2021. május 11., 05:37
Ha végigtekintünk a második világháború utáni erdélyi művésztelep-alapítási törekvések palettáján, szembetűnő, hogy a mindenkori alapítók törekvése a köztük lévő együttgondolkodás és összhang által vezérelve minden esetben rátalált az ideális helyszínre. Innentől kezdve voltaképpen már a hely szelleme hívatta meg az alapítókkal a művésztársakat.
Fekete Tibor, Kovács Kinga, Kopacz Kund, Ferencz Zoltán, Erőss István, Pál Péter, Pető Hunor, Sánta Csaba, Ferencz S. Apor, és nemsokára érkezett Herman Levente
Az ötödik nemzedék [1] és az Apolló-kör 1974-ben Stúdió néven merőben más alkotói eszmény jegyében szövetkezett, 1978-ban kialakulóban volt a marosvásárhelyi avantgárd fiatal generáció által létrehozott Marosvásárhelyi Műhely (MaMű), vagy Nagyváradon létrejött a 35-ös Műhely, tagjaik akcióval, koncepttel, happeninggel próbálkoztak.
Gyergyószárhegyen a nagybányai örökséget szerették volna visszaállítani, elvonulni az akkori hatalom által felügyelt létformától. Itt nagyon fontos megemlíteni, hogy az avantgárd csoportosulásokkal folyamatos kapcsolatot tartó Baász Imre mellett a kezdeti nagy elődök között találjuk a valamikori nagybányai művésztelep aktív résztvevőit, Ciupe Aurélt és Balla Józsefet, akik szintén az egykori Nagybánya iránti nosztalgia kapcsán jöttek Szárhegyre, magukkal hozva egy darabot a nagy elődök szellemiségéből. A szárhegyi környezet pedig megadta a lehetőséget, amelyből nemcsak az ők, de az ehhez a szellemiséghez közel álló művészek szín- és formavilága is táplálkozhatott.
Amikor 1973-ban Varró András szárhegyi plébános kezdeményezésére [2] megszületett egy művésztelep létrehozásának gondolata a Ferenc-rendi kolostorban, éppen Márton Áron püspök volt az, aki a kezdeményezést felkarolta. Ezek után Zöld Lajos szárhegyi újságíró szervező munkájának köszönhetően – a Buzău megyei Magurán működő szobrásztelep hatására – elindult a szervezés. A szervezőkre nagy hatással volt a zsögödi Nagy Imre, aki nemcsak azzal tűnt ki a nagy öregek közül, hogy Nagybányát, Budapestet és a nagyobb európai központokat bejárta egykor, hanem azzal is, hogy tudatosan vállalta a hazatelepedést, az elvonulást. Ez a magatartásforma, valamint a nagybányai szellemiség rányomta bélyegét a szárhegyi Barátság művésztelep kezdeti szemléletmódjára.
Szárhegyi művésztelep – Őry Annamária, 2019.
A totális közösségA táboralapítók és a szakmai irányvonalat nyújtó két nagy előd, Gaál András és Márton Árpád mellett olyan meghívottakat találunk még a résztvevők között, mint Maszelka János, Sövér Elek, Kusztos Endre, Drócsay Imre, Mircea Dumitrescu, Petrovits István, Benczédi Sándor, Kulcsár Béla, Balla József, Mátyás József, Barabás Éva, Adoc Gheorghe, Adoc Manole Gabriela, valamint a csíki művészek nagy közösségének jó néhány tagja, akik totális, afféle gödöllői típusú közösségként illeszkedtek be a mind szűkebb térségre korlátozódó magyar szellemi életlehetőségek között
[3] itt, Székelyföldön. Gödöllői alatt itt nem az avantgárdot, hanem a hova- és az együvé tartozás érzését áhító fiatal és középgeneráció összetartását kell érteni, mely meghatározta és meghatározza ma is a periférián működő művészek szemléletmódját.
Továbbá a táj szelleme térben és időben a világ összes pontjáról hívatott és hívat meg képzőművészeket a tradicionális technikai műfajokat művelő alkotóktól kezdve a konceptuális műformákat kedvelőkig, akik általában helyi impulzusokból táplálkoznak, mely lehet konkrét szín- és formavilág, vagy akár egy szellemi élmény is.
Természetesen túl nagy az áthidalandó időszak ahhoz, hogy az egykori Nagybányával bármilyen módon is párhuzamba lehessen hozni a ’70-es, ’80-as években tevékenykedő aktív képzőművészeket, hacsak nem azt vesszük alapul, hogy a kezdeti időszakban részt vevő alkotóknak olyan mestereik voltak, mint Aba Novák Vilmos, Abodi Nagy Béla, Andrássy Zoltán, Barabás István, Benkhard Ágost, Bordi András, Burghardt Rezső, Camil Ressu, Corneliu Baba, Daday Gerő, Feszt László, Fritz Storck, Hincz Gyula, Teodor Harșia, Izsák Márton, Jean Cosmovici, Kádár Tibor, Kazár László, Kovács Zoltán, Krizsán János, Miklóssy Gábor, Mohy Sándor, Nagy Imre, Nicolae Popa, Nicolae Dărăscu, Otto Briese, Petre Abrudan, Piskolti Gábor, Réti István, Romulus Ladea, Szervátiusz Jenő, Szőnyi István és mások. A természet iránti vonzalom már a szárhegyi tábor megalapítóinak hozzáállásában is felfedezhető volt, hisz ők azért vonultak ki a hétköznapokból, hogy a táj szépségén, a természet örökérvényűségén, a tradíciókon keresztül értsék és mutassák meg a világot. A tájképet mint műfajt magától értetődő módon választották kifejezési módjukként.
Szárhegyi művésztelep – kastély után
Az időközben felnőtt újabb generációk ma igen ambivalens módon viszonyulnak ehhez a kifejezési formához. Sokan egy retrográd kifejezésmód megtestesülését látják benne, mely nem alkalmas azon – főleg szociológiai jellegű – kérdésfelvetések megjelenítésére, melyek a legfiatalabb generációkat foglalkoztatják. Ugyanakkor az utóbbi években egyre inkább tudatosuló környezeti problémák okán a természet mint téma, úgy tűnik, újból a művészeti diskurzus részévé válik.
A tájkép és a belső tájA kilencvenes évek második felében megjelentek Romániában a nemzetközi fesztiválok és a kortárs művészeti biennálék, amelyek néhány évvel ezelőtt, az új évszázad kezdetén továbbiakkal bővültek. Már nincsenek homogén blokkok, lezajlik a globalizáció, ami a nyugati művészetet is megváltoztatja. Itt fontos megemlítenünk a Távol-Keletről érkező művészek látásmódját, ugyanis esetükben az válik vizsgálhatóvá, miként viszonyul ehhez a kifejezési módhoz egy olyan kultúrából érkező kortárs művész, akiben nem alakult ki az általunk ismert tájkép fogalma.
A tájképpel bizonyos analógiákat mutató keleti tusrajz szimbolikájában teljesen más eszközökkel dolgozik, ezért esetünkben nem használható a nyugati kultúrkörben megszokott dekódolási eszközrendszer. Egy afrikai művész esetében például, ahol semmilyen tájábrázolási eszközrendszer nem kanonizálódott, érdekes, hogy formai megkötöttségek híján egy szubjektív szűrőn keresztül miként jelenik meg a belső táj az ábrázolt tájra vetítve.
Egyebek közt olyan munkák megszületésére adhat Szárhegy alkalmat, amelyek a szárhegyi gyűjteménnyel közös generációs ívet adhatnak ki, mely egy adott térség tükrében mutathatja meg a tájat ábrázoló képek narratívájának vagy ikonográfiájának változásait. Az okcidentális művészet is megváltozik, és sokkal érzékenyebben vesz fel minden újdonságot. Hátrányuk viszont az a periférián élőkre nézve, hogy a periférián élőknek figyelni kell arra, hogyan tudják magukat egyáltalán ismertté tenni.
[4] Összehasonlíthatatlanul nagyobb az esélye annak, aki a centrumban él és dolgozik. Viszont egy intézmény, amelyik él, és nem egy korszakra koncentrál, nem retrospektíve gondolkodik, annak mindenképp figyelni kell ezekre a változásokra. Nagyon fontos Erőss István lényegre törő megfogalmazása:
„Meggyőződésünk szerint csak a türelmes munkával felépített kapcsolatrendszer segítheti elő, hogy Szárhegy vonatkozásában eltűnjön a lokális és az univerzális, a periféria és a központ alá-fölérendeltségi viszonya, és szerves részesei legyünk a nemzetközi vérkeringésnek”.
[5]Az 1998-as, a Túlsó P’Art művészcsoport szervezésében megvalósuló művésztelep a tábor szervezésének koncepciójában végbement markáns változást jelezte. Ezt a tábort az Erdélyből Magyarországra kitelepedett képzőművészekből álló csoport (Borgó György Csaba, Tasnádi József, Rohonci István, Erőss István) szervezte, amelynek céljai egybeestek a tábor akkori vezetésének újító szándékaival. A magyarországi művészeti életben aktívan részt vevő, ugyanakkor az erdélyi szcénát is ismerő csoport a művésztelepek szervezése révén széles nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett. 1998-ban fiatalabb, a 30-as, 40-es éveikben járó, szakmailag elismert művészek gyűltek össze Szárhegyen Erdélyből, Bukarestből, Magyarországról, illetve Nyugat-Európából és Távol-Keletről, és a szintén meghívott Beke Zsófi a személyében egy szakíró helyezte művészettörténeti kontextusba az ott történteket.
A többszöri vezetésváltás, a szervezőgárda megfi atalodása, a ’98-as
Túlsó P’Art művészcsoport által szervezett, új irányvonalakat jelző tábor egyre inkább előkészítette a világszinten is jegyzett
KORKÉP tábornak a megszületését, mely elsősorban Siklodi Zsolt, a tábor művészeti vezetője és Erőss István, a művésztelep meghívott művészeti tanácsadója nevéhez kapcsolódik. Az alkotótábort műfaji kötöttségek nélküli, kifejezési eszközeinek tekintetében korszerű alkotómunka jellemezte, amely bizonyos értelemben éppoly szoros kapcsolatot ápolt a helyi közösséggel és a szárhegyi környezettel, mint elődei.
Szárhegyi művésztelep – Erőss István és Rumen Dimitrov (2007)
Zöld Lajost 1994-ben Váli József váltotta fel a vezetésben. 1996-ban Hargita Megye Tanácsa átvállalta a Lázár-kastély működtetését, és a Barátság Művésztelep jogutódjaként megalapította a szárhegyi székhelyű Hargita Megyei Alkotóközpontot, melyet 1996 és 1999 között Csutak István vezetett, őt követően pedig, egészen 2014-ig Kassay L. Péter volt a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ névre átkeresztelt intézmény vezetője. Ezután Czimbalmos Attila mint igazgató és Ferencz Zoltán mint művészeti vezető, majd 2018-ban Kolcsár Béla vette át az intézmény vezetését.
2014-ben aztán a művésztelep története fordulóponthoz érkezett. A néhány évvel korábbi bírósági végzések értelmében a kastélyt visszakapták korábbi tulajdonosai. A döntések következtében, illetve közös nevező hiányában, 2014-ben a művésztelep kiszorult a kastélyból (is), de tevékenységét nem szüntette meg, sőt a 2014–2020 közötti időszakban az Alkotóközpont gyűjteménye további 286 darab kortárs alkotással gyarapodott. Az alapítók által megálmodott és azóta szárhegyi branddé vált nyitottságot megtartva, a műfajok végtelenül gazdag tárházát befogadva, következetesen folyik a munka azon, hogy a térségben különböző kulturális és kortárs művészeti események megvalósulhassanak, ezeken belül is a mediális és konceptuális műformákra fektetve a nagyobb hangsúlyt.
1 Banner Zoltán: Erdélyi Magyar Művészet a XX. században, 1990
2 Gyulafehérvári Érseki Levéltár
3 Banner i. m.
4 Hegyi Lóránt: Az M2 Záróra című műsorának interjúja, 2011
5 Erőss István: A gyergyószárhegyi művésztelep enciklopédiája. Szárhegy az európai művészet kontextusában. Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, 2007
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. májusi számában)
