„Mindig az alkotó emberek veszik észre a világ változásait” – kapaszkodom Bonczidai Éva, a Magyar Kultúra magazin főszerkesztőjének megállapításába, amely július 21-én, pénteken a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Magyar Kultúra-sátrában tartott Felnőni a Kárpát-medencében című kerekasztal-beszélgetésen hangzott el. A beszélgetésen részt vett Demeter Szilárd (főigazgató, Petőfi Irodalmi Múzeum), Dupka György (ukrajnai magyar író, újságíró, szerkesztő, kultúrpolitikus, civil szervezeti vezető, PhD-történész, lágerkutató), Farkas Wellmann Endre (költő, főszerkesztő, Helyőrség.ma szépirodalmi portál), Hodossy Gyula (József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, könyvkiadó, elnök, Szlovákiai Magyar Írók Társasága), Lovas Ildikó (író, szerkesztő), Sántha Attila (Magyarország Babérkoszorúja díjas költő) és Zalán Tibor (író). A beszélgetést Bonczidai Éva vezette.
Jogosan érzékeljük úgy, hogy a világ változásai, amire a fenti idézet is utalt, a jelenünket erőteljesen meghatározzák, hogy ezek a változások éppen most történnek és radikálisak, ezért közvetlenül kell szembenéznünk azokkal életünk minden területén. Jogosan gondoljuk azt, hogy korábban soha nem tapasztalt mértékben romlásnak indult-indíttatott hajdan erős kultúránk és az identitásunk, így a változások által generált küzdelem válik az útkeresésünk hajtóerejévé.
Ebben a küzdelemben azt is meg kell értenünk, hogy létezik magyar nyelvű kultúra, de ez nem természetes adottság, hanem folyamatosan dolgoznunk kell érte – ezt Demeter Szilárd először a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójaként fogalmazta meg. Ehhez adódik a párhuzamos kulturális terek átjárhatóságának a tapasztalata, amit ő egyetemi évei során Kolozsváron élt meg először. A kérdés, hogy mit adott neki a szülőföld, ezért is máig szorosan összefügg az identitás kérdésével. Először fel kellett építenie a székely identitását, hogy Kolozsváron meg tudjon tanulni együtt élni a románokkal, és meg kellett tanulnia a nyelvüket. Demeter Szilárd a kulturális erőterek változásának sokszor keserű tapasztalatairól illetőleg tanulságairól a Valahol szabadsága – rendhagyó hazaszótár című, a XXI. Századi Intézet zsebkönyvsorozatában most megjelent könyvében is részletesen ír.
Hogy milyen szerepe lehet a Kárpát-medencének a valahol szabadságának megtapasztalásában, nagyon is jól tudják tehát mindazok, akik itt nőttek fel és ennek a kultúrának az értékeit képviselik. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői ebből kiindulva adtak érvényes válaszokat azokra a kérdésekre, amelyekkel mint alkotó embereknek is folyamatosan szembe kell nézniük. Azok az alkotók pedig, akik valamelyik kommunista államban éltek, elsősorban nyelvi hazájukban tudnak érvényes állításokat tenni, ezeket az állításokat azonban máig meghatározza a kisebbségi sors. Az alkotó kisebbségiként egyrészt többlettudást és -értékrendet hordoz, másrészt viszont benne van egy alapvető sérelem és frusztráció. Ezeket a szempontokat emelte ki felszólalásában dr. Farkas Wellmann Endre, aki másodjára is kisebbségi magyarként él egy másik országban – Magyarországon. Farkas Wellmann Endre az irodalom iránti elköteleződését és egyúttal felelősségvállalását elsősorban az Előretolt Helyőrség-lapcsalád főszerkesztőjeként teljesíti ki. Az identitás néhány aspektusának elemzéséhez kapcsolódóan Hannibal szemüvegével, az ő szűrőjén keresztül látva vizsgálta a fenti kérdést, ezért a legutóbbi, Hannibal Lecter levelei Clarice Starling ügynökhöz című kötetéből olvasta fel az Európa és a Haza című versét: „A hazám egyetlen hosszú út volt.”
Ez az utat természetesen meg lehet tenni az emlékekben is, hiszen ezek immanens részét képezik annak a társadalmi-történelmi háttérnek, amely meghatározta és egyedivé tette szülőhazánk, a Kárpát-medence sorsát. Ezekhez a sorsokhoz gyakran a saját családtörténetünk sorsán át közelítünk, hiszen sokszor azokon keresztül van hozzáférésünk a világhoz. Lovas Ildikó vajdasági magyarként az életéből kiemelt, egyes dátumokhoz kapcsolódó emlékek révén építette fel a felnövéstörténetet.
Mivel Dupka György hasonló sorsközösségben él, mint Lovas Ildikó, ő is röviden az élettörténeti események felől közelítette meg a jelenlegi, mondhatjuk úgy is, hogy világproblémákat. De milyen élettörténet az, amit az orosz–ukrán háború határol és az életteret jelentősen meghatározza a hadiállapot? Ebben a helyzetben kell most megszerveznie a kárpátaljai kulturális életet, amely tevékenység Dupka György egész életét meghatározta; a munka révén vált fogalommá, ami sokszor megtestesül, így sok helyen találkozhatunk vele a Kárpát-medence különböző pontjain szervezett irodalmi konferenciákon és egyéb programokon. Mint alkotó ember, óriási felelősséget vállal írótársaival azért, hogy a magyarság Kárpátalján megmaradjon és kulturálisam képviselve legyen.
A felvidéki magyarság „képviseletében” Hodossy Gyula szintén a személyes múlt felől közelítette meg a magyarság jelenlegi kulturális helyzetét. A családtörténetét jellemző múlt hiánya hatással volt az alkotói életére, a család életében tapasztalt traumák (amelyek gyakran szintén a történelmi háttérből gyökereztek) kutatóvá tették. A nagyszülei meghaltak, még mielőtt megszületett, így nem volt családi örökség, ezért mint kirakós játékot kezdte összerakni családja múltjának főbb eseményeit. Irodalmi munkásságában arra törekedett, hogy olyan kulturális-irodalmi szerveződéseket hozzon létre, amelyek a szabad véleménynyilvánításnak a színterei lehetnek. Hodossy Gyula szerint felnőni a Kárpát-medencében évről évre más, nekünk viszont az a dolgunk, hogy megteremtsük annak lehetőségét, hogy szabadságunkban a szeretet uralkodjék.
Mi a Kárpát-medencében az erőforrás, ami bizonyítja, hogy a jövőben is lesz itt helyünk? – tette fel a zárókérdést Bonczidai Éva. Demeter Szilárd válaszul Kodály Zoltánt idézte: tudatosítanunk kell először magunkban, hogy tényleg akarjuk-e azt, amit akarunk.
Zalán Tibor a zárszóban kiemelte, nem látja derűsen sem az európai, sem a magyar jövőt, mégis a gyerekeink iránti bizalom ad reményt, mivel tőlük függ a jövőnk, az unokáink az irodalmat is meg tudják menteni.
Hogy milyen világrend marad, alapvetően a háború fogja eldönteni – mondta Farkas Wellmann Endre. A globális problémák mellett ugyanakkor mindenkor ott vannak a lokális kérdések. Hiszen a közvetlen környezetünkben is vannak olyan problémák, amelyekre feladatunk reflektálni. Ilyen példák a székely közösségek életében is most már tapasztalható negatív változások, sokszor moráljukat vesztett közösségekké lettek, ahol a korábban még jelen levő értékek fokozatos devalválódásával szembesülhetünk.
