Lázár Balázs vehette át Érd város és a Magyar Írószövetség közös alapítású Bella István-díját. A díjátadóval éppen egy időben jelent meg a költő-színművész legújabb verseskötete, H. úr hagyatéka címmel. Ayhan Gökhan interjúja az olvasat.hu-n.
A magyar kultúra napján Lázár Balázs vehette át Érd város és a Magyar Írószövetség közös alapítású Bella István-díját. A díjátadóval éppen egy időben jelent meg a költő-színművész legújabb verseskötete, H. úr hagyatéka címmel. Ayhan Gökhan interjúja az olvasat.hu-n.
Ayhan Gökhan: Miért éppen Shakespeare, miért éppen Hamlet?
Lázár Balázs: A Hamlet-saga az európai kultúra alapműve, alapélménye. Folytonos és körkörös problémákat, paradoxonokat feszeget önmagunkkal és az élettel, világgal kapcsolatban. Nem véletlen, hogy újra és újra visszatalál az ember a témához, és foglalkoztatják az ott felvetett kérdések. Főleg, ha színész is az illető, mint én, és a XXI. században él, akkor ez újabb és újabb dimenziókat nyit meg, sőt váratlanul megerősít gondolatokat. A címadó H. úr hagyatéka című vers például az emberiség előtt álló civilizációs törésvonalról, paradigmaváltásról szól, s ezt a mostani, az elmúlt száz évben példa nélküli koronavírus-járvány – mely újragondolásra kell hogy késztessen mindannyiunkat a gazdasági modellektől kezdve a kulturális szcénán át – váratlanul különösen aktuálissá, hangsúlyossá tette.
A. G.: A kötet nagyon tudatos szerkesztést tükröz. Először a versek voltak meg, vagy egy előre megtervezett koncepció határozta meg a verseket?
L. B.: Az előző, Bomlik a volt című, válogatott és új verseket tartalmazó kötetem végén „kibomlott” két, az eddigiektől eltérő hangütésű vers egy bizonyos H. úrról. Ez az új verstípusom rögtön szemet szúrt és nagyon tetszett a könyv akkori és mostani szerkesztőjének, Erős Kingának, az Orpheusz Kiadó vezetőjének is, aki arra biztatott, hogy folytassam a „H. uras” verseket. Ez bátorított arra, hogy tematikus kötetben kezdjek gondolkodni. Második, Nézd, Lear papa című könyvemben (2006) már volt egy talán hasonlónak mondható ciklus, melyben Lear király bolondjának csörgősipkájában bolondoztam bölcsen és bölcselkedtem bolondul, de nagyon izgatott, hogy egy egész kötetet végig egy vezérdallamra építsek fel, ami jelen esetben a közismert Hamlet-történet parafrázisa lett, de utalásokkal Heideggerre, Brechtre. Itt kell megemlítenem Zsille Gábor József Attila-díjas költő barátomat is, aki a szöveggondozásban végzett kiváló munkát. H. úr tehát egy „hamletheideggerbrechtlázárbalázs” alteregó, egy XXI. századi jedermann, akárki, bárki.
A. G.: A kötet kulcsfigurája Hamlet. Emlékszel, milyen hatást tett rád a dráma, amikor először olvastad? Azóta hányszor vetted újra elő, hány és hány új réteget fedeztél fel a darabban, személy szerint Hamletben?
L. B.: Azt hiszem, szemlélődésben, elemzésben és melankóliában Hamlethez hasonló lelki alkat vagyok, s talán ezért is, hogy az első olvasás óta, gimnazista koromtól foglalkoztatott a téma. S nekem is van egy erős „apasztorim”, persze máshogy. Aztán persze ahogy változtam, teltek az évek és időről időre előkerült, kezembe került újra a történet, mindig más és más réteget fedeztem fel benne, nyilván aktuális létállapotom, érettségem szerint. És hát ilyenek ezek a remekművek, ezért nem lehet megunni, ezért lehet újból és újból foglalkozni Hamlettel a költészettől a színházig. Nekem ez a kötet kicsit olyan is volt, mintha egy különleges szerepnaplót írnék, s egyszerre el is játszanám ezt a sajátos Hamletet, pontosabban H. urat. Mondhatnám, szimbiózisban lüktetett bennem a költő és a színész.
A teljes interjú az olvasat.hu-n olvasható.
