Kassay János fotója a II. világháborúból
A világ vajmi keveset fejlődött az elmúlt időben – mondta a tiszteletes úr, miután nagyot kortyolt kávéjából. Illetve pontosítok – folytatta – technikailag robbanásszerűen haladtunk, de az emberi elme nem képes tartani a lépést a fejlődéssel. Ez a század semmi jót nem hozott számunkra. Világot hordunk a zsebünkben, az információ könnyebben hozzáférhető, mint bármikor, de ettől nem lettünk jobbak. Mindent megkérdőjelezünk, minden szerkezetet szétszedünk, mindent elsúlytalanítunk és bagatellizálunk, de helyükbe semmi jót nem tudunk tenni. Az emberek elhagyták a templomokat, az egyházat, saját fejük szerint próbálnak élni, ám morálisan kárvallottakká válnak. A fiatalok nem alapítanak családot, nem tisztelik az időseket, nem ismerik múltjukat, s ezért jövőjük sincsen. A régi formák – ha mégoly megszokottak is – stabilabbak, igazabbak, helyesebbek és emberibbek. Most viszont végveszélybe sodródott az emberiség. Régen az ember felnőtt, munkába állt, kenyérkeresővé vált, családot alapított, s élt boldogan. Ma erre senki sem akar gondolni, nincs tisztelet, s nincs érték.
Korunk széthullásán panaszkodó tiszteletes úr a stabil értékek megtestesítője. Értékiránytűnk keleti égtája jelképezi a spirituális lét ezen dimenzióját. Ide olyan értékesnek tartott fogalmak tartoznak, mint a hagyománytisztelet, a család, a megszokott formák, a rutin, a kiszámíthatóság. Mindezeknek lényege egyfajta ellenállás a változással szemben, mert a változás bizonytalanságot hoz, a bizonytalanság süppedő talaja pedig veszélyes. A stabil értékek egyenes vonalat húznak múlt és jövő között. Bölcsességért a régiek viselt dolgaira tekintenek, a múlt tudását próbálják a jelen alakjára kalapálni. A stabil értékek olyanok, mint a ház alapja, a hajó vasmacskája.
Nagyon nem kell bemutatni őket, hiszen a magyar társadalom nagyrésze ezeket kollektív módon vallja és éli, főleg itt, ahol én lakom, Erdélyben. Sőt itt helyenként annyira bebetonozódtak ezek a formák a köztudatba, hogy szélsőséggé merevedtek. A székely falu, s benne a vígan szántóvető székely ember, ki ugyanúgy dolgozza a földet, mint ükapja, kinek családja van, sok gyermekkel, népdalt énekel – persze csak tiszta forrásból –, pálinkát iszik kávé helyett, s kenyeret felesége süt. Ez a skanzenlét a stabil értékek kollektív és szélsőséges módon való megélése. A régen minden jobb volt, a ragaszkodjunk az előttünk járók formáihoz, hagyományainkhoz.
A stabil értékek elsősorban akkor védelmeznek, ha egy személy élete, vagy egy közösség léte veszélyben van. Az elnyomással szembesülve az ember önkéntelenül bele próbál kapaszkodni a megszokott és változatlan formákba. Viharban nem cserélünk cserepeket a háztetőn. Egyszer megvárjuk, hogy múljon el a vész, aztán kijavítjuk a rongálást. A stabil értékek is ugyanígy megóvnak a bizonytalanságtól, a széthullástól az arc- és karaktervesztéstől. De ha kórossá válnak, akkor elszigetelnek a világ ritmusától, muzeális múmiává alakítanak, mint azok az egyházi közösségek, amelyek a múlt sokszor halott formáinak a bűvkörében élnek. Igen, a keresztény egyházak számára meglehetősen kézenfekvő a stabil értékek megélése és felkarolása, de folyamatosan vigyázniuk kell arra, hogy ne szakadjanak el a valóságtól, a jelentől, a most lüktetésétől. S hát persze, be kell látni, hogy ez igen sokszor nem sikerül nekik. Helyette önmaguk paródiájává válva, tíz körömmel kapaszkodnak dogmatikus múltjukba. Ez így volt, ez így lesz, a változás csak rosszat hoz. Akik most elhagytak minket, majd visszajönnek, ha megjön az eszük, ha mégsem, hát ők veszítenek.
Potenciálisan veszélyes mivoltuk ellenére, a stabil értékek hihetetlen dolgokra képesek. Beszédes példa e tekintetben a zsidóság története. Országukat a rómaiak elpusztították az ókorban, a nép szétszéledt a szélrózsa minden irányába, s évezredeken keresztül, a világ különböző országaiban őrizték identitásukat. Mi itt a titok? Hogyan lehetséges, hogy egy ország és állam nélküli nemzet, amely évszázadokon keresztül kell szembesüljön jószerivel minden állam és társadalom megvetésével, képes volt fennmaradni? A válasz egyértelműen a stabil értékek megélésében keresendő. A hagyományban, amit az idősek megtanítottak a fiataloknak, a nyelvben, amit sokszor lopva, de átadtak a következő generációnak, a tudatban, hogy a múltban létrejött értékek megtartó erővel bírnak. A stabil értékek megőriznek extrém körülmények között is, és fenntartanak egész kultúrákat, hogyha ez szükséges. Persze, ideális esetben nem válnak teljesen kővé, mozdulatlanná, hanem minden korban megőriznek egyfajta nyitottságot a jelen felé. Ha ez sikerül – legyen szó egyénről vagy akár egész nemzetről – akkor jó eséllyel az adott entitás képes lesz megküzdeni bármilyen akadállyal.
