Szalai Klaudia: Lőrincz P. Gabriella könnytelen madonnái

A Bella István-díjas költő, író legújabb kötetében a hétköznapi eseményeket feldolgozó költői reflexiók mellett olyan élettörténetekkel ismerkedhet meg az olvasó, amelyek feldolgozása esetenként egy napot, vagy akár több évet is igénybe vehet. A személyes családtörténetek mellett a magyarság történetébe, a kelet-közép-európai viszonyrendszerbe, valamint egy bizonyos fokú határátlépési kísérletbe nyerhet betekintést az olvasó. De vajon milyen kérdések foglalkoztatták a kötet megírása során a költőt? S milyeneket az írót? Vajon megmaradtak-e hatáskörüknél a szereplők vagy túllépve azon egy olyasfajta, a műfaji sokszínűséggel is játszadozó kötetet hullajtanak az olvasók ölébe, amely a megengedett tragédiáknál kissé többet tartalmaz? Többek közt ezen kérdésekre kereste a választ Lőrincz P. Gabriella Könnytelen madonnák című kötetének bemutatóestjén Juhász Kristóf, az est moderátora, valamint Bonczidai Éva, a kötet szerkesztője és gondozója.

„Nagyon ellentmondásos érzések törnek rá az emberre, amikor megtapasztalja a test tökéletlenségét és kiszolgáltatottságát.” Ezen gondolattal zárta az estet Bonczidai Éva, s ezen gondolat azóta sem hagy nyugodni. Mint mondta, az emberi sorsok végzetszerűen tudnak kapcsolódni egymáshoz. Ahogyan egy halott kapcsolódik még elő rokonaihoz vagy ahogyan egy még meg nem született lélek kapcsolódik az általunk „életnek” titulált világhoz. Ez volna hát a közös pont? Az élet, amit mi valóságnak, világnak, jelennek vagy „mostnak” csúfolunk?

Lőrincz P. Gabriella kötetét fogom most a kezemben. A tapasztalásból született kötet, amely – Juhász Kristóf szavaival – olyan történeteket hordoz magában, amiket a legtöbb olvasó nem él át. Történetek, amelyek bár igazak is lehetnének, legtöbbjük fiktív szituációkon alapul. Gyakran leteszem a kötetet az asztalomra. Aztán felveszem és olvasom tovább a novellákat, majd egy-egy verset, ami hagy némi időt a lelkemnek regenerálódni. Észre sem veszem és már a 30. oldal környékén járok. A műfaji kettősség sodor magával. Sorról sorra, oldalról oldalra haladok. Sodornak a szavak. Mintha csak egy folyóban úszkálnék, amely néha elnyel. Olykor fulladozom. Nem veszek levegőt, amikor nem szabad, és kiáltok, amikor épp az kell. Asszociációk remek egymásutánisága ez. Gondolatspirálok. Könnytelen madonnák. Ekképp jellemezném a művet.

A Könnytelen madonnák nőkről szólnak. Olyan nőkről, akiknek nem adatott meg – a szerző szavaival – a kipárnázott életút. Lőrincz P. Gabriella egyik legfontosabb kritériuma alkotási folyamatában mindvégig a hitelesség volt. A történetek törvényszerűen követik az emberi élet perifériáján élő személyek vonásait. Olyan életutak ezek, amelyeknek igazságalapja megkérdőjelezhetetlen, amelyek megtörténhettek volna vagy talán meg is történtek valahol, a világ egy szegletében.

Bonczidai Éva Arisztotelészt idézve világított rá a kötet kulcsfontosságú kérdéskörére – nem azt kell szem előtt tartani, ami megtörtént, hanem azt, ami hihető, amit elfogadhatunk olyannak, ami megtörténhet. A történetek tragikussága, valamint az illegalitás határán élő figurák részletes, olykor húsig hatoló bemutatása indikálja, hogy a szereplők valójában nem hordoznak magukban erkölcsileg romlott jellemvonásokat. Így tehát felvetül a kérdés: bűnösnek mondható-e az a gyilkosság vádjával illethető anya, aki egy autóbalesetben elvesztette a férjét és a lányát is? Vajon megbocsájtható-e neki bűnössége, ha hiszünk a végzetben és abban, hogy a sors rabolta el szeretteit? Vajon elég indok-e a hitelesség, valamint a történetekben rejlő tragikus eseménysorozat ahhoz, hogy behunyjuk szemünket a bűnösség felett? A történetek tragikusságát tovább fokozza az indulatoktól mentes elbeszélői mód. A sorok végére érve az olvasó nem érzi bűnösnek az édesanyát. A szánalom és a sajnálat felülkerekedni látszik a józan észen, s mint Arany János Ágnes asszony című balladája esetén, megbocsátjuk bűnét, megbocsájtjuk a gyilkosságot. És ekképpen kimondhatjuk: az író hatáskörének köszönhető, hogy eljutunk a megbocsátásig.

Az est további részében Juhász Kristóf, a könyvbemutató moderátora többek közt a kötet keretrendszerének vizsgálatával s annak nem mindennapi határátlépéseivel folytatta a beszélgetést. A Könnytelen madonnák első, Ribancok című, valamint utolsó, Só című novellája több szempontból is keretbe foglalja a műveket. A kötet ívét az élethelyzetek naturalista ábrázolása adja, amely természetszerűen indikálta mind a szerző, mind pedig a szerkesztő számára a művek kötetben való elhelyezkedését. Mint az az est során kiderült, a Só című novella alapgondolata a szerző nagymamájának filozófiájához vezethető vissza: „nagymamámtól származik azon alapgondolat, amely a Sót is átjárja. Ha nincs só, akkor nem sózok. Hiszen lehet úgy is élni, hogy nem kopogunk át senkihez. Mert megoldjuk. Mert meg tudjuk oldani. És a Jóisten majd odateszi áldását ezután is.”
Az est hangulatát tovább mélyítette – a szó legnemesebb értelmében – Tóth Péter Lóránd versvándor, akinek előadásmódjában hallhattuk a kötetből származó verseket, valamint Deák Alexandra, Lőrincz P. Gabriella egykori tanítványa. Az est végén a szerző köszönetet mondott Moritz Lászlónak, valamint feleségének, Moritz Lívia festőművésznek, akinek rendkívüli festménye a Könnytelen madonnák borítója.