2022. augusztus 01., 10:30
Csak bátor olvasóinknak!
Mi is az a művészetterápia és hogyan segíthet bennünket a traumafeldolgozás rögös útjain? A Diabelli művészeti és oktatási alapítvány udvarában Kiss Dorottya művészetterapeuta vezetésével kerestünk választ a kérdésre. A foglalkozás során Tamar Hazut izraeli művészetterapeuta módszerével és az agyagozás alapjaival ismerkedtünk.
A művészetterápia történelmünk során az emberi elme megismerésének meghatározó szegmensét képezte. Már az ókori görög filozófust, Arisztotelészt is foglalkoztatta, aki katarzis fogalmával – vagyis a színjáték során a nézőben keltett, majd a történet által kibontakozott feszültségoldással, vagyis megtisztulással – a benső béke harmóniájának fontosságára hívta fel a figyelmet. A reneszánsz idején a képzőművészeti alkotások gyógyító erejében, a felemelő érzések és érzelmeink világának kivetülésében hittek. A művészet ereje történelmünk során folytonos megerősítést nyert. Míg a barokk stílusirányzat túldíszítettsége és monumentalitása mellett képes volt szavak nélkül is hatni a szemlélőkre, addig a francia felvilágosodás során az orvostudományban is helyet kapott a művészetterápia. Különböző feljegyzések alapján ismert tény, hogy a francia elmegyógyintézetek színdarabok betanításával és előadásokkal gyógyították pácienseinket, s ekképpen a művészetterápia végérvényes összekapcsolódása a lelki béke megteremtésével is erre az időszakra tehető.
A belső harmónia elérésére évszázadok alatt több ezer technikát sorakoztatott fel mind az orvostudomány, mind a meditáción vagy a különböző, agykontrollon alapuló tudományok sokasága. A művészetterápia nonverbális módon, azaz szavak nélkül, az alkotás gyógyító erejével képes hatni az emberre. Kiss Dorottya elmondása alapján az izraeli művészetterapeuta technikájának lényege egy olyan belső világ leképzése, amely a tudatalattink legelemibb szegmensében kap helyet. Ezáltal nemcsak önmagunk megismerését, de az esetleges traumáink véletlenszerű feltárását és a megoldásaikhoz vezető eszközöket is megismerhetjük egy egyszerűnek tűnő feladattal.
A foglalkozás első perceiben meglepődve jöttem rá, hogy bizony sokunkat érdekel, vajon ki lakhat saját agyagdarabkánkban és vajon milyen lelki kivetülés egy porcikáját jelképezheti az általunk megformálni kívánt alkotás. Miután kaptunk egy-egy agyagdarabot, elkezdődött az utazás lelki világunk belseje felé. Egy rögtönzött meditációt követően a mentor utasításait követve tetszőlegesen két, egymástól meglehetősen eltérő darabra osztottam az agyagomat. Az első feladat nemes egyszerűsége után bátorsággal töltött el a tudat, hogy lelkem belső békéjének megteremtése mellett életemben először az agyagozás mesterségének alapjait is elsajátíthatom – gondoltam mindaddig, míg el nem érkeztünk a második feladathoz.
Most a bátrabb olvasókhoz szólnék, akik írásomat követve kedvet kapnak akár egy gyurma, akár egy formálható anyagdarab segítségével a feladat megvalósítására.
Hunyjuk le a szemünket! Képzeljük el, hogy a kezünkben lévő formálható anyag az ősi erő jelképe lesz számunkra az elkövetkezendő húsz percben. A föld energiáját szimbolizáló darabkánkat tartjuk most a kezünkben. Képzeljünk el egy lényecskét, amely burkából kitörve szeretné velünk felvenni a kapcsolatot. Hagyjuk, hogy a tudatalatti gondolkodásunk és a kreativitás szárnyakat kapjon, s próbáljuk meg az agyagot csukott szemmel formálni. Az elképzelt lényecskénk fizikai megvalósítása a cél, de ne adjuk fel akkor sem, ha úgy érezzük, kezünk akaratával szemben nincs irányításunk. Dolgozzunk finommotorikus mozdulatokkal. Alakítsuk ki az arcát vagy a testét, ha van. Hagyjuk, hogy kezünk, elménk és az agyag eggyé váljon s irányítson bennünket.
Lényecskénk megformálását követően nyissuk ki szemünket. Alakítsunk rajta, ha szeretnénk, de még mielőtt megborzadva állnánk az alkotás abszurditásával szemben, gondolkodjunk el rajta pár percig, vajon mi vezetett bennünket a kész mű apró részleteinek megformálására. Milyen céllal született meg kezeink közt és melyek azok a dolgok, amelyekkel segíthetjük a teljesség felé vezető úton. Nyúljunk anyagdarabunk megmaradt részéhez és készítsünk belőle neki eszközöket – immáron nyitott szemmel – utazásának további állomásaihoz.
Ha kellékeinek megformálásával is megvagyunk, hagyjuk pihenni pár percet az asztalon. Engedjük gondolatainkat áramolni az elménkben, és csak azon információkra fordítsunk többletenergiát, amelyek lényecskénk megfoganásának pillanatára fókuszálnak. Gondoljuk végig az alábbi kérdéseket: vajon miért éppen ilyen lett elsőszülött anyaggyermekünk? Vajon mit szeretne vele üzenni az elménk? Miért éppen ezeket az eszközöket találtuk fontosnak utazásának megvalósítására és mit jelképezhet teljességének és úti céljának elérése a saját életünkre kivetítve?
De vajon kik is laknak az agyagban? A foglalkozás során készültek vándorok, akik gumikacsás medencében megpihenve várták útjuk következő próbatételeit, de találkoztunk villanypóznán megpihenő, s a magasból a világot csodáló macskával, hercegnővel, aki koronáját keresi és egy humanoid, csigatestű, a 7,28 század névre hallgató űrlénnyel is összesodort az élet, aki, mint kiderült, az alkotó édesapjának kivetülése. Az agyagban tehát sokféle utazó lakik. Problémák, amelyek felfedezésre és megoldásra várakoznak. Az elménk, amely üzenni szeretne nekünk.
