A múlt héten megnyitottuk a Boldogság iskolát. Ma következik az első lecke. Kérdés: mi a különbség a történelem és a mítoszok között? A történelem – legalábbis mai értelmében – a múlt eseményeinek módszeres kifejtése, minél pontosabb rekonstruálása, az emberiséget meghatározó pillanatok és a hétköznapi lét alakulása. A történész kronológiákkal, dátumokkal, személyekkel, társadalmi folyamatokkal emeli ki a múltból az emberit. Pontosságra, tárgyilagosságra, igazságra törekszik, annak érdekében, hogy a jelent jobban megértsük. A történész, miután alaposan feltárt egy korszakot vagy epizódot, azt megpróbálja értelmezni, az előtte és utána következő korszakokkal összhangba hozni, lehetőleg a mai napig, hogy megértsük, miért is vagyunk ott, ahol vagyunk. Az általa egybegyűjtött tényeket aztán fogják az ideológusok, és a maguk szája íze szerint magyarázzák. Így történik, hogy ugyanannak az eseménynek több értelmezése is van. Egyik ünnepli, a másik kárhoztatja.
Az egyénnek is van történelme, ami mindazokból a tényszerű adatokból és eseményekből tevődik össze, ami az adott egyént meghatározzák. Született ekkor és ekkor, anyja neve, apja neve, iskolái, lába mérete, szeretői neve stb. Tények…
A mítosz viszont egyetemes történet. A mítosz fogja a történelmet, s azt a végtelen kontextusába helyezi. Égiek és földiek fonódnak össze, csoda és tény elegyedik az elme laboratóriumában, s formálódik egy történet, ami választ ad a lét, az egyetemes, mindenkori emberi lét valamilyen alapkérdésére. Míg a történész leír és magyaráz, a mitikus történetmondó értelmez, mondanivalót keres, és választ ad valamilyen egzisztenciális kérdésre. A mítosz nem törekszik időbeli sorrendre, történeti precizitásra, hanem a mindenkori emberi létezést magyarázza az adott kultúra eszközeivel. A mítoszok mitológiákba, világértelmező metanarratívákba szerveződnek, amelyek a társadalmi életet szabályozzák. Ha ezeket szemügyre vesszük, rájövünk, hogy visszatérő témákkal állunk szemben, például a jó és rossz közötti harccal, a halandóság kérdésével, bizonyos dolgok és folyamatok előállásának leírásával.
Az egyénnek is van mitológiája. Ennek forrása az egyén történelme, de elegyíti, egyetemessé teszi, annak érdekében, hogy az egyéni élet jelenét meghatározza és megmagyarázza. Az egyéni mítosz olyan történet, amelynek középpontjában egy hős áll – te – aki keres és talál, emelkedik és kudarcot vall, akit gonosz szellemek és erők gyötörnek, istenek teszik eléje óvó tenyerük.
Míg történelmünket jól ismerjük, mítoszunkat, azaz történetünket ritkán szoktuk elmondani. Ha azt kérik, hogy meséljünk magunkról, általában az alapadatokra korlátozzuk elbeszélésünket: születtem itt és itt, anyám, apám stb. Maximum a végén hozzátesszük, szeretem ezt és ezt, hobbim a csigaház elemzés stb. Történelmet mondunk sokszor, a történetünket, amely magába foglalja mindazokat az egyetemes dolgokat, amelyek velünk történtek, meghatároznak, tudással és értékrendszerrel látnak el ritkán. Pontosabban soha.
Jól van, jól van, gyönyörű! De mi a fenét lehetne elmondani egy emberről? Milliárdnyi ugyanaz ismétlődik folyamatosan, s aztán az én életemben messze nincsenek istenek, szellemek, meg mittomén mik – mondhatod. De vannak, figyelj! Mit szólsz, ha azt mondom, hogy minden ember létrejötte az egész univerzum együttműködését igényelte. Ott lappangtunk az ősrobbanás pillanatában, a kozmikus anyaméhben, s növekedtünk ennek az édesanyának a szíve alatt évmilliárdokon keresztül. A molekulák azért bonyolódtak, az energiák azért sűrűsödtek, fekete lyukak azért képződtek és gammasugarak azért pusztítottak egész világokat, hogy egyszer csak megszülethessünk. A mindenség vágyva várta azt a pillanatot, amikor egy félreeső galaxis nyúlványán, egy kozmikus betlehemi pusztában, egyszerű és mulandó emberek között belesírjuk magunkat a világba. Képzeld el hány generáció ember – felmenőid – hordozták magukban a létedet. Nem láttak, az anyja sem látja gyermeke arcát, míg az a méhében van, de éreztek, akartak, téged éreztek és akartak. Így már annyira nem is jellegtelen, ugye?
Gyakorlat: Láss neki és írd meg a te mítoszodat. Ültesd magad elé az egész nagyvilágot, kérdezd az öregeket még öregebbekről, keress összefüggéseket, mondd el a te történetedet. S ne légy kispályás! Nagyvonalúan engedd meg, hogy istenek és szellemek kísérjenek, erők és hatalmasságok gyötörjenek, bukásaid legyenek kozmikusak és sikereid monumentálisak. S miközben ezt teszed, keresd az utat, az életed epikai szálát, önmagadat. Ki ez a hős? Mit akar? Mi motiválja? Mit tanult eddig? Mi fontos neki? S legvégül, ha elértél a mába, merre megy? Nézd magad kívülről, ne a saját szemeden keresztül, hanem fentről, oldalról, szemből, alulról. Lásd meg azt, amit nem látnál, ha saját bőrödből néznél, az ármányt, ami körülötted szövődik, a segítséget, ami váratlan helyről érkezik. Lásd meg az összefüggéseket, a nagy sémákat, visszatérő témákat és azonos vagy változó reakcióidat. Minden szóljon rólad, s arról, hogy ki vagy, s merre mész. Na, ez az első lecke!
