Bíró Szabolcs: Ismét úton

Avagy impressziók a Székirodalmi Könyvturnékról

Minden évben ezt várom legjobban: amikor újra összeáll a csapat, telepakoljuk az autót könyvekkel, promóciós anyagokkal, meg persze jókedvvel, és útra kelünk, megyünk. Nem az őszbe, vijjogva, sírva, kergetőzve, hanem a tavaszba, a nyárba (na jó, aztán végül az őszbe is), több száz, majd több ezer kilométert „felzabálva”, sokszor olyan városokba, kisebb-nagyobb településekre, ahol még sosem jártunk azelőtt. Válogatott baráti társaság: egyszerre jellemzően két-három ember. Mindenkinek megvan a pontos szerepe, feladata a lehető leggördülékenyebb lebonyolítás érdekében. Célba érve már megvan a rutin: a helyszín megközelítése, ismerkedés a helyi szervezőkkel, az előadótér berendezése, egy jó kávé, tea, víz elfogyasztása, akklimatizálódás. Esetenként interjú a helyi média képviselőivel, majd jöhet is a közönség. Másfél (sőt néha akár két) óra jókedvű beszélgetés, dedikálás, közös fotók, friss élmények, majd minden megy vissza a kocsiba, mi is autóba vágjuk magunkat, és nincs is más hátra, mint a többórás hazaút.

Valami ilyesmi a Székirodalmi Könyvturné, és ez ismétlődik évente legalább tucatnyi, legfeljebb kéttucat alkalommal – mégsem történik semmi kétszer ugyanúgy, és ez így van rendjén. Tíz éve zajlanak ezek a turnék, és érdekes módon mindig akkor kell valamit átgondolni, kicsit másképp csinálni, amikor az adott dolog már kezdene unalmas rutinná válni. Mostanra két-három kis csapat váltja egymást körülöttem – ők a Székirodalom Crew. Mások a kísérőim Budapestre, másik csapat áll össze Bonyhádra, megint más jön velem Zalaegerszegre, Pécsre, Egerbe vagy épp Sátoraljaújhelyre. Barátok, csupa olyan ember, akikkel közel állunk egymáshoz, és akik értik, érzik ezt az egészet. Tudják, mit csinálunk, hogy milyen értékes, törékeny portékát szállítunk. Magyar nyelvű írott kultúrát. Szent küldetésen vagyunk, és sosem tudhatjuk, mit hoz az adott nap. Van, hogy hat nézőt egy elképesztően komoly helyszínen, máskor több tucat olvasót, kvázi teltházat egy szerény lehetőségekkel gazdálkodó vidéki könyvtárban. Bő négyszáz ember az éves átlag, ez a 2023-as Székirodalmi Könyvturné végére akár hatszázra is felduzzadhat – az idei országjárás valahogy, valamiért sikeresebb, mint bármelyik korábbi.

Az autóban szól a zene, szélesen vigyorgunk, ontjuk a poénokat. Ha az idő engedi, előadás előtt bejárjuk az adott város központját, beülünk egy jó étterembe, magunkba szívjuk a hely hangulatát. Nincs két egyforma előadás, nincs két egyforma beszélgetés. Jó ideje szándékosan nem készítünk vázlatokat, nem írjuk össze a kérdéseket: minden egyes beszélgetést ott helyben rögtönzünk, így talán még őszintébb is az egész. Van, ahova már hazajárunk: évek óta ugyanazt a szobát vesszük ki, érkezéskor ugyanazt az ételt kérjük, már étlap sem kell hozzá. Máshol teljesen idegenek vagyunk – aztán, ha minden jól sikerült, már visszavárnak.

Ilyen ez az írói lét. Nem csupán abból áll, hogy az ember megírja, amit meg kell írnia, aztán hátradől, és várja a sikert. A könyvpiacon aktívan jelenlévő író gyakran egymaga testesít meg egy egész csapatot, az ujjaiban kell lennie egy fél kiadó minden tudásának. A könyvturné egyrészt ilyen szempontból fontos: újabb és újabb olvasókat szólít meg, szó szerint elviszi nekik a könyveket. Másrészt azért, mert az írás végtelenül magányos folyamat – az ember teljesen egyedül van a szöveggel, a történettel, a szereplőivel. Amikor egy jókedvű csapattal útra kelünk, az olyan, mint amikor kiegyenlítjük a mérleget: pakolunk a másik serpenyőbe is. Márpedig azt néha rendesen meg kell pakolni, hogy ne boruljon fel az egyensúly. Hát mi megpakoljuk, rajtunk aztán tényleg ne múljon! Ha az írás magányos és csöndes, akkor a turné maga a rock and roll – teszünk róla, hogy az legyen.

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. augusztus számában)