Furcsák ezek az ünnepek utáni napok. Az ember készül egy csomót, aztán ripsz-ropsz, nyakába szakad az egész, s kettőt fordul és eltűnt. Mivel ilyen intenzív aztán a csonka héten (értsd: az ünnep utáni hét), az ember nem tud szabadulni tőle. A gondolatok is olyanok, mint a testek, ha egyszer mozgásba lendültek egy pályán, akkor igyekeznek megőrizni az állapotukat. Még szerencse, hogy – ugyanúgy, mint a fizikában – a gondolatoknak is van súrlódása, így lassan az ünnepi fíling is elmúlik. Az én agyam viszont túl beindult a mostani ünnep rendjén, nagy sebességet vett fel, s aztán nehezen áll le. Egész héten még a húsvéti gondolatkörben kínlódtam. Mind próbáltam kievickélni, mással foglalkozni, de a fránya ünnep mind kúszott vissza. Ezt a mostani bejegyzést is másnak szántam, de azt hiszed, képes voltam odafigyelni? Nem, bizony nem.
Na, de ha már így alakult, hát megosztok egy revelációszerűséget, ami az ünnep folyamán ért, ki tudja, még valami izgalmas kikerekedik ebből is.
Az idei húsvét alkalmával azon gondolkodtam, hogy nagypéntek, azaz Jézus kivégzése elkerülhetetlen volt. Egyszerűen a dolgok úgy sorakoztak fel körülötte, hogy minden normális társadalomban kivégezték volna. Kik? Hát az adott társdalom elitje, az erősek. Miért? Hát azért, mert veszélyes volt, szájalt, nem találtak rajta fogást, ez tetszett a népnek, s a hatalmasok megijedtek: még a végén baj lesz.
Aztán arra gondoltam, hogy vajon ez csak a késő ókori Júdeában lenne így vagy általános jelenség? Belegondolva a különböző társadalmi rendszerekbe, igazság szerint nincs nagy változatosság közöttük. Alapjáratban a késő ókori Római Birodalom és a 21. századi Európa államai között kevesebb a különbség, mint gondolnánk. Csak annyi, mint az első robbanómotor és egy tavalyi Forma–1-es verda között. Látszólag az egész hihetetlenül különböző, de alapjában nem az: gyúlékony üzemanyag kerül be egy zárt térbe, ami lángra lobban és hirtelen elég. Az így keletkező erő meghajt egy kart, szíjat, ami átvezeti azt egy futóműbe. A mozgást egy kar irányítja, ami emberi kézben tartásra alkalmas egységben ér véget. Az égésből származó gáz pedig távozik egy megfelelő csövön keresztül. Ugyanaz, nem?
Mindegy, hogy az épp aktuális rendet római császárságnak, középkori királyságnak, felvilágosult monarchiának, demokráciának vagy diktatúrának nevezünk, a lényeg ugyanaz: elitek fenn, középosztály… hát… középen, s alul a többi. Alattuk, jóformán a renden kívül a névtelenek (koldusok, kiátkozottak, lázadók, bajkeverők stb.). Ne értsenek félre, militáns demokrata vagyok, de csak az igazi demokráciának a híve, amihez uralomra képes nép is kell, amint maga a szó is mondja. Ott, ahol meg lehet vásárolni egy liter olajjal, egy szelfivel vagy kétszavas lózunggal a szavazatot, ott nincs igaz demokrácia, csak annak perverz és rút húga, az idiokrácia (a kifejezés azonos egy kicsit korábbi film címével, sajnos a filmet sokan nem paródiának, hanem útmutatónak használják).
De vissza a témához! A társadalmi rendszer azonos, így valószínűleg – gondolom – Jézussal is nagyjából ugyanaz történne ma, mint akkor. Illetve ma már finomkábbak vagyunk. Kereszt helyett megannyi fifikásabb eszközünk van (mint a motor esetében), az eredmény viszont ugyanaz: nagypéntek.
Ezeken morfondírozva kezdtem el gondolkodni a közös többszörösön, azon az elemen, ami egybekapcsolja ezeket a kiszámíthatóan viselkedő rendszereket. Mitől félnek a főpapok, a királyok, a diktátorok, a politikai és gazdasági elit? Illetve mit féltenek ezek a csoportok és személyek? Bántó egyszerűséggel az első kérdésre azt mondhatjuk, hogy a szabad embertől. Jó példa erre a huszadik századi kommunista diktatúra. Kik az első áldozatok? Hát az értelmiségi, aki idióta könyvei és mindent elbonyolító szőrszálhasogatása közepette indiszkrét kérdéseket fogalmaz meg, sőt különvéleménye van. Érdekes epizód e tekintetben a romániai bányászjárás. A 90-es évek visszarendeződése folytán Bukarestben a régi-új hatalomnak le kellett számolnia egy szálkaként működő belső ellenállással a szavukat hallató értelmiséggel. Behívták a bányászokat, akik faék egyszerűséggel oldották meg a feladatot: mindenkit megvertek, aki szemüveget viselt és szakállas volt. Az ilyen ember jó eséllyel értelmiségi, az a pár szerencsétlen, aki valamilyen hóbortból nézett így ki, hát megérdemelte.
A hatalmasok félnek a szabad emberektől. S mit féltenek? Egyszerű: a hatalmukat. Ennek a kérdésnek a releváns vallási vetületeit próbálom körüljárni pár bejegyzésben, s általa rávilágítani a Biblia egy főaortájára, ami kezdetektől jelen van, s azt hiszem, ma sem irreleváns. Végül pedig ígérem, hogy ez a sorozat nem lesz olyan hosszú, mint a vallásszabadságos!
