

Farkasokkal jobb nem kezdeni. Kevesebben vannak, de rosszabbak, mint a rókák.
A sziget
Pócsmegyer, húsz március tizenhét, kedd. A férfi nem törődik azzal, hogy naplót ír. Nagyon gyakran úgy folytatódnak a férfival kezdődő mondatok, hogy feladja. A férfi szokott hibázni, időnként felcseréli a kezdetet a folytatással. Megfigyeltétek, mennyi hasonlóság van az én születésem és Sámson születése között, kérdezte Jézus a bolt előtt. Ezt az egész koronavírust a gyógyszergyárak találták ki, mondta Laci. Gyula azt írta, gyülekezzünk az udvaron. Mindenki fél, élni akar és hazudik. Volt még huszonkilenc percem kilencig. Magányra vágytam, de neked mindig örülök, mondta a férfi annak, aki nem jön el. A férfi egy szigeten él. A madárbarát parkban olvas néhány mondatot egy könyvből, ami egy szigetről szól.
Pócsmegyer, húsz március tizennyolc, szerda. Elmentem a boltba. Vettem krumplit. A kapuban megláttam a cipőket, amiket Eszter tegnap elmosott, a cipőket helyesebb talán cipőknek nevezni, száradni a kúton hagyott. Elmosolyodtam. A mosoly ajakrés. Ahogy a kapu kisebbik szárnya eltávolodik a kapu nagyobbik szárnyától, az alsó ajak úgy válik el a felsőtől. Résnyire nyitom a kaput, hogy kiférjen rajta a kíváncsiság. Résnyire nyitom az ajkamat, hogy kiférjen rajta az öröm. A kapunak is szárnya van, a madárnak is szárnya van, az angyalnak is szárnya van. A szárnyas öröm az ajakrésen kiröppen, halott madarak énekét tetoválja a hajnali angyal hiányára az ősz, rókák segítségével égeti fel a medve a farkasok vetését. Mondatfoszlányok távoznak a résen át.
Pócsmegyer, húsz március tizenkilenc, csütörtök. A Mária Magdolna Fodrászszalon cégére egy láb, ami hajban végződik. Úgy kell ezt elképzelni, hogy látunk egy meztelen lábat, lábszár és lábfej, a lábfejnek pedig haja van, mintha a lábfej volna az arc. A lábszár fehér vagy sárga, a hajzuhatag fekete vagy sötétkék. A láb egy férfiláb, a haj viszont női haj, hullámos, gyönyörű, kívánatossá teszi az arcot, amit rejt, a vállakat, amikre aláhull, mint éltető eső, mint sötét, érett, erős növény vesszős levele. A láb, amire aláhull, egy férfiláb. A nő arca egy férfilábhoz tartozó lábfej. Az a szépség és báj, ami a fodrászszalon cégéréről sugárzik, az időnek köszönhető. Az arcnak nincsen szeme, orra, szája. A nő arca alázatos.
Pócsmegyer, húsz március huszonhét, péntek. Gyermekkoromban szerettem a húsvétot. Majdnem azt írtam, hogy imádtam, de Dusik atya azt mondaná, imádni csak az istent szabad. Nem vagyok vallástörténész, de szerintem a tavasz miatt. Ma már tudom, hogy nem lehet megbántani azt, aki nem létezik. Megbízást kaptam a Nemzeti Archívumtól, hogy a helyzetre való tekintettel másoljam le Máté evangéliumát Arany János fordításában. Kevesen tudják, de Arany János tudott ógörögül. Nemcsak Arisztophanész vígjátékait fordította le, de Máté evangéliumát is a Margitszigeten. Egy alkalommal a tűzszertartásra készültek a ministránsok a templomudvaron, én is elszívtam egy cigarettát, Marc saispe, unu-opt, mondtam románul.
Pócsmegyer, húsz március huszonegy, szombat. Vajúdásának ideje elközelgett, de a gyermek nem valami bölcs, nem akarja elhagyni anyja méhét. Ozeás próféta könyvében olvastam ezt vagy ehhez hasonló mondatot. Ozeás próféta neve Hoseás a Károli-féle Bibliában. Zsoltival a Károli Gáspár utcán laktunk Debrecenben, a közelben vonat járt, kimentünk egyszer a kukoricásba csillaghullást nézni, a csillagokra nem emlékszem, csak arra, hogy meleg volt a sör. A remény rabjait nem olvastam, csak a filmet láttam. Van az a jelenet, a főszereplő nevére nem emlékszem, amikor visszanyeri az önbecsülését, hideg sört kér a többieknek. Csikos Zoli, aki haragszik rám, mert nem mentünk be hozzájuk Hatvanba, azt mondta, meleg sört kaptak.
Pócsmegyer, húsz március húsz, péntek. Tegnap úgy mentem Monostorra, hogy megálltam a gyógyszertárnál. Mindig elfelejtem, hogy van nyitva. Aztán elmentem a henteshez, ahol sor állt, de tűrhető sor. A sorban egy férfi meg egy nő beszélgetett egy férfiról, aki dohányzott. Leszarom, dohányozzon, mondta a férfi, aki szintén dohányzott, én is dohányzom, de nem akkor, amikor munka van. Ha együtt dolgozom valakivel, megtisztelem azzal, hogy nem gyújtok rá, ő meg elbújik cigizni. János és Eszter volt a boltban. Kértem kétszer egy kiló darált húst, egy kiló lapockát meg nyolc csirkecombot. Közben a gyerekekről beszélgettünk. Zsófiának két évig osztályfőnöke voltam, Leventét harmadik éve tanítom, Ábelt tavaly tanítottam. Megpróbáltam udvariaskodni kifelé menet.
Az öregasszony a zakatoló centrifuga mellett áll, és a forgótárcsás mosógépből engedi le a vizet egy vödörbe. Nehezen megy a hajolás, fáj a dereka, egyik tenyerét a sajgó területen tartja. Aztán leállítja a centrifugát, ráteszi a fonott kosarat a mosógép tetejére, és elkezdi kiszedegetni a ruhákat. Lepedők, paplanhuzatok, törölközők, itt-ott már megvarrogatva, még a hozománya részei voltak valamikor.
Jozsót valamikor tíz éve ismertem meg, akkor még próbálkoztam a fizikai munkával, nem mintha vonzott volna a dolog, de sokkal szimpatikusabb volt az éhenhalásnál. Rendes srác volt, ő sem illett abba a brigádba, ahogy én sem, de már csak termete miatt is közelebb volt a melósvilághoz, mint én. Nagydarab, erős fickó volt, intelligens és végtelenül jószívű. Amikor közös műszakunk volt, semmit nem csináltam, mert kivette a kezemből a munkát. Azt mondta így gyorsabban haladunk. Volt benne valami.
A kulcs zörgését lehetett hallani a zárban, és anya szipogását a másik oldalról. Majd belépett anya, a szép fehér nadrágkosztümjében. Az arcán elkenődött a szemfesték. A frizurája zilált. Pedig akkoriban Charlie angyalai frizurát hordott, amelyet mindig fodrásznál csináltatott meg, tökéletesre. Anya egy levelet szorongatott a kezében. Apa rögtön odaugrott hozzá, tudta, hogy vészhelyzet van:
‒ Hozzál csak egy tál lisztet – szólalt meg egy-egy szombat délután anyám, amire én már szaladtam is örömmel, mert tudtam, mi következik. A porzó-hulló liszthóban tapicskolok. ‒ Ne verd ki, tiszta egy leszel – szólt rám ilyenkor, de nem haraggal. Itt voltunk mi végre a saját területünkön anyámmal, a pattogó tüzek, vaslábasok, serpenyők világában.
Az ember végigmegy a város sétálóutcáján, és csodálkozik. Persze nem azért, mert még sosem járt ott, és annyira lenyűgözné a látvány. Az épületek egyébként szépek, az utcakép elég kellemes, no de az emberek! Valami nagyon megváltozott az utóbbi években. Az emberek ugyanis már nemcsak úgy járnak-kelnek, nemcsak úgy egyszerűen jönnek-mennek, sétálnak vagy sietnek, hanem mindenfélét csinálnak is közben a kezükkel.
Csütörtök. A klór párája már az előtérben marja az orromat. Az uszoda fehér padlója csúszós, én is majdnem elesek, nemhogy ő, mezítláb. Megtartom, ez a dolgom.
Leül a medence partjára, farkasszemet néz a pólómon lévő fekete zsiráffal. A vizes, fehér textil rátapad a fürdőruhámra, nem ereszt, pedig mennék.
Ha kimegyek a garázsba, mindig megakad a szemem nagyanyám konyhaszekrényén. Mama 1904-ben született, 1922 körül ment férjhez, vagyis a világoszöld, bordó fogantyúkkal ellátott szekrény több mint százéves. Ideköltözésünk óta ugyanazon a helyen áll. Elhoztuk magunkkal. Dereskről először Lévártra került, majd ide, Tornaljára.