Folytassuk a boldogságiskolát az értékekkel! Azért ezekkel, mert nélkülük elképzelhetetlen egy önmagával azonos, vagy más szavakkal autentikus lét, ami kulcsfontosságú a boldogsághoz vezető úton.
Azt hiszem, hogy léteznek egyetemes értékek, amelyek minden korban és kultúrában fontosak voltak az emberek számára. Abban is biztos vagyok, hogy ezek az értékek egymással kölcsönhatásban érvényesítik kedvező tulajdonságaikat. Sőt, ha elválasztjuk őket, s valamelyiket abszolútnak, a többi felett állónak kiáltjuk ki, akkor az szinte mindig valamilyen eltorzuláshoz vezet. Például a mi civilizációnk a huszadik században a szabadságot tette meg egyféle főértéknek. Ennek vetett alá mindent, ezt hirdette sajátjaként az éppen főszerepet kapó birodalom, az Amerikai Egyesült Államok. Ám az imígyen császári rangra emelkedő szabadság – láthatjuk – szabadosságá torzult. A béke, ha dominanciára tör, könnyen puhánysággá degradálódik, az igazság pedig merev dogmatizmussá, a törvény és paragrafus diktatúrájává silányul. Azt akarom mondani, hogy a nagy, klasszikus értékek egészséges működése egymás kölcsönhatásában nyilvánul meg igazán. Sőt, továbbmenve, minden kultúra egyféle értékkoktélt kreál, ami a kollektív mítosz jelenidejű lecsapódásaként értelmezhető.
De vajon létezik-e valamilyen mátrix, iránytű az értékek világában, ami csoportosítja ezeket, s vajon lehetséges-e ezek mentén önmagunkat „edzeni” az értékeinkben? Shalom H. Schwartz pszichológus nem sokkal ezelőtt arra tett kísérletet, hogy csoportosítsa az alapvető emberi értékeket, amelyek minden kultúra számára fontosak és meghatározóak. Ő, munkatársaival 11 alapértéket lelt, amelyekről azt hirdetik, hogy mindenki számára lényegesek. E mostani rövid írásban nincs lehetőségem erről többet beszélni, nézz utána, ha jobban érdekel! Schwartz munkáján felbuzdulva, megpróbáltam én is megalkotni egyfajta értékiránytűt, egy leegyszerűsített modellt, aminek a gyakorlása azt hiszem, hogy segíthet abban, hogy tudatosabban éljünk. Ez az iránytű, mint minden becsületes ilyen eszköz, négy égtájjal és két iránnyal bír. Minden ember saját, személyre szabott keveréssel rendelkezik a négy égtáj által meghatározott térben, de a négy égtáj gyakorlása egyaránt fontos, még akkor is, ha valaki markánsan az egyik felé mozdul el. Az elkövetkezőkben ezekről fogok írni. Most érjük be az általános bemutatással!
Az első irány, mondjuk, az értékészak a keménység. Ide tartozik minden olyan érték, amely fegyelemről, korlátozásról, eltökéltségről, munkáról, szívósságról szól. Valóban kemény, hideg és zord, mint észak. Ezek az értékek nem lacafacáznak, itt nincs megalkuvás, elengedés, ezek az értékek olyanok, mint a Skandináv télben makacsul helytálló sziklák. Néhány példa: bátorság, kitartás, szorgalom, következetesség, igazság.
Vele átellenben, az értékdélen áll a puhaság. Valóban ez a dél meleg mézességét idézi. Lágy, befogadó, émelyítő értékek, finomak, lengék, mint a szélben táncoló függöny, olyanok, mint a jóság, az empátia, a befogadás, az átengedés, a jólét. Kedvesek, megengedőek, dallamosak és fűszeresek, mint a dél.
Nyugaton találjuk a rugalmasság metaértékét. Örökváltozó, kíváncsi, feltaláló kedvű, kalandor, szabad és lelkes. Az egyetemességet keresi, mindenre nyitott, kész befogadni azt, amit addig nem ismert, együtt mozog az eseményekkel. Ilyenek a szabadság, a tudásvágy és a művészet.
Keleten lakik a stabilitás. A hagyomány, család, identitás, otthon, történelem. Változatlan évezredeken keresztül, mint India. Megkérdőjelezhetetlen igazságok égtája, amely ellenáll mindenféle változásnak.
Nos, ezek lennének az értékégtájak: keménység, puhaság, rugalmasság és stabilitás. Azt hiszem, hogy a legtöbb egyetemes értéket el lehet helyezni e mátrix valamelyik pontján. Vannak átmenetek, sőt elsősorban ilyenek léteznek, s valószínűleg minden ember elhelyezkedik e rendszer valamelyik pontján. Van, aki például a stabilitás irányába mozdul, mert fontosabb neki a hagyomány, a család, a történelem, mint a mindig változás és kíváncsiság nyüzsgése. És ez rendben is van így!
Említettem fentebb, hogy van még két dolog, amiket irányoknak neveztem. Ha az égtájas analógia vízszintes, akkor ezek az irányok függőlegesek, és az egyén mozgásáról szólnak. Az értékek megismerése és számunkra való megragadása elhelyez a térképen, de a fejlődés a gyakorlás az irányok által valósul meg. A két irány pedig az önbecsülés fentje és az önvizsgálat lentje. Az önbecsülés révén azt vesszük górcső alá, hogy miben vagyunk jók, melyek azok az erények, amelyeket könnyen megélünk, megvalósítunk. Az önvizsgálat ezzel ellentétesen elégtelenségünkre reflektál. Hol kellene növekedni, fejlődni, mert ha szerfelett eltolódunk valamilyen irányban, akkor bekövetkezhet egyféle értékdiktatúra, ami – amint fentebb olvashattuk – torzuláshoz vezethet.
A következő pár hétben ezeket az égtájakat, majd irányokat fogom kicsit részletesebben kibontani. Hátha segítenek abban, hogy boldogabbak legyünk.
