Juhász Kristóf: A titkos varázsló

El sem hinnétek, gyerekek, hogy milyen sokféleképpen lehet varázsolni! A legtöbb varázslathoz nem kell varázspálca, bűvös sipka, csodatévő köpönyeg, meg más efféle. Elég, ha az ember figyel arra, amit csinál. Különösen, ha azt a valamit nem saját magáért, hanem másokért csinálja.

Sok titkos varázslót ismerek. A postást, aki addig kiabál a kapu előtt, amíg ki nem megyek a leveleimért, mert tudja, hogy amilyen szórakozott vagyok, úgyse jutna eszembe elmenni értük a postahivatalba. Az ismeretlent, aki megtalálja a járdán a pénztárcámat, ami kiesett a táskámból, és úgy adja vissza, mintha ismerne. A macskát, ami pont akkor kerül a lábam elé, mikor sürgős dolgom van, és addig vernyákol, meg kelleti magát, míg föl nem veszem, és meg nem simogatom, amitől persze annyira megnyugszom, hogy semmi nem lesz sürgős. Mondják: lassú ember tovább él.

De a legeslegtitkosabb varázsló, akit ismerek a világon, az bizony Ogir, a csodatévő dobos. Nem tudom, gyerekek, láttatok-e már igazi dobost? Persze az igazi dobost nem kell látni, hallani is elég. A dobos, tudjátok, olyasvalaki, aki ritmusokban és ütemekben él. Ezek sokfélék lehetnek, de a legkedvesebb ritmusok és ütemek mindig azok, amik úgy kopognak, konganak, dönögnek, katakolnak, ahogyan a teremtett világ forog. Bumm-bumm, jön a tél! Csitt-csatt, jön a tavasz! Tikití-takatá, jön a nyár! Kipikopi-kippkopp, jön az ősz! Rattata-kattata, fordulnak a csillagok! Dönndörö-dömmdömm, perdülnek a bolygók! Bimm, hajnal, bumm, reggel, csitt, dél, csatt, délután, csörr, este, csett, éjszaka. Egy jó dobos ilyenformán dobol, hisz ha másképpen dobolna, a teremtett világ nem értene abból semmit, márpedig a jó dobos nemcsak úgy ütöget, meg püföl összevissza, hanem igenis a teremtett világ ritmusát igyekszik eldobolni. Ez már önmagában elég nagy csoda, de Ogir még ezen is túltesz, mert közben nem is tudja.

Mielőtt dobos lett, Ogir volt már mindenféle: lovász meg csepűrágó meg garabonciás meg szívtipró meg ami általában az ember lenni akar, mielőtt dobos lesz vagy varázsló, vagy mindkettő egyszerre. Ezért aztán Ogir tudott egy csomó mindent, amit sokan nem tudnak. Hogy mikor kell vetni vagy aratni, hogy mikor nő a gomba, mikor sárlik a kanca, és hogy melyik oldalát kell fogni a kaszakőnek, míg a kaszának szintén melyik oldalát fenjük.

Mikor Ogir először ellátogatott hozzánk, polcokat fúrtunk a falba. Ez bizony bonyolult dolog. Mert a fal, az általában téglából van. Lehet még sok minden másból is, de általában abból. És amikor én csak úgy nekiestem, hogy gyere, cipó, hamm, bekaplak, akkor Ogir szólt, hogy nono! Abba a téglába, ami piros, könnyebb ám fúrni, mint abba, ami fekete, mert az öregebb.

Hát gondoltátok volna, gyerekek, hogy a fekete tégla öregebb?

Mikor Ogir másodszor ellátogatott hozzánk, ablakot csináltunk a fürdőszobába. Ez bizony bonyolult dolog. Mert az ablaknak van egy ablakkerete meg egy helye a falban, ahol ki vannak hagyva a téglák, hogy legyen helye az ablaknak neki. És ugye az új ablaknak ahhoz kell illeszkednie. És mikor én csak úgy nekiestem, hogy gyere, égbolt, huss, átrepüllek, akkor Ogir szólt, hogy nono! A bal oldali ablakkeretet még egyszer oda kell mérni, aztán méretre kell vágni, mert ha nem stimmel tökéletesen, akkor bizony se kinyitni, se becsukni nem lehet.

Hát gondoltátok volna, gyerekek, hogy csak akkor lehet kinyitni az ablakot, ha előtte megmérték?

Mikor Ogir harmadszor látogatott el hozzánk, a rissz-rossz falat habarcsoltuk, mert már ide-oda dülöngéltek benne a téglák. Ez bizony bonyolult dolog. Mert a jó falazóhabarcs elvileg pótolja mindazt a vicik-vacak agyagot, amivel régen a téglákat összetapasztották, de mostanra mind úgy kipotyogott a téglák közeiből, hogy majd’ egymásra esnek a falak. Ám a habarcsot megfelelő alapossággal is kell a téglák közé tuszkolni ahhoz, hogy újból összetartsa azt, mit a múló idő elkezdett széjjelszedni. És mikor én csak úgy nekiestem a vakolókanállal, hogy gyere, fal, fölfallak én izibe, akkor Ogir szólt, hogy nono! A habarcsot alaposan be kell ám tömködni a kis kezünkkel a téglák rései közé, különben képtelen megtartani az épület súlyát az egész tákolmány.

Hát gondoltátok volna, gyerekek, hogy kézzel kell a téglák közé tömködni a habarcsot?

Mikor Ogir megmutatta nekem, hogy is áll ez a dolog a téglával, az ablakkerettel, meg a habarccsal, először álmélkodtam, aztán irigykedtem, és végül próbáltam utána csinálni. Jaj, de jó volt puszta kézzel tömködni a habarcsot a téglák réseibe! Jaj, de jó volt akkorára vágni a falécet, amekkorára kell! Jaj, de jó volt a falnak abba a részébe fúrni a lukat, ahova tényleg érdemes!

Olyan dolgok ezek, amiket nem mond meg a használati utasítás, mikor a boltban vásároltok valamit. Olyan dolgok ezek, amiket csak a titkos varázslók tudnak.

Nektek van titkos varázslótok?