Középkori falu. Egy sárkány megtámadja a települést, összedönti a házakat, elégeti az embereket, felfalja az állatokat. A tombolása után csak romok és hullák maradnak. A faluból felrepül az égbe, és a messzeségbe néz.
– Magam vagyok. Nagyon. Kicsordul a könnyem. Hagyom. Viaszosvászon az asztalomon, faricskálok lomhán egy dalon. Vézna, szánalmas figura, én. Én, én. S magam vagyok a föld kerekén.
1944, egy koncentrációs tábor. Meztelen zsidók menetelnek a gázkamrába. Menetüket német katonák figyelik. Néha meglökik egyiket-másikat géppuskájukkal. A menet mellett egy hokedlin náci tiszt ül. Karját combjára támasztja, arcát tenyerébe temeti. Zokog, a vállát rázza. Egy másik náci tiszt magával hoz még egy sámlit, és letelepedik a zokogó náci tiszt mellé.
– Mondd, mi a baj, barátom?
– Meghalt a kicsi lányom… csúf betegségben…
– Ó, hogy történhet ilyen átok! Legutóbb még játszódott a csalitosban!
– Gyors lefolyású kórság…
– De ti óvón vigyáztatok rá! Szeretet, nyugalom, béke vette körbe az angyalt!
– Jaj, deezt ne mondd! Két szemem jobban kezd pityeregni! Két keze közt a játék… Este a bögre tejk… Mindent megadnék, hogy újra lássam!
– Remek ember vagy, barátom! E rút csapást nem érdemli családod! Az élet mindig a legderekabbnak árt!
– Jaj, köszönöm! Szavaid jólesnek eme sorscsapásban… De hát lásd: kisgyerekem úgy hull ki két kezem közül, akár a gyöngy a kagylóbélből!
– Jöjj ide, jöjj na, hozzám!
A másik náci tiszt közelebb húzza a hokedlit, és megölelgeti a náci tisztet.
Tömött metró. Hétköznap reggel, diákok, munkába igyekvők szürke masszája tölti meg a szerelvényt, arcuk nyúzott és érzéketlen. Ritmikusan dülöngélnek a zakatolástól. Csend, csak a jármű alapzaja búg. Egy fiatal nőnek váratlanul, egészen hangosan megszólal a telefonja.
– Kibaszottul szeretlek! Ha nem jössz vissza… öngyilkos leszek! Meghalok, érted, meghalok! Itt állok a Petőfi hídon, és…
A fiatal nő gyorsan, kapkodva lenémítja a telefonját. A szerelvényben visszaáll a csend.
Lépcsőház. Egy öregember lépcsőzik felfelé. Nagyon lassan veszi a fokokat, éppen hogy csak fel tud kapaszkodni. Hangosan nyög hozzá. Amikor felér az egyik fordulóra, megrogynak a lábai, összeesik, a földön kuporog. Az egyik lakásból éppen akkor lép ki egy fiatal apuka.
– Jaj, Tomikám! Segítsen! Szívrohamom van! Kérem, segítsen!
– Egy ilyen pedofil gengszternek? Ugyan már! Maga egy rohadt aberrált állat! Dögöljön meg itt, a lépcsőházban! Az aztán jót tenne a világnak, ha maga megdöglene, maga állat!
Az apuka ellépcsőzik a vergődő öregember mellett.
Park. Vastag törzsű fák levegősen. A sűrű árnyéktól ritkás füvezet. Egy izmos, harmincas férfi sétáltatja a kutyáját. A kutya ráürít az egyik csomó fűre. A férfi, mintha semmi nem történt volna, távolodik az ürüléktől.
– Maga nem szokta összeszedni a kutyaszart?!
Egy fiatal pár férfitagja vonja kérdőre a kutyasétáltatót.
– Szedje össze a kutyaszart! Most! Ha mi képesek vagyunk rá, nehogy már maga ne szedje össze a kutyaszart!
– Maradjon már magának a kutyaszarjával! Azt csinálok, amit akarok! Nem szedem össze a kutyaszart!
A pár férfitagja nekiront a kutyasétáltatónak. Egymást próbálják leteperni, vergődnek, hozzá nagyokat nyögnek. Birkóznak. A kutyasétáltató bicskát ránt.
– Jani! Vigyázz!
Panelház ötödik emeleti erkélye és az alatta fekvő út túloldala. Éjszaka. Egy középkorú pár az erkélyen közösül. Hangosan nyögnek, ez összevegyül a bentről bömbölő Add ide a didit című dallal. A nő testének ütemes rángása és a férfi feje lentről látszódik. Egy fiatalokból álló csapat halad el az úton. Nevetgélnek, beszélgetnek.
– Hé! Nézzétek! Ott, az ötödiken!
Telefonokat kapnak elő, és videóznak.
– Laci! Nézd mit csinálnak!
– Hé! Mit csináltok! A kurva anyátokat! Azonnal rakjátok el a telefont!
A Hold felszíne. A sokadik amerikai űrszonda landol, az asztronauták kilebegnek a felszínre. Az egyikük elkezdi énekelni a Rammstein Amerika című dalát. Egyre jobban rázza a fejét, egyre hangosabban ordítozik. Annyira belejön, hogy a videóklipet szeretné utánozni, és kicsatolja a szkafanderét. Amint leveszi, fulladozni kezd, majd meghal.
